Metazin
February 9, 2012
A franciaországi elnökválasztás évében Sarkozy elnök húsba vágó reformokat tervez, François Hollande, a szocialisták jelöltje pedig a szociális vívmányok védelmét ígéri. A konzervatív elemző szerint ezzel a baloldal a maradiságot választotta.
February 7, 2012
A közgazdaságtan egyik bevett tézise szerint a természeti kincsek és erőforrások rossz hatással vannak a demokráciára. Két fiatal kutató szerint ennél bonyolultabb a helyzet: az erős demokráciákat nem gyengítik a természeti kincsek.
February 5, 2012
Az elmúlt években számos olyan tanulmány született, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy az internet és a közösségi oldalak elősegítik a világnézeti gettók kialakulását. Egy friss kutatás szerint alaptalanok az aggodalmak.
February 2, 2012
Korántsem biztos, hogy a szankciók hatására Irán leállítja atomprogramját, viszont a büntetőintézkedések és a rájuk adandó válaszok kölcsönhatása akár még háborúba is sodorhatja a feleket, pedig ezt egyikük sem szeretné.
January 31, 2012
A fejlett államok előszeretettel prédikálnak a demokratikus értékekről és a korrupció felszámolásának szükségességéről a fejlődő országoknak. Miközben eltűrik, hogy a harmadik világ diktátorai és oligarchái zavartalanul élhessenek – Nyugaton.
January 28, 2012
Az internet terjedésével tovább erősödött a világnyelvek, és mindenekelőtt az angol nyelv dominanciája. Számos jel mutat azonban arra, hogy a digitális technológia fejlődése a kihalásra ítélt nyelvek megmentésére is lehetőséget teremt.
January 26, 2012
A politikai sikert sokan a karizmatikus személyiségjegyek egyenes következményének tekintik. A harvardi politológus szerint azonban a karizma inkább csak a választók vágyainak kivetülése, és az elhúzódó válság nem kedvez a karizmatikusnak hitt politikusoknak.
January 24, 2012
A francia jóléti rendszer fenntarthatatlan. Akadályozza a gazdasági növekedést és az állam is belerokkan. Ezt mindenki pontosan tudja, az elnökválasztás évében azonban a bal- és a jobboldal képtelen megállapodni arról, mi a teendő.
January 21, 2012
Az ember mindig is képes volt hazudni, olykor a hazugság egyenesen a legjobb megoldás, de régen alapvetően az igazmondás volt a fő szabály. Ma már nem így van. Akkor viszont hová lesz a társadalmi együttéléshez oly nélkülözhetetlen bizalom?
January 19, 2012
A technokraták nem vehetik át a politikusok szerepét, pedig manapság mintha ez lenne a divat. Az ugyanis biztos, hogy a háború után létrejött nyugati demokrácia-modell fazonigazításra szorul.
January 17, 2012
Hiába büntetik az örömlányok klienseit, a test adásvétele nem szűnik meg, csak nem lesz szem előtt – írja a török szociológusnő a prostitúció igénybevélének franciaországi kriminalizálása kapcsán.
January 14, 2012
Ahogy a technika fejlődésével egyre könnyebbé válik a szerzői jog által védett szellemi alkotások összehasonlítása, úgy szaporodnak a plágium-botrányok. A jogtalan átvétel megállapítása sokszor még így is nehéz. A tudományos életben azonban világosak és nagyon szigorúak a szabályok.
January 12, 2012
Téves az az elterjedt nézet, hogy Putyin a szovjet rendszert restaurálja Oroszországban, s még az sem igaz, hogy erős központi hatalmat épített volna ki. A régi rendszer egymással rivalizáló túlélői éppen hogy gyenge államot működtetnek.
January 10, 2012
A gazdasági válság hatására a jegybankok egyre inkább gazdasági szereplővé lépnek elő a nem szokványos módszerek alkalmazásával. Kritikusok szerint kockázatos, ha a jegybankok együttműködnek a kormánnyal, és megkönnyítik a költekezést.
January 7, 2012
A technológiai fejlődésnek köszönhetően nemcsak a kommunikáció válik megfizethetővé. Az elnyomó rezsimek számára csábító lehetőséget teremt, hogy immár az állampolgárok totális megfigyelése is rendkívül olcsó.
January 5, 2012
Fukuyama szerint nemhogy végleges győzelmet nem aratott a demokrácia, hanem egyenesen veszélyben van. Ha a középosztály majd nem a társadalom többségét alkotja, a demokráciának is bealkonyul.
January 3, 2012
A baloldal volt vezetője attól tart, hogy a válság vagy populista, vagy szakértői kormányt juttat hatalomra Olaszországban. A baloldali filozófus szerint pedig Mario Monti, az átmeneti miniszterelnök máris a következő választások első számú esélyese.
January 1, 2012
2011 a demokrácia globális megerősödésének éve volt – állítják tekintélyes elemzők. Abban azonban már nem értenek egyet, vajon a szabadságvágy vagy a jólét vágya áll-e a háttérben. És az sem világos, hogy mit hoz 2012.
December 29, 2011
Az euró-övezet perifériáján a kormányzó szocialisták-szociáldemokraták a válságban elvesztették a jóléti állam védelmezőinek szerepét, és kiszorultak a hatalomból. Most nem tudják, balra tartsanak-e, vagy középre.
December 27, 2011
A líbiai amerikai hadműveletek jogi alapja legalább is kétséges volt, következményei pedig világszerte egyenesen veszedelmesek lehetnek a humanitárius katasztrófák áldozataira nézve.




Friss hozzászólások
1 év 13 hét
1 év 51 hét
2 év 12 hét
2 év 12 hét
2 év 14 hét
2 év 14 hét
2 év 18 hét
2 év 36 hét
2 év 45 hét
2 év 46 hét