Blogok

Az író esete a racionális vitával

Az alábbiakban az ÉS hasábjain (ÉS 2009/5, január 30.) Faragó-Szabó István („A pszichoanalitikus író kalandja a filozófiával”) és Nádas Péter („Ősszel néha náthás vagyok”) között lezajlott rövid vitára szeretnék reflektálni. Faragó-Szabó Nádas egy korábban megjelent írására („A másik ránk bízott élete”, ÉS, 2008/47., nov. 21.) reagált, annak is főként az emberi észlelésről szóló első két bekezdésére. Őszintén bevallom, önmagában ez nem keltette volna föl érdeklődésemet; ami viszont fölkeltette, és írásra sarkallt, az Nádas viszontválasza. Míg ugyanis Faragó-Szabó vitatja Nádas Péter néhány kijelentését, addig Nádas jórészt semmi ilyesmit nem tesz, mégcsak nem is válaszol Faragó-Szabó érveire, állításaira. E helyett az írás terjedelméhez képest meglepően sok finom személyeskedést, anekdotázást és kioktatást találhatunk viszontválaszában. És ettől elszomorodtam.

 

Tudományos népszerűsítő beszélgetés a matematikafilozófiáról

Évekkel ezelőtt a Klubrádió Hétzáró című műsorában hangzott el az alábbi beszélgetés:

(mp3)

A vendég Serény György matematikus volt, aki matematikafilozófiával is foglalkozik és azt meglehetősen "hard-formalista" módon teszi.

 

Barwise & Etchemendy

Jó lenne tudni, hogy mit gondolnak az szv.hu kedves olvasói Jon Barwise és John Etchemendy Language, Proof and Logic (B & E) (pdf) című könyvéről. Hazai viták kereszttüzében ugyanis nem áll, pedig ahogy én látom, felveszi a versenyt a nagy barna könyvvel (Máté–Ruzsa, Bevezetés a modern logikába (M & R)) legalább is a didaktikai szerepét tekintve. Mindenesetre, míg én szívesen olvasom a B & E-t, addig van, aki minősíthetetlen fércműnek tartja.

 

Empátiától csöpögő bejegyzés a magyar értelmiségi közírók vélelmezett személyes tragédiájáról

Olvastam egy múlt heti hetilapban egy írást, mindegy is, melyikben mit, mert most nem elemezni szeretném (meg különben sem működik a szóban forgó hetilap honlapja), legyen elég annyi, hogy tele volt mókás csacsiságokkal, színtiszta hülyeségekkel, ráadásul ezek összevissza egymás után hányva, az egymásra következő mondathalmazok között nem hogy formális logikai következtetési viszonyok nem voltak, hanem még tematikus kapcsolat sem. A szerző egy elég magas pozícióban tevékenykedő filozófus.

Furcsa módon most elég hamar letudtam a "hogy a fenébe lehetséges, hogy ebbenazországban vezető értelmiségi, egyetemi stb. pozícióban van egy csomó olyan ember, aki képes nem csak az értelmiségi-szakmai követelményektől, hanem egyáltalán a józan ésszel belátható formális kritériumoktól ennyire távol eső szellemi termékeket előállítani" lelki gyakorlatot.

 

Az író találkozik a ?

Umberto Eco Demszkyvel, mint most csütörtökön.

A nagyon frivol és helyenként igen szórakoztató Esterházy-laudáció után (melynek szövegét lásd az eheti ÉS-ben; hétfőtől akár már a neten is), melyben Nagy Szövegmesterünk a budapesti vezetés világvárosi nagyotmondását (semmitmondását?) is (Demszky szemében nyilván: túl) sokak számára nevetségessé tette e magvas kampánygondolatra tett puszta utalás által (sokan kacagtak, főleg mikor Demszky csúnyán ránézett az olvasó íróra; ami persze még lehetett volna lezser gesztus is a főpolgármester részéről, de nem volt az, mint kásőbb egyértelműen kiderült),

 

Deduktív-induktív kontra iteratív-komprehenzív

Rónai András blogján (A fenomenológia analitikus filozófiai kritikája) mellékszálként fut egy matematikafilozófiai vita, valami olyasmiről, hogy mennyiben terep a matematika a naturalista tudománymetodológia számára. No, ezt nem tudom. Azt viszont az utóbbi idők nagy eredményének vélem, hogy kiderült, a matematika legalább két ellentétes szemlélet ütköztetéséből jön létre -- és ez nem a deduktív-induktív fogalompár, ahogy azt a didaktikusok erőltetik. Talán emiatt nem tud nyugton maradni a matematika a természettudományok metodológiájának "tornapadján".

 

Azért kellenének a lektorok

A mai MH-ban olvasom a Ricoeur-könyvről írt recenziót, aminek 70%-át a fordító tájékozatlanságának ostorozása teszi ki.

 

Hogy készül a parttalan relativista

Egy jótanács azoknak a tisztelt olvasóknak, filozófusoknak és mindenfajta elméletekkel foglalkozóknak: amennyiben arra jönnek rá, hogy két dolog között a különbség (vagy az összefüggés) más, mint ahogy azt korábban elgondolták; viszont nem szeretnék életművük hátralevő részét magyarázkodással tölteni - saját érdekükben hallgassák el felfedezésüket.
X és Y között más a kapcsolat, mint ahogy eddig gondoltuk - mondja az ember eltelve jó szándékkal, és ezek után, függetlenül attól, hogyan cizellálja mondanivalóját, a következő reakciók özönével kell szembenéznie:

 

Egy tényleg nyitott egyetem vázlata

A WikiSources és a WikiBooks projektjei kézenfekvő módon sugallhatták a WikiVersity ötletét, amely nem kevesebbre vállalkozik, mint a nyílt forrású és/vagy ingyenesen elérhető és/vagy felhasználók által szerkesztett forrásokra támaszkodó egyetem (kis e-vel, a megkülönböztetés kedvéért) létrehozása - igen, amit bárki szerkeszthet.

 

Feltalálták már, csak a gonosz lobbi megakadályozta

Mindannyian ismerjük (filmekből és kiagyalójuk által komolyan vett összeesküvés-elméletekből) azt a történetsémát, hogy "már feltalálták a benzin helyett sokkal gazdaságosabb, környezetkímélőbb, megújuló energiaforrás által hajtott autót, csak a gonosz kőolaj-lobbi megakadályozta, hogy a világ értesüljön erről az egyébként mindenkinek (leszámítva őket) rendkívül kedvező megoldásról, mert az anyagi érdekeikkel ellentétes volna".
Érdekes módon csak viszonylag kevés variációja létezik; pedig a séma rendkívül izgalmas megoldásokra ad lehetőséget. Íme néhány:

 

...elvből nem vitázom

Tegnap láttam a tévében, hogy az Akadémiai Kiadó ingyen lecseréli az elavult helyesírási szótárakat újakra, a beszedett példányokat pedig nagylelkűen kiküldi ajándékba a határon túli iskolákba. Rögtön fel is húztam magam, egyszerűen képtelenség ezt nem úgy érteni, hogy "nekik ez is jó lesz." (Esetleg ha mondjuk több hónap eltelne a csere és az ajándékozás között, akkor kevésbé lenne feltűnő.) Mai hír, hogy nem csak én húztam fel magam, hanem legalább egy ember a "határon túl", újságíró. A jogos sértődés azonban ezzel a szemlélettel párosul: az anyaországiak direkt meg akarják ölni a mi magyar nyelvű kultúránkat: "elég lesz, ha a modern kor új műszavait a többség nyelvén vagy angolul szajkózza [a "határon túli magyar gyerek"], hiszen ránk lehet sózni minden lejárt szavatosságú kultúrát".
A szokásosan alakuló történet (hülyeségre hülyeség a válasz) a továbbiakban sem vesz váratlan fordulatot, mégis érdemes megnézni, mit viszontválaszol az AK igazgatója, sok érdekesség kiderül belőle nem csak arról, mi a viszonya a határon túliakhoz, hanem a racionalitáshoz, érveléshez, érzelmekhez és hasonlókhoz.

 

Amitől nem szarsz be, arról fingod sincs

Egy *rendkívül* értelmes kérdés után íme egy újabb. Hogy akkor most értelmes-e volt a tervezés (?) - isten reloaded, zárójelbetett kérdőjel, kösz, tandori a post címéért, én beszartam, a röhögéstől. Ceterum censeo Mr. Garrison az Atya.

 

Kell-e nekünk szabad akarat?

Van, nincs? Na? És akkor? Létkérdés? 42?

 

Kényszermondatok, kényszeremberek

A kormányfő és az ellenzék vezére az utóbbi napokban felmutatták az önreferenciás problémakör legszebb gyöngyszemeit:

Kormányfő: Minden politikus hazudik.

Tekintve, hogy a kormányfő politikus, csak hazudhat; de akkor van olyan politikus, aki igazat mond (Epimenidész paradoxona). Úgy tűnik egy ilyen szerepre szükségszerűen kell, hogy jelentkezzen valaki (van olyan ember, aki kényszeres késztetést érez a szerep vállalására). Ez meg is történt:

Az ellenzék vezére: Én igazat mondok.

Ezzel elérkeztünk a legszebb episztemológiai problémák egyikéhez: ha feltesszük, hogy létezik igazságértéke ennek a mondatnak, akkor vajon mi az? (Az igaz paradoxona).

 

We have a new and beautiful Web site!

A címet a PittCentertől kölcsönöztem, ahol is állítólag egy WoW Projekt keretében új site indult. Naaaaaa ...

 
XML csatorna