Megjegyzések Pelyvás Péter Rendszer- vagy felhasználóközpontú grammatika c. előadásához

Pelyvás Péter Rendszer- vagy felhasználóközpontú grammatika című előadásához, követve az előadó gondolatmenetét és szövegét, az alábbi megjegyzéseket fűzöm.

1. Pelyvás Péter előadásának bevezető részében azt állítja, hogy „a nyelvészetben paradigmaváltásról v. kognitív fordulatról a holista kognitív elmélet megjelenése kapcsán szoktak beszélni”.

Ez a megállapítás azonban leginkább csak a holista kognitív nyelvészek véleményét tükrözi. A XX. század utolsó harmadában a nyelvészetben bekövetkezett, a saussure-i dichotómiákra építkező strukturalizmussal „szembeni” ún. kognitív fordulat nem kizárólag a holista kognitív nyelvészetnek köszönhető, hanem, egyrészt, a kognitív tudományok (l. kognitív pszichológia, mesterségesintelligencia-kutatás, neurotudományok, filozófia) eredményeinek egyre nagyobb mértékű figyelembevételének a nyelvészet különböző területein (pl. szemantikában és pragmatikában, számítógépes nyelvészetben, neuro- és pszicholingvisztikában), másrészt, a moduláris kognitív szemantikának (pl. Bierwisch 1983, Jackendoff 1990), harmadrészt, a kognitív pragmatikának (pl. Kasher 1986, Sperber és Wilson 1986), és végül, de nem utolsósorban a generatív nyelvészetnek. A generatív nyelvészet vezéralakja, Noam Chomsky (1988, 3) a The Managua lectures előadásaiban a nyelvtudomány alapkérdéseit a következőképpen fogalmazza meg: (i) Mi alkotja egy nyelv tudását, azaz milyen meghatározó strukturális tulajdonságokkal rendelkeznek az emberi elme részét képező ún. belső nyelvek, valamint hogyan lehet ezekről explicit grammatikák felállításával számot adni? (ii) Hogyan sajátítjuk el a nyelvet egy velünkszületett, biológiailag az elménkbe épített univerzális grammatika elveinek és a konkrét nyelvi tapasztalatoknak az egymásra hatása eredményeképpen? (iii) Miben áll a nyelvhasználat képessége, illetve hogyan használjuk a már elsajátított nyelvtudást? Végül, (iv) mi a fizikai implementációja, azaz agyi alapja a nyelvtudásnak és használatának? E kérdésfeltevések egyértelműen jelzik, hogy a rájuk választ kereső nyelvészet kognitív nyelvészet.[1]

2. A holista kognitív nyelvészet paradigmaváltásként értelmezésének Pelyvás Péter szerint „egyik fontos gyakorlati oka az, hogy ez a pszichológiai alapú elmélet zárójelbe teszi a hagyományos nyelvészet Saussure óta elfogadott hagyományos elveit és egy olyan nyelvhasználat-, illetve nyelvhasználó-centrikus elméletet próbál felépíteni, amelynek nemcsak szemlélete, hanem terminológiája és fogalmi apparátusa is jelentősen különbözik a hagyományosan elfogadottól”.

E gyakorlati ok említése nem szolgál kielégítő érvként a holista kognitív nyelvészet új paradigmaként értelmezése mellett. A holista kognitív nyelvészet ugyanis nem az egyetlen irányzat, amely gyökeresen szakít Saussure elképzeléseivel. Felhívom a figyelmet arra, hogy már maguk a strukturalista iskolák is el-eltérnek a saussure-i útmutatástól, a prágai iskola például foglalkozik nyelven kívüli tényezőkkel, vizsgálja a parole-t, a szemantikai és hangszubsztanciát, akárcsak a nyelv történetét és a nyelv különböző funkcióit (l. pl. Thèses 1929).[2] Az amerikai deskriptív iskola praktikus céloktól, az amerikai indiánnyelvek leírásának szándékától vezérelve szintén a parole elemzésével kezdi a nyelvleírást, kutatja a hangszubsztanciát és eljut egészen a diskurzusok elemzéséig (l. pl. Harris 1955). De még a saussure-i tanokhoz leginkább hű koppenhágai iskola is konkrét szövegelemzésekből indul ki a nyelvészeti elemzés során (l. pl. Hjelmslev 1953). Még szembetűnőbben különbözik a saussure-i elvektől a generatív nyelvtan felfogása, Chomsky és Saussure nyelvről, nyelvtanról, nyelvtudományról vallott nézetei korántsem azonosak egymással.[3] Chomsky (1964) elutasítja Saussure (1967, 26-35) statikus nyelvfelfogását, nevezetesen azt, hogy a nyelv produktum, jelek rendszerezett összessége, szójellegű elemek, állandósult fordulatok és korlátozott számú szerkezettípus véges készlete. A nyelv definiálásánál Chomsky az anyanyelvi beszélők kreativitásából indul ki, akik nyelvi képességeikre támaszkodva végtelen számú új mondatot képesek létrehozni, illetve soha nem hallott mondatokat feldolgozni. Erre alapozva Chomsky (1957, 13) a nyelvet véges számú szabályokkal, véges számú elemekből létrehozott végtelen számosságú mondathalmazként határozza meg. A saussure-i nyelvfelfogásba nem fér bele a szabályok irányította kreativitás. Chomsky nyelvfelfogása e tekintetben nem Saussure-éval, hanem Humboldtéval rokonítható. Humboldt (1985, 80-95) szerint a nyelv nem kész termék, hanem folyamatos tevékenység, amely a nyelvi forma révén ragadható meg. A nyelvi forma azoknak a szabályoknak, törvényszerűségeknek az összessége, amelyek segítségével egy nyelvközösség állandóan és folyamatosan létrehozza anyanyelvét. A nyelv ontológiai státuszát illetően ugyanakkor nincsen különbség Chomsky, Humboldt és Saussure véleménye között. Chomsky és Humboldt a nyelvet egyaránt belső nyelvnek, az emberi elme részének tekinti, és Saussure szintén pszichikai entitásként kezeli a nyelvet, amely az agyban van, sőt a nyelv a társadalomban is úgy él, „mint a valamennyi agyban tárolt lenyomatok összege” (Saussure 1967, 37). A nyelvnek pszichikai entitásként való kezelésével a holista kognitív nyelvészet nem szakíthat a saussure-iánus, illetve chomskyánus nyelvészettel, álláspontja ugyanis lényegileg nem különbözik az említettekétől.

A nyelvhasználat, illetve a nyelvhasználó fontosságát, szerepét a nyelvtanban szintén nemcsak a holista kognitív nyelvészet feszegeti a Saussure utáni nyelvészetben, hanem valamennyi funkcionalista irányultságú iskola, kezdve a prágai strukturalista iskolával, de tulajdonképpen még a generatív grammatika is támaszkodik a nyelvhasználóra, amikor az anyanyelvi beszélőkkel grammatikalitási ítéleteket hozat. A nyelvnek és a nyelvhasználatnak, illetve a nyelvtannak és a pragmatikának az elválaszthatatlanságát több kurrens elmélet is feltételezi, vö. pl. Levinson 2000.

Ami pedig a terminológia és a fogalmi apparátus elkülönítését illeti, az nemcsak előnyökkel, hanem jelentős hátrányokkal is szolgálhat egy adott megközelítés számára. A megszokottól eltérő, korábbi hagyományokkal egyáltalán nem rendelkező terminológia használata csaknem lehetetlenné teszi az adott elmélet eredményeinek összevetését más elméletek eredményeivel, ezáltal növeli az elmélet elszigetelődésének veszélyét. A XX. század nyelvtudományában a koppenhágai strukturalizmus esett ebbe a csapdába a tudományelméleti szempontból jól indokolható, teljesen új és különc terminológia, fogalmi apparátus bevezetésével.

3. Pelyvás Péter fő célja annak bemutatása, hogy „a saussure-i elvektől való elszakadás hogyan nyit meg új lehetőségeket a nyelvtan számára, hogy olyan területeken érjen el eredményeket, ahol az eddigi próbálkozások nem sok sikerrel jártak”.

A kulcskérdés e cél megvalósításánál az, hogy hogyan definiáljuk a nyelvet és a nyelvtant. Az előző megjegyzésben már jeleztem, hogy például a generatív nyelvtan nyelv-meghatározása és továbblépve, az ahhoz kapcsolódó nyelvtanfelfogás különbözik Saussure-étől, következésképpen a generatív nyelvtannak a saussure-i elvektől való elszakadása új lehetőségeket nyitott meg a generatív nyelvtan számára, akárcsak a holista kognitív nyelvészet számára. A generatív nyelvtan és a holista kognitív nyelvtan azonban nem azonos nyelv- és nyelvtanfelfogással dolgozik. Ha két elmélet nem azonos nyelvtanfelfogással dolgozik és az egyik olyan területeken ér el eredményeket, amelyeket a másik nem is vesz bele a nyelvtanba, akkor nem nagyon lehet mit kezdeni a Pelyvás Péter általi célkijelöléssel. Ha tágabb keretben gondolkozunk és nem nyelvtanról, hanem nyelvelméletről beszélünk, akkor pedig az az érdekes kérdés, hogy a nyelvtan definíciójától függően milyen munkamegosztás létezik a nyelvtan és a nyelvhasználat leírása és magyarázata között, illetve milyen előnyökkel, hátrányokkal jár a nyelvleírás számára a nyelvtan ilyen vagy olyan definiálása és ennek következtében a munkamegosztás milyensége.

4. Pelyvás Péter előadásának A rendszer és a használat elválasztásának kérdése című részében idézi a holista kognitív grammatikának azt az álláspontját, amely szerint „a nyelv emberi tevékenység (konceptualizáció+kommunikáció) eredménye”.

Ha ebben az álláspontban az eredményt hangsúlyozzuk, akkor nem térünk el Saussure véleményétől, aki - ahogy az előző megjegyzésben már utaltam rá - a nyelvet kész terméknek, tulajdonképpen zárt rendszernek tekintette. Ha a holista kognitív grammatika nyelv-felfogásában viszont a tevékenységet hangsúlyozzuk, akkor pedig nem térünk el Humboldt meghatározásától, mely szerint a nyelv folyamat, tevékenység (energeia) és nem kész termék (ergon), továbbá nem térünk el a generatív nyelvtan korábban már említett megközelítésétől sem. Így viszont nem látszik, mennyiben jelent újat a holista kognitív nyelvtan nyelvfelfogása a nyelvtudomány számára.

5. Továbbfolytatva a rendszer és a használat elválaszthatatlanságának tárgyalását, Pelyvás Péter jogosan kifogásolja azokat a törekvéseket (ismét a generatív nyelvtant említve példaként), amelyek mereven elkülönítik a nyelvinek tartott jelenségeket a nyelven kívülieknek tekintettektől és ezáltal mértéken felül felduzzasztják a pragmatikát.

A nyelvi és a kontextuális tényezők éles elválasztása, természetesen, sem nem kívánatos, sem nem lehetséges a teljességre törekvő nyelvleírásban. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a pragmatika hatóköre mindig is attól függött, mi a nyelvtan definíciója, pontosabban: mi a nyelvtan szemantikai komponensének a hatóköre, illetve milyen mértékben veszünk figyelembe nyelven kívüli tényezőket a lexikon felépítésében. Ezért sem létezik egységes felfogás arra nézvést, mi a pragmatika tárgya – amit egyébként egyáltalán nem jogosan a pragmatikusoknak hibaként fel szoktak róni. A különböző pragmatikamegközelítések valójában a nyelvtan különböző felfogásaira vezethetők vissza.

Ha a holista kognitív nyelvészet szellemében semmiféle megkülönböztetést nem teszünk nyelv és nyelvhasználat között, akkor nem világos, hogyan lehet szemantikáról és pragmatikáról beszélni a holista kognitív nyelvészetben.

6. Pelyvás Péter egy módszertani kifogással is illeti a generatív nyelvtant: nem előnyös az a szemlélet, hogy először írjuk le a rendszert, aztán a használatát.

Vegyük kölcsön Saussure sakkhasonlatát és módosítsuk egy kicsit azt! Tartozzanak a rendszerhez a sakkjáték elemei: a megfelelően beszámozott és megbetűzött tábla, a bábuk, a játékszabályok, valamint a sakkjáték szabályai szerint potenciálisan létrehozható állások. A sakkrendszer használata ebben az esetben az aktuális játszma, amely a sakkrendszeren és a rendszer használóin, a sakkozókon múlik lépésről lépésre a különböző tényleges állásokban. Ha a nyelvet rendszernek tekintjük, akkor a hasonlat a következőképpen alkalmazható a nyelvre és használatára. A rendszer elemei a nyelv elemei, valamint a nyelvtani szabályok, továbbá a belőlük, illetve a segítségükkel alkotható mondathalmaz, a rendszer használata pedig a konkrét szituációkban való nyelvhasználat. Annak ellenére, hogy a nyelvnek ilyen rendszerként való elképzelése kreatívabb mint az eredeti saussure-i felfogás,[4] a hasonlat mégsem tökéletes. Az aktuális nyelvhasználatban megjelenő megnyilatkozások gyakran eltérnek ugyanis a nyelvi rendszer mondataitól, míg a sakkjáték aktuális játszmáinak aktuális állásai mindig pontosan valamely potenciális sakkállást realizálnak. Két vonatkozásban viszont tökéletes a hasonlat. Egyfelől, ugyanúgy, ahogy egy aktuális sakkjátszma lejátszásához, illetve kiértékeléséhez sakktudással kell rendelkezni, a nyelv használatához is nyelvtudással kell bírni. Másfelől, ugyanúgy, ahogy a konkrét, aktuális sakkjátszmához a sakkrendszerből kiindulva érdemes közelíteni, a nyelvhasználatot is célszerű a nyelvtudást figyelembe véve vizsgálni.

7. Folytatva a rendszer és használója közötti kapcsolat tárgyalását, Pelyvás Péter ismerteti a holista kognitív nyelvészet álláspontját: „A kognitív elmélet felfogása szerint a nyelv legelemibb aspektusai sem írhatók le anélkül, hogy a nyelvhasználót a rendszer szerves részének tekintenénk (tapasztalati realizmus)”.

A tapasztalati realizmus tekintetében érdemes lenne a holista kognitív nyelvészetet szembesíteni a középkori univerzália vitával, illetve Erfurti Tamás (1350) modista nyelvtanának modusaival (modus essendi, modus intelligendi, modus significandi, ratio significandi).

8. A rendszer és használata témakörében Pelyvás Péter nagy teret szentel a kompozicionalitás elvének, kritizálva azt szigorúságáért, merevségéért.

A kompozicionalitásnak azonban több különböző, a fregeinél lazább felfogása is létezik (pl. Bierwisch 1983, Jackendoff 1990, Pustejovsky 1995) nem kell mindenáron a legszigorúbb megfogalmazáshoz ragaszkodni. A pragmatikában a megnyilatkozás jelentését is lehet kompozicionálisnak tartani: megnyilatkozásjelentés = mondatjelentés (nyelvi)+a fizikai, mentális, szociális kontextusból származó elemek és összerakási módjuk. Természetesen, azzal nem kell vitatkozni, hogy a kompozicionalitás esetén is van értelme, egyrészt, különböző fokozatokról beszélni, másrészt, a diakrón szemléletnek vö. pl. kiborította a bilit, latba vet, fittyet hány.

9. Pelyvás Péter előadásának egy másik része a Rendszeren kívüli elemek a modalitásban címet viseli.

E gondolatkör esetében magával a problémamegnevezéssel vitatkozom. Mivel a holista kognitív nyelvészetben nem kívánatos és nem is lehetséges szétválasztani a rendszert és a használóját, hogyan lehet rendszeren kívüli elemekről beszélni?

Ha a rendszer és a használója fogalmak helyett a nyelv és a nyelvhasználat terminusokat alkalmazom, akkor az utóbbi másfél évtizedben ugyanaz figyelhető meg a nyelvészet számtalan területén: egyrészt, a nyelvi szintek és a nyelvtan moduljainak interakcióját feltételezik a síkok szigorú elkülönítése helyett (vö. pl. Maleczki 2002),[5] másrészt, a nyelvtan és a pragmatika interakcióját feltételezik (vö. pl. Levinson 2000, Bibok és Németh T. 2002), harmadrészt, elfogadják a szinkrón és a diakrón szemlélet elválaszthatatlanságát, ami legalább annyira tekinthető a prágai strukturalizmus, valamint a szociolingvisztika hatásának, mint a holista kognitív nyelvészetének.

Összefoglalva: egyet lehet érteni a holista kognitív nyelvtannal annyiban, hogy szükség van a nyelvleírásban a konceptulizáció és a használat együttes figyelembevételére (de ezt sok más elmélet is hirdeti), másrészt vitatkozni lehet vele abban, hogy ne létezne valamiféle (nem teljesen meghatározott) nyelvi kiindulópont a megnyilatkozások értelmezéséhez, amely aztán, természetesen, kiteljesedik a használat során.

Hivatkozások:

Bibok Károly - Németh T. Enikő 2002. Lexikai és kontextuális információk interakciója a megnyilatkozásjelentés megalkotása során. In: Maleczki Márta (szerk.), A mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei V. Szeged, SZTE Általános Nyelvészeti Tanszék, Magyar Nyelvészeti Tanszék, 335-367.

Bierwisch, Manfred 1983. Major aspects of the psychology of language. In: Manfred Bierwisch: Essays in the psychology of language. Linguistische Studien A 114, Dordrecht, D. Reidel, 1-37.

Chomsky, Noam 1957. Syntactic structures. The Hague, Mouton.

Chomsky, Noam 1964. Current issues in linguistic theory. The Hague, Mouton.

Chomsky, Noam 1988. Language and problems of knowledge. The Managua lectures. Cambridge, MA, The MIT Press.

Erfurti Tamás 1350. De modis significandi sive grammatica speculativa.

Harris, Zellig 1955. Structural linguistics. Chicago, The University of Chicago Press.

Hjelmslev, Louis 1953. Prolegomena to a theory of language. Memoir 7 of International Journal of American Linguistics, Baltimore, Waverly Press.

Humboldt, Wilhelm von 1985. Válogatott írásai. Fordította: Rajnai László, Budapest, Európa Könyvkiadó.

H. Tóth Imre 1997. Statika, dinamika, nyelvtörténet. (Ferdinand de Saussure és Jan Baudouin de Courtenay). In: Büky László (szerk.), Nyíri Antal kilencvenéves. Szeged, JATE BTK Magyar Nyelvészeti Tanszék, 163–173.

Jackendoff, Ray 1990. Semantic structures. Cambridge, The MIT Press.

Kasher, Asa 1986. Pragmatics and Chomsky’s research program. In: Asa Kasher (ed.), The Chomskyan turn. Cambridge, MA & Oxford, Blackwell, 122–149.

Levinson, Stephen C. 2000. Presumptive meanings. The theory of generalized conversational implicatures. Cambridge, MA, The MIT Press.

Maleczki Márta (szerk.) 2002. A mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei V. Szeged, SZTE Általános Nyelvészeti Tanszék, Magyar Nyelvészeti Tanszék.

Németh T. Enikő 2002. Chomsky és Saussure nézeteinek néhány különbsége és hasonlósága. In: Bibok Károly - Ferincz István - Kocsis Mihály (szerk.), Cirill és Metód példáját követve...Tanulmányok H. Tóth Imre 70. születésnapjára. Szeged, 333-341.

Pustejovsky, James 1995. The generative lexicon. Cambridge, The MIT Press.

Saussure, Ferdinand de 1967. Bevezetés az általános nyelvészetbe. Közzétette: Ch. Bally, A. Sechehaye A. Riedlingernek közreműködésével. Fordította: B. Lőrinczy Éva. Budapest, Gondolat.

Sperber, Dan - Deirdre Wilson 1986. Relevance. Communication and cognition. Cambridge, MA & Oxford: Blackwell.

Thèses 1929. Thèses présentées au Premier Congrès des philologues slaves. Travaux du Cercle Linguistique de Prague I, 5-29.

Jegyzetek:

* E dolgozat elkészítését a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatta.

[1] Annak taglalása, hogy a holista kognitív nyelvészet kognitív fordulata tekinthető-e paradigmaváltásnak a nyelvészetben, egy újabb vita tárgyát képezheti. Nagyobbrészt e témával foglalkozott Kiefer Ferenc Új paradigma-e a kognitív nyelvészet című bevezető előadása.

A prágai iskola tanítása nagy mértékben Baudouin de Courtenay rendszerére támaszkodik. Baudouin de Courtenay és Ferdinand de Saussure elveinek, nézeteinek összehasonlítására l. H. Tóth 1997.

[3] A kettejük közötti azonosságok és különbségek részletes tárgyalására l. Németh T. 2002.

[4] Saussure elképzelése szerint a nyelvi rendszerbe nem tartoztak bele a szabályok, a mondatalkotási szabályok a parole-hoz kötődtek.

[5] E tendencia mögött részben a klasszikus merev fodori modularitáshipotézis tarthatatlansága, részben pedig empirikus okok állnak.