Filozófia

A tanulmány a személyes azonosságról szóló kortárs vitákban elterjedt fogalom, a kvázi-emlék koherenciáját vizsgálja, és amellett igyekszik érvelni, hogy a kvázi-emlék fogalma inkoherens. Ennek kimutatása érdekében röviden áttekintem a kvázi-emlékek ellen felhozott érveket, egyet pedig – a kvázi-emlékek episztemikus státuszából vett érvet – részletesen is megvizsgálok. A tanulmány konklúziója szerint a kvázi-emlékek mellett felhozott gondolatkísérletek során valójában nem történik kvázi-emlékezés.

A fizikalizmussal szembeni napjainkban legtöbbet tárgyalt ellenvetések arra az állításra épülnek, hogy a központi idegrendszer fizikai állapotai és a fenomenális állapotok közt magyarázati szakadék tátong. E tanulmányban először felvázolom, hogy leginkább mit szokás ma fizikalizmuson érteni, illetve milyen érvek szólnak a fizikalista álláspont mellett. Ezt követően megvizsgálom, hogy pontosan mi is a magyarázati szakadék tézis, és valóban komoly problémát jelent-e a fizikalizmus számára. A tanulmány konklúziója szerint a tézis egyrészt nem igazolt, másrészt még ha el is fogadjuk a magyarázati szakadék létét, e tény önmagában csak a nem reduktív fizikalizmus számára jelent problémát.

Egy bizonytalan érvényességűnek ítélt következtetés cáfolása még akkor is nehéz feladat lehet, ha elfogadjuk, hogy minden mondat vagy igaz, vagy hamis. Ám akár feltesszük a kizárt harmadik elvét, akár nem, egy ellenpélda felismerhetősége mint episztemológiai jelenség, végső soron a levezethetőség tulajdonságaival van szoros kapcsolatban. Az alábbiakban olyan példákat sorolunk fel, melyekből ki fog kerekedni a klasszikus levezethetőség fogalom két nemklasszikus alternatívája (az intuicionista és a releváns logika), és az ezen logikákra történő áttérés jogosságát igazolni szándékozó megoldások, a gyenge és erős ellenpéldák keresésének módszere. Végül rámutatunk arra, hogy ha az említett logikákat a Gentzen-féle természetes levezetési rendszerben kívánjuk összehasonlítani, akkor erős ellenpéldákat sosem találhatunk.

Az alábbiakban egy olyan álláspont kifejtésére teszek kísérletet, amely az észlelésről akcióként, nem pedig reprezentációként ad számot, vagyis az észlelőnek a világban való cselekvését tekinti alapvetőnek, nem pedig a környezetről alkotott belső modelljeit. Bár egy efféle átfogó elképzelés nyomai több tudományterületen is fellelhetők, pillanatnyilag — közvetítő híján — még nincs átjárás egyikből a másikba. E területek közül az alábbiakban kettőről lesz szó. Egyik ezek közül az elmefilozófiai externalizmus álláspontja, mely az elme és az elmefüggetlen világ elválaszthatatlansága mellett érvel. A másik pedig az a természettudományban néhány éve feltűnt áramlat, amely az észlelést nem belső modellek segítségével magyarázza, hanem szenzomotoros akcióként az észlelő organizmus saját környezetébe ágyazottságából kíséreli meghatározni. Ahhoz, hogy e két, egymástól mind témájában, mind módszerében, mind pedig célkitűzésében eltérő megközelítést közös nevezőre hozzuk, az externalizmus egy általános — s ily módon közvetítő — alakzatára lenne szükségünk. Ennek megteremtéséhez igyekszik e tanulmány hozzájárulni.

Direkt referálónak szokás nevezni egy nyelvi kifejezést akkor, ha magát a nyelvi jelet és az általa megjelölt tárgyat valamilyen értelemben közvetlen kapcsolat fűzi össze. Az azonban, hogy pontosan miben is áll e közvetlenség már mélyebb megfontolásokat, és ennek megfelelően a különböző gondolkodóknál különböző megoldásokat von maga után. Ezek közül jelen írás kettőt vizsgál és hasonlít össze, jelesül Bertrand Russell gondolatait a logikai tulajdonnevekről, illetve David Kaplan elemzését a demonstratívumok szemantikájáról. A vizsgálódás eredményeképpen amellett igyekszem érvelni, hogy a két szerző éppenséggel ellentétes filozófiai álláspont védelmére használja föl a „direkt referencia” általuk kifejtett és magyarázott jelenségét.

2005. június 20-án az MTA Nyelvtudományi Intézetében a Miskolci Egyetem Filozófiatörténeti Tanszékének társszervezésével egy minikonferencia zajlott le A szemantika perspektívái címmel. Ennek az egynapos konferenciának az volt a célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a szemantikához kapcsolódó területeken dolgozó nyelvészeket, filozófusokat. Ezen találkozó "jegyzőkönyvei" az alábbi írások, amelyekben az egyes területek legkiválóbb magyar képviselői érveltek az általuk képviselt nézetek mellett.

A Frege-, Tarski-, és Montague-féle szemantikák azt írják le, hogy a szavak jelentése és a mondatok szintaktikai szerkezete miként határozzák meg együttesen a teljes mondatok jelentését.

Forrai Gábor előadására Ambrus Gergely reagált az alábbiakkal.

Kezelhetőek a határozott leírások - Bertrand Russell javaslata szerint - kvantifikált kifejezésekként? Zvolenszky előadásában az igazságfeltétel-szemantika keretein belül egy konkrét, nyelvfilozófusok által sokat tárgyalt problémakört - az ingatag (incomplete) határozott leírásokét (pl. „az ajtó”) - és a felmerülő megoldásokat térképezte fel. A részletes, önmagában is követhető előadásvázlat mellett az olvasó figyelmébe ajánljuk még Zvolenszky két szorosan kapcsolódó, frissen megjelent tanulmányát is: „Russell megingathatatlan elmélete a határozott leírásokról” (Kellék 2005/2 29. szám), valamint „Ingatag határozott leírások, ingatag kvantifikált kifejezések” (Világosság 2005/12. szám), amelyeket a Kellék és a Világosság szíves hozzájárulásával itt is közlünk.

A Bécsi Kör érdeklődését tükröző, szűkebben vett tudományfilozófiai tradícióban sokáig a tudományos elméletekkel kapcsolatos filozófiai problémák elemzése volt egyeduralkodó.

Célszerű vizsgálódásunkat azzal a kérdéssel kezdeni, hogy vajon mindaz, ami létezik, rendelkezhet-e az időbeliség tulajdonságával. Igyekszem bebizonyítani, hogy nem rendelkezhet.

Széles körben elfogadott az a nézet, mely szerint az idő múlása szükségszerűen változással jár- azaz nem lehetséges olyan időköz, amelyben semmi nem válto­zik.

A „történelemfilozófia” kifejezés két különböző fajta vizsgálódást takar. Ezekre mint szubsztantív, illetve analitikus történelemfilozófiára fogok utalni.

Ha valaki szkeptikus álláspontra helyezkedik a tartalmukat tekintve a múltról szóló mondatok esetében, nem fog visszariadni attól, hogy az ilyen mondatoknak van jelentésük vagy elvileg verifikálhatók.

Majdnem húsz évvel ezelőtt írtunk egy közös cikket Kelemen Jánossal „Történelemfilozófia: kérdések és perspektívák” címmel.