Gondolatkísérletek I. - Bevezetés, példák, osztályozás

A Bécsi Kör érdeklődését tükröző, szűkebben vett tudományfilozófiai tradícióban sokáig a tudományos elméletekkel kapcsolatos filozófiai problémák elemzése volt egyeduralkodó.

A tudomány kísérleti, experimentális részére kevés figyelmet fordítottak, a megfigyelést, kísérletezést, mérést, modellezést csak annyiban vizsgálták, amennyiben az erősíti vagy cáfolja az elméletet. A tudományos elméletalkotás kizárólagos vizsgálatát az egységes tudományos nyelv és logikai-formális rekonstrukció keresése indokolta, de amint kiderült, hogy az egységes nyelv kialakítása csupán illúzió, az egységes tudományfilozófia szétesett a fizika, a biológia, a matematika, és a többi résztudomány filozófiájára. Nem meglepő tehát, hogy a formális logika bűvkörében élő korai tudományfilozófusok nem fordítottak sok figyelmet a gondolatkísérletek metodológiai elemzésére. Pedig az ilyen elemzés új szempontokat nyújt a tudományok működési módjának megértéséhez. A tudomány kísérleti, gyakorlati részére irányítja a figyelmet, méghozzá úgy, hogy közben nem sikkad el az elméletekkel való szoros kapcsolat. Ismeretelméleti rejtvényt vet fel. Gondolatkísérletek nemcsak a tudományban, hanem a legtöbb filozófiai diszciplínában is előfordulnak. Így filozófiai vizsgálatuk túlmutat a szűkebb tudományfilozófiai kérdéseken és metafilozófiaivá válik abban az értelemben, hogy általa új dolgokat tudhatunk meg a filozófia módszereiről, hogyanjáról. Az analitikus filozófia utóbbi harminc-negyven éve némi túlzással úgy is leírható, hogy az eredmények az egyes nagy gondolatkísérletek recepciója, kritikája közben alakultak ki. Gondolunk például a következőkre: az elmefilozófiában, kognitív tudományban Searle Kínai Szobájára, az episztemológiában a Tartálybeli agyakra (Putnam), a nyelvfilozófiában Putnam Ikerföldjére, az időfilozófiában Shoemaker lefagyott világaira, a személyes azonosság kapcsán Parfit fúziós és fisszíós gondolatkísérleteire, a politikai filozófiában a Rawls-i eredeti helyzetre és a tudatlanság fátylára.

A gondolatkísérletek kapcsán általánosan, alkalmazási területtől függetlenül a következő filozófiai kérdések, problémák vetődnek fel. Hogyan osztályozhatóak a gondolatkísérletek? Mi különbözteti meg a sikeres gondolatkísérletet a sikertelentől? Hogyan, milyen képességek segítségével igazolhatóak a gondolatkísérletek lehetséges világaiban szereplő modális állítások? Milyen problémákkal jár ez? Mennyire megbízhatóak a gondolatkísérletek? Melyek az alkalmazhatóságuk határai? Milyen globális, és milyen adott diszciplínát érintő ellenvetések fogalmazhatóak meg az alkalmazhatóságukkal szemben? Milyen típusú eljárás, módszer, következtetési forma a gondolatkísérletezés? Rekonstruálható-e a gondolatkísérlet formális induktív vagy deduktív érvként? Adható-e olyan formális leírás, amely megragadja a közös sajátosságait a gondolatkísérleteknek, szemben más következtetési formákkal? Hogyan juthatunk a természetről szóló új információra anélkül, hogy méréseket, konkrét kísérleteket végeznénk? Érvek-e a gondolatkísérletek vagy sem?

Példák gondolatkísérletekre különböző területekről

Galilei: Szabadesés[i]

Az arisztotelészi fizika szerint az azonos anyagú testek közül a súlyosabb test gyorsabban esik (nagyobb sebességgel), mint a könnyebb test.

Képzeljünk el azt, hogy kötéllel vagy rúddal összekötünk egy könnyebb (L) és egy nehezebb testet (H), és meghatározott magasságból leejtjük őket. Mi történne ekkor az arisztotelészi elv értelmében? Ha két különböző objektumnak tekintjük az összekötött két testet, akkor a könnyebb testnek le kéne lassítania a nehezebbet, és a nehezebbnek fel kéne gyorsítania a könnyebbet, vagyis a sebesség mediativitása miatt a két test kombinációjának sebessége a két test alkotóelemeinek sebessége közé esne. Ha viszont a két összekötött testet egyetlen objektumnak tekintjük, akkor ennek gyorsabban kell esnie, mint a nehezebb testnek önmagában, mivel a két test tömege együttesen nagyobb, mint a nehezebbé önmagában. De lehetetlen, hogy az összekötött két test egyszerre lassabban és gyorsabban essen, mint a nehezebb önmagában, vagyis az arisztotelészi elvet el kell vetni, és fel kell tenni azt, hogy a különböző súlyú testek azonos sebességgel esnek és az esési sebesség független a test súlyától.

Newton vödre[ii]

Newton vödrös gondolatkísérletével az abszolút tér létezését kívánta bizonyítani.

Képzeljük el, hogy a világegyetemben nincs más fizikai objektum, csak egy vízzel félig töltött vödör, ami egy összetekeredett kötélen lóg (tekintsünk el attól, hogy mihez van kötve a kötél). Ebben a kiinduló állapotban (1. állapot) a víz felszíne sima, a vödör és a víz egymáshoz képest relatív nyugalomban van. Ekkor a kötél elkezd kicsavarodni és a víz/edény rendszer következő állapotait figyelhetjük meg. Először a vödör elkezd az összecsavarás irányával ellentétesen forogni, de a benne levő víztömeg nyugalomban marad, a felülete sima, vagyis a vödör relatív mozgást végez a vízhez képest (2. állapot). Aztán a víz forgásba jön, a vízfelszín elkezd homorúvá válni a rá ható centrifugális erő miatt, végül a víz forgási sebessége eléri a vödör sebességét és a víz relatív nyugalomban lesz a vödörhöz képest (3. állapot). Hogyan tudjuk megmagyarázni az 1. és a 3. állapotbeli különbséget, nevezetesen azt, hogy az 1. állapotban a víz felülete sima, míg a 3. állapotban homorú? Nem magyarázhatjuk ezt a vödör és a víz egymáshoz képest végzett relatív mozgásával, hiszen mindkét állapotban relatív nyugalomban vannak egymáshoz képest. Newton válasza a következő: Az 1. állapotban a víz és a vödör abszolút nyugalomban vannak az abszolút térhez viszonyítva. A 3. állapotban pedig a vödör és a víz abszolút mozgást végeznek az abszolút térhez képest, és ez a különbség magyarázza meg a víz felületének különbségét a két állapotban. Vagyis ahhoz, hogy megmagyarázzuk a jelenséget, fel kell tennünk, hogy létezik az abszolút tér, amely ”saját lényegénél fogva külsőleg egyáltalán semmihez sem viszonyítva, mindenkor egyenlő és változatlan marad.”[iii] és amely közvetlenül megfigyelhetetlen.

Cauchy gumifelületű poliéderei[iv]

Az Euler sejtés szerint a szabályos poliéderek esetén fennáll a következő összefüggés a csúcsok (c), élek (é), és lapok (l) száma között: c-é+l=2

Képzeljük el, hogy a poliéder belül üres, felülete pedig vékony gumiból van. Ha az egyik lapját kivágjuk, a megmaradt felületet kiteríthetjük a táblára, anélkül, hogy elszakítanánk. A lapok és az élek deformálódnak ugyan, sőt, az élek esetleg el is görbülnek, de c és é nem változik; vagyis az eredeti poliéder esetében c-é+l=2 akkor és csak akkor igaz, ha a fentiek szerint kiterített háló esetében c-é+l=1, mivel egy lapot kivágtunk. Ezután háromszögekre osztjuk a területet úgy, hogy átlókat húzunk azokba a sokszögekbe, amelyek még nem háromszögek. Minden egyes átlóval, mind é-t, mind l-t eggyel növeljük, vagyis c-é+l összege nem változik. Most a háromszögekre osztott hálóból egyenként eltávolítjuk a háromszögeket. Egy háromszög eltávolítása vagy egy él eltávolításával jár, amelynek következtében egy lap és egy él eltűnik, vagy két él és egy csúcs eltávolításával, amelynek eredményeképpen egy lap, két él, és egy csúcs tűnik el. Így, ha egy háromszög eltávolítása előtt c-é+l=1 volt, ugyanannyi marad a háromszög eltávolítása után is. Vagyis c-é+l=1 igaz. Sejtésünket tehát bebizonyítottuk.

Putnam Ikerföldje[v]

Képzeljünk el egy olyan Ikerföld nevű világot, amely fizikailag teljesen azonos a Földdel, és hasonmásaink lakják. Ikerföldön lakik például iker Oszkár, aki a földi Oszkár hasonmása. Az egyetlen különbség a 2 világ között: az a folyadék, ami nálunk a víz szerepét játssza, Ikerföldön nem hidrogénből és oxigénből áll, hanem egy ettől különböző XYZ kémiai szerkezettel rendelkezik. Ettől eltekintve minden fenomenális tulajdonsága azonos a mi vizünkkel: ugyanolyan íztelen, szagtalan, színtelen, átlátszó stb. Ekkor Oszkár és iker-Oszkár pszichológiai állapotai azonosak. Ebben az esetben Oszkár a ‚víz’ kifejezéssel a H2O szerkezetű vízre referálna, de ikerföldi hasonmása, iker-Oszkár a ‚víz’ kifejezéssel az XYZ szerkezetű iker-vízre referálna. Vagyis nem igaz az a tétel, hogy pszichológiai állapotaink (hiteink és vágyaink) elégségesek egy kifejezés referenciájának/extenziójának meghatározásához a jelentés meghatározása révén. A jelentések nem a fejünkben vannak.

Searle Kínai szobája[vi]

Képzeljük el, hogy egy kínaiul nem tudó angol anyanyelvű embert bezárnak egy szobába és ellátják kínai karaktersorozatokkal (egy nagy halom kínai írás formájában), valamint angol nyelvű instrukciókkal, amelyek segítségével adott bemenő kínai karaktersorozatokra az ezeknek megfelelő kimenő kínai karaktersorozatokkal tud válaszolni. Így átmegy a Turing-teszten és képes szobán kívüli kínaiakkal kommunikálni, akik nem látják őt. Ebben a helyzetben mégis nyilvánvaló, hogy a szobába zárt angol nyelvű személy nem értene kínaiul. Vagyis nem igaz az, hogy a tiszta szimbólummanipuláció a megértés elégséges feltétele lenne, ami pedig az Erős Mesterséges Intelligencia támogatóinak fő állítása.

Leibniz: Monadológia[vii]

Leibniz e gondolatkísérlet során azt kívánja bizonyítani, hogy a percepció nem magyarázható puszta mechanikus okokkal. Képzeljünk el egy olyan gépet, amely képes arra, hogy gondolkodjék, érezzen és percepciói legyenek. Növeljük meg ezt a gépet képzeletben akkorára, hogy bejuthassunk ebbe a gépbe és belülről figyelhessük meg a működését. Ekkor nem látunk mást, csak egymást hajtó alkatrészeket, de semmi olyat, amelynek segítségével meg tudnánk magyarázni a percepció jelenségét. Tehát a percepció nem magyarázható puszta mechanikus okokkal, erre csak az egyszerű szubsztancia létezésének segítségével vagyunk képesek.

Frank Jackson: Mary és a piros paradicsom[viii]

Mary egész életét egy fekete-fehér szobában töltötte, a feketén és a fehéren kívül soha egyetlen színt nem látott. Képzeljük el, hogy Mary a szobában beható tudományos ismereteket szerzett a színekről: ismeri a színek fizikáját, fiziológiáját, pszichológiáját és így tovább. Tegyük fel, hogy ismeri az összes fizikai tényt a színekkel kapcsolatban. Egy nap aztán Mary elhagyja a fekete-fehér szobát, s az első dolog amit meglát, egy piros paradicsom. Minden okunk megvan azt gondolni, hogy ezzel valami olyan tudás birtokába jut, amellyel a fekete-fehér szobában nem rendelkezett, nevezetesen, hogy milyen az, amikor az ember valami pirosat lát. Ez az új dolog, amivel a tudása ekkor gyarapszik, nem lehet fizikai tény, hiszen feltettük, hogy a fizikai tényeket már a fekete-fehér szobában is ismerte. Eszerint, ha igaz, hogy mindig, amikor az ember valami újat tud meg, valamilyen új tényről szerez tudomást, akkor Mary egy új tényt ismer meg a szobából kijövet. Ha a fizikalizmus azt a nézetet jelenti, amely szerint minden tény fizikai tény, akkor a fizikalisták tévednek.

Thomson beteg hegedűművésze[ix]

Képzeljük el, hogy miközben alszol, a Zeneszeretők Társasága hozzádkapcsol egy beteg hegedűművészt, és így a következő kilenc hónapban a te anyagcseréd, kiválasztórendszered (veséid) működése révén maradhat csak életben. Ebben az esetben úgy tűnik, morálisan igazolható, hogy lekapcsold magad a hegedűművészről, még akkor is, ha ez a halálát okozza. Tehát morálisan igazolhatónak tűnik az abortusz, még akkor is, ha a magzatot személynek tekintjük. 

Nozick Élménygépe (Experience Machine)[x]

Képzeljük el, hogy neuropszichológusok az agy elektródákkal történő stimulálásával elérik, hogy egy tartályban lebegve olyan élményünk legyen, amit egy előre kiválasztott készletből kiválasztunk magunknak. Így átélhetjük, hogy milyen egy nagy regény írni, barátokat szerezni, érdekes könyvet olvasni úgy, mintha mindez valóban megtörténne, és közben nem tudnánk arról, hogy egy tartályban lebegve stimulálják az agyunkat. Nozick szerint ebben az esetben nem vállalnánk egy ilyen “kezelést”, ami arra mutat, hogy van még valami, ami számít a hedonisztikus élményszerzésen túl. Ez lehet az, hogy mi magunk szeretnénk megtenni bizonyos dolgokat, vagy az, hogy személyek szeretnénk lenni, akik meghatározott módon élik életüket, és nemcsak tartályban lebegő organizmusok.

Danto Vörös négyzetei[xi]

Ez az esztétikai gondolatkísérlet azt a nézetet hivatott alátámasztani, hogy ontológiai különbség van a műalkotások és a puszta dolgok között, vagy másképpen fogalmazva nem perceptuális, hanem konceptuális különbség áll fenn a műalkotások és a puszta dolgok között. Képzeljük el, hogy képzőművészeti kiállítást szervezünk. Ezen kiállítjuk egy ismeretlen festő képét, ami a vörös tengeren átkelő zsidókat ábrázolja, a “Vörös tér” című, moszkvai tájképet, a geometrikus művészet egy minimalista alkotását, mely a “Vörös négyzet” címet viseli, a “Nirvána” című metafizikus festményt, egy Matisse-tanítvány “Vörös terítő” című festményét, és azt a vörös ólommal alapozott vásznat, melyre Giorgone festette volna a “Sacra Conversazioné”-t. Továbbá állítsunk ki egy vörös ólommal lefestett felületet, ami egy egyszerű tárgy. A meglepő az, hogy mindegyik kép egy vörös négyzetet ábrázol, amelyek perceptuálisan megkülönbözhetetlenek egymástól. Mégis, ettől még a sima vörösre festett tárgyat nem tekintjük műalkotásnak, viszont a többi kiállítási darabot nem sima tárgynak, hanem műalkotásnak tekintjük.

Gondolatkísérletek tipológiája: faktív, konceptuális és értékelő

A gondolatkísérletek főbb típusainak megkülönböztetését, osztályozását illetően nincs teljes egyetértés a szakirodalomban. Nincs olyan kanonikusnak tekinthető csoportosítás, amelyet mindenki elfogadna, vagy amelyik mindegyik gondolatkísérletet magában foglalná, vagy éppen minden gondolatkísérletet egyértelműen be tudna illeszteni a megfelelő rubrikába.

A legalapvetőbb felosztásnak a tudományos és a filozófiai gondolatkísérletek megkülönböztetése tűnik. Eszerint a tudományos gondolatkísérletek foglalkoznak a tudományos kérdésekkel, a filozófiai gondolatkísérletek foglalkoznak a nem-tudományos kérdésekkel. Tovább lehet finomítani ezt a felosztást, ha azt mondjuk, hogy a tudományos gondolatkísérletek esetében a képzeletbeli szituációt és történéseket fizikai intuíciók tesztelésére használjuk, míg filozófiai gondolatkísérletek esetében a nem-fizikai fogalmak alkalmazásával kapcsolatos racionális intuíciók vizsgálata a cél. Tamar Szabó Gendler taxonómiája[xii] nagyon hasonló az előbbi felosztáshoz, ám tovább bontja a filozófiai gondolatkísérleteket két fajtára, a konceptuálisra és az értékelőre (valuational). Szerinte háromféle kérdést szoktunk feltenni egy képzeletbeli szituációval kapcsolatban és attól függően, hogy melyikre kívánunk válaszolni, elkülöníthető a gondolatkísérletek három fajtája.

1. A faktív/tudományos gondolatkísérletek a “Mi történne az adott helyzetben?” kérdésre keresik a választ. Példa: Galilei összekötött testei.

2. A metafizikai és episztemológiai, vagy együttesen konceptuális gondolatkísérletek esetében a megválaszolandó kérdés a következő: “Ha egyértelműnek vesszük, hogy mi történne az adott helyzetben, akkor hogyan írnánk ezt le?“ Példa: Mary és a piros paradicsom, Ikerföld.

3. Az etikai és esztétikai, vagy együttesen értékelő gondolatkísérletek kérdése: ”Ha adott, hogy mi történne az adott helyzetben és hogyan írnánk le azt, akkor hogyan értékelnénk, ami történne?” Példa: Nozick Élménygépe, Thomson beteg hegedűművésze.

Jegyzetek:

[i] Galileo Galilei: Matematikai érvelések és bizonyítások, Európa, Budapest, 1986, 77-79. old.

[ii] Isaac Newton: A Principiából és az Optikából, Kriterion, Bukarest, 1981., 53-55 old.

[iii] Im: 46.old.

[iv] Lakatos Imre: Bizonyítások és cáfolatok, Typotex, Budapest, 1998., 23-24

[v] Hilary Putnam: The Meaning of Meaning, in: Philosophical Papers, vol. 2., Cambridge: Cambridge University Press, 1979. 215-271. old.

[vi] John Searle: Az elme, az agy és a programok világa, In.: Kognitív tudomány, Szerk.: Pléh Csaba, Osiris, Budapest, 1996., 136-151. old.

[vii] in. Gottfried Wilhelm Leibniz: Válogatott filozófiai írásai (Budapest: Európa, 1986) 

[viii] Frank Jackson: What Mary Didn't Know, in. The Journal of Philosophy LXXXIII, 5 (May 1986): 291-295. old.

[ix] Judith Jarvis Thomson: A Defense of Abortion, Philosophy & Public Affairs, Vol. 1, no. 1 (Fall 1971).

[x] Robert Nozick: Anarchy, State, and Utopia (N.Y.: Basic Books, 1974)

[xi] Arthur C. Danto: A közhely színeváltozása, Enciklopédia, 2003, 15-17.

[xii] Tamar Szabó Gendler: Thought experiment: On the powers and limits of imaginary cases, Garland, 2000., 25-27.

Creative Commons License