Irodalomtudomány

Re: (-levancia, -ferencia, -verencia, avagy gondolatok a kritika pozícióiról)

A kritika jó lenne, ha merne negatív lenni. A kritika jó lenne, ha tudna érdemben dicsérni, és megmutatni, hogy egy mű miért jó. A kritika jó lenne, ha meg tudná mondani az olvasóknak, melyik mű jó és melyik rossz, kit érdemes olvasni, és kit nem, valamint ha ítélni tudna élők és holtak felett. A kritika jó lenne, ha nevelné (kinevelné) az olvasóközönséget. A kritika ne nevelje az olvasóközönséget, kezelje nagykorúként és egyenrangú partnerként. A kritika jó lenne, ha orientálni tudná az olvasót a művel kapcsolatban, mindeközben azonban nem interpretálná azt túl, és csak olyasmit mondana, ami abban valóban „benne van”. A kritika jó lenne, ha nem hinné azt, hogy a műben bármi is eleve „benne van”, és nem az olvasás során jön létre. („Az ítélőerő kritikája” – A kortárs magyar kritika helyzete címmel 2007. október 5–6-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett XV. JAK Tanulmányi Napokon elhangzott előadás szerkesztett változata.)

 

Hogyan alakult ki a magyar irodalom filozófiátlanságának tézise?

Mily könnyen és elegánsan fogadjuk, mindig is szinte természetes egyetértéssel, azt a bölcs tapasztalatként bemutatott óriási közhelyet, mely szerint a magyar irodalom és magyar kultúra egészében, mint olyan, lenne filozófiátlan, sőt: gondolattalan és reflexió nélküli; esetleg egyenesen filozófia-ellenes! Mivel a tézis rendkívül széles körben elfogadottnak tekinthető, érdemes mind történetét, mind érvényességét megvizsgálnunk. (A Filozófia és irodalom címmel 2006. október 6–7-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett XIV. JAK Tanulmányi Napokon elhangzott előadás szerkesztett szövege.)

 

A „költőiség” mint vád a XIX. század magyar filozófiai vitáiban

Tompa Mihály és (Litkei) Tóth Péter szerepjátéka a költői és filozófusi magatartástípusok, alkotói szerepek különbségéről rendelkezésre álló régebbi, magyar mintákat is átvesz. Ennek a hagyománynak egyetlen elemét kívánom előadásomban megmutatni: Szontagh Gusztávnak, a magyar historiográfiai hagyományban rossz hírbe keveredett filozófusnak, egyben fontos irodalomkritikusnak a vitáit filozófiai kérdésekről – szépírókkal. (A Filozófia és irodalom címmel 2006. október 6–7-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett XIV. JAK Tanulmányi Napokon elhangzott előadás szerkesztett szövege.)

 

Mi rejlik egy kötőszóban? Filozófia és irodalom, irodalom és filozófia

Ha valaki megkérdezi, mi érdekel a legjobban, és az igazságnak megfelelően azt válaszolom: „filozófia és irodalom kapcsolata; vagy: irodalom és filozófia viszonya” (a sorrend sem mindegy), a következő jogos kérdés általában az szokott lenni: de melyik irodalom és melyik filozófia? Célom az, hogy világosabban lássam: milyen viszonyokat takart eddig az és kötőszó a címben szereplő mellérendelő szerkezetekben, pontosabban hogy milyen tartalmak igyekezték helyettesíteni, értelmezni, árnyalni ezt az és-t. (A Filozófia és irodalom címmel 2006. október 6–7-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett XIV. JAK Tanulmányi Napokon elhangzott előadás szerkesztett szövege.)
 

Móricz és Horatius - A hajóallegória "Az Isten háta mögött"-ben

A fiatal Móricz Zsigmondot nem önmagukban a klasszikus stúdiumok, hanem ezek tanításának mikéntje kergette kétségbeesésbe: a klasszikus ókor örökségét épp az ugyanezen örökségre hivatkozó iskola, valamint az iskola által metonimikusan képviselt társadalmi rend ellenében szereti „mozgósítani”.

 

A paradox narrátor Márton László prózájában - 2. rész

Rónai András tanulmányának második, befejező része.
 

A paradox narrátor Márton László prózájában - 1. rész

Az alábbiakban Márton László prózájának prózapoétikai elemzésére teszek kísérletet. Célom az egyes, jó esetben önmagukban is érdekes elemzések mellett az, hogy megalapozzam a „paradox narrátor” fogalmát.
 
XML csatorna