Kritika

Az Anglia, Anglia sok szempontból olyan, mint egy elképesztően tehetséges első kötetes író munkája. Julian Barnes bravúros eleganciával fűzi össze gondolatait identitásról, hazáról, szerelemről és társadalomról, ám minden igyekezete ellenére a koherens világkép nem hoz létre koherens irodalmi struktúrát. Réz Anna kritikája Julian Barnes legutóbb magyarul megjelent regényéről.

Bármilyen vonzó is az a gondolat, hogy évezredekkel korábbi fejtegetésekre úgy tekinthetünk, mint napjaink vitáinak teljes jogú résztvevőire, ezt nem szabad mindazon elképzelések feláldozásával elérnünk, amelyek mai szemmel ellentmondanak a „józan észnek”. Veres Máté kritikája Gabriela Roxana Carone filozófiatörténeti monográfiájáról.

Mindhárom mű határozottan, öntudatosan értelmiségi önéletrajz. Nem a szokványosabb, szembenézés a felidézés által logikáját követik, hanem a felidézését a szembenézés által.

A befogadó gesztus és a szerző elképesztő olvasottsága, az őszinte és átélt érdeklődés egy nagyon fontos tanulmány lehetőségét hordozta. Az átgondolatlanság és a maszatolás, az utalások sora, a társadalomtörténeti tabló képeskönyvszerű összeállítása, az ideológiai düh végül nem tették lehetővé, hogy fontos tanulmány szülessen. Alexa túl sokszor nem fogadta meg saját jó tanácsait, túl sokszor nem figyelt oda a mondataira és ezt büntetlenül nem lehet megtenni.

Összefoglalóan: jó könyv, olvasmányos, nem túl drága ($20), izgalmas szexjelenetek, ajánlott, de világmegváltást ne várjunk tőle – Kornai András recenziója Penelope Maddy könyvéről.

A posztmodern irodalom felfedezte a detektívtörténetet, a magyar olvasók megismerték Eraszt Fandorin nyomozót. Schiller Erzsébet kritikája a magyarul megjelent Akunyin-regényekről.

Petri György, bármennyire idézte is az "elátkozott költő" gesztusait, tulajdonképpen nem járt rosszul költeményei fogadtatásával. Pór Péter a Fenyő D. György szerkesztésében megjelent, Az örökhétfőtől a napsütötte sávig. Tanulmányok Petri György költészetéről címet viselő kötet tanulmányai kapcsán azt kísérli meg bemutatni, milyen állandó állítások és kategóriák határozzák meg öt évvel az életmű lezárulta után Petri recepcióját.

Ruzsa Imre rövid válasza Farkas János László kritikai észrevételeire a fregei Sinn és Bedeutung kifejezések fordításával kapcsolatban.

„Tar novellisztikáját ma, úgy látszik, a [következő] veszély környékezi: a leleplező, számonkérő, indulatos szociologizálásból íme, nem volt lehetetlen eljutni az érzelmes tárcák konvenciójáig.”

Sajátságos árképzése kizárólag a Pelevin-rajongók olvasmányává teszi a legújabb magyar kötetet, A tervhivatal hercegét. De nekik is csalódást okoz: még szellemes ötleteit sem tudja kihasználni.

Talán nincs is udvariatlanabb dolog, mint egy sok száz oldalas könyv egyetlen, 18 (tizennyolc!) oldalas fejezetéről véleményt nyilvánítani: az alábbiakban mégis erre vállalkozom.

Igazi filozófiai csemegének ígérkezett a Kávé Kiadó gondozásában megjelent kötet, hiszen a tárgyául választott témáról, a személyes azonosság problémájáról nem sokat olvashatott a filozófiai érdeklődésű közönség, hacsak nem forgatta az idevágó klasszikus értekezéseket, vagy egyetemi előadásokat nem hallgatott.

Ha röviden össze kellene foglalnunk, hogy mi is az úgynevezett „hagyományos leíró nyelvtan”, akkor talán a következőt mondhatnánk: A leíró nyelvtan egy adott nyelv(változat) adott időpontban vett teljes jelenségkörét próbálja meg leírni.

Anélkül, hogy elméletileg meg akarnám alapozni, heurisztikusan elfogadhatónak tartom azt a megállapítást, hogy irodalomtudományos műveket alapvetően kétféle céllal, érdeklődéssel olvashatunk.

Stanisław Ignacy Witkiewicz és Bruno Schulz kor-, honfi-, és ennek következtében bizonyos mértékig sorstársak voltak. A közelmúltban mindkettőjüknek egy-egy könyve látott napvilágot a Jelenkor Kiadónál. A két író közti hasonlóságok listája ezzel a végéhez közeledik.