Rendszer- vagy felhasználóközpontú grammatika?

Bár indíttatásában és hátterében a generatív grammatika is kognitív, a Jackendoff-féle moduláris kognitív szemantika pedig nyilvánvalóan az, a nyelvészetben paradigmaváltásról vagy kognitív fordulatról mégis a holista kognitív elmélet megjelenése kapcsán szoktak beszélni.

Ennek egyik fontos gyakorlati oka az, hogy ez a pszichológiai alapú elmélet zárójelbe teszi a hagyományos nyelvészet Saussure óta elfogadott hagyományos elveit és egy olyan nyelvhasználat- ill. nyelvhasználó-centrikus elméletet próbál felépíteni, amelynek nemcsak szemlélete, hanem terminológiája és fogalmi apparátusa is jelentősen különbözik a hagyományosan elfogadottól. (Ugyanakkor a generatív nyelvészet talaján alakult ki, a szokásos módon – annak egyre szembetűnőbbé váló korlátait próbálja meghaladni, és nem mentes az exkluzivitásra való törekvéstől sem.)

Ennek a dolgozatnak az a fő célja, hogy bemutassa azt, hogy a Saussure-i elvektől való elszakadás hogyan nyit meg új lehetőségeket a nyelvtan számára, hogy olyan területeken érjen el eredményeket, ahol az eddigi próbálkozások nem sok sikerrel jártak. (Mivel fő kutatási területem a modalitás, gyakran fogok innen példákat hozni, de a dolgozat célja természetesen nem ennek a területnek a rendszerszerű bemutatása.)

1. A rendszer és a használat elválasztásának kérdése

A holista kognitív grammatikának az az álláspontja, hogy a nyelv emberi tevékenység (konceptualizáció + kommunikáció) eredménye, és ez minden tekintetben meg is határozza tulajdonságait. Ebből származnak kategóriái (beleértve a nyelvtani kategóriákat is), egymással szimbolikus viszonyban álló szintaktikai és szemantikai szerkezetei. Nincs tehát értelme annak a törekvésnek, hogy ennek a jelenségnek egy részletét, amit egyéb részeknél rendszerszerűbbnek látunk, izoláltan vizsgáljuk. Nem csak abban az értelemben nem követhető ez a gyakorlat, hogy mereven elválasztja a nyelvinek tekintett jelenségeket a nyelven kívülieknek tekintettektől (amely gyakorlat azután megsokszorozódik a generatív grammatika szintaxist autonómnak tekintő, több szinten is restriktív gyakorlatában), és ezáltal mértéken felül felduzzasztja a pragmatikát (melynek tartalma természetesen attól is függ, hogy mennyire igazságfüggvény-centrikus a szemantikai komponens – ld. János felébredt és kiment a konyhába).

Még abban a kutatásmódszertani értelemben sem előnyös ez a szemlélet, hogy először írjuk le a rendszert, azután a használatát, mert így a rendszernek igen sok elemét nem fogjuk megérteni, de talán megtalálni sem. (Mindennek részletezésére itt nincs mód, de a példákban többször visszatér majd ez a gondolat.)

A kognitív elmélet felfogása szerint a nyelv legelemibb aspektusai sem írhatók le anélkül, hogy a nyelvhasználót a rendszer szerves részének tekintenénk (tapasztalati realizmus[1]: kategorizáció, képi sémák konceptuális struktúrák (alternatív) kognitív modellek (construal), kiterjesztés (metonímia, metafora, konceptuális integráció (blend)).

1.1. Kompozicionalitás

A hagyományos formális szemantikai elméletek talán legfontosabb alapeleme a szigorú kompozicionalitás elve, amely azt mondja ki, hogy egy összetett kifejezés jelentését az összetevők jelentései és azok elrendezésének módja egyértelműen meghatározza (igazságfüggvény).

Ez igen szigorú elv, amelynek merev alkalmazása oda vezet, hogy egy olyan kifejezést, amely nem-kompozicionálisnak bizonyul, szemantikailag elemezhetetlennek kell tekintenünk. Nem is volna ezzel baj, hiszen az ilyeneket úgyis meg kell adnunk a szótárban (illetve meg kell tanulnunk mint egységeket), de az elemezhetetlenség azzal a következménnyel jár, hogy a kifejezésben előforduló, egyébként teljesen köznapinak tűnő szavak semmit nem adhatnak a kifejezés jelentésébe (mint ilyeneket, a jelentéssel bíró megfelelő szavak homonímáiként kellene kezelnünk őket). Ez nyilvánvalóan nem így van, a K.L. által is elemzett kiborítja a bilit kifejezés jelentését erősen motiválják a benne előforduló szavak eredeti jelentései. Mindez könnyen belátható, és logikusan mutat abba az irányba, hogy az ilyen kifejezések jelentése legalábbis megmagyarázható az alkotók jelentései (+ összerakásuk módja) alapján.

Egy rendszerszemantikában azonban mégsem engedhetjük meg ezt a lazítást. Ha ugyanis azt mondjuk, hogy c jelentése nem következik a és b jelentéséből, valamint összerakásuk módjából, semmi esélyünk sem lehet annak megmagyarázására, hogy bármilyen további tartalom milyen forrásból érkezik. Mindaz a tapasztalat, amit a nyelvhasználó egy ilyen kifejezés megértésében felhasználhat, nem lehet a nyelvi rendszer része, ha fenn akarjuk tartani a rendszer és a használat tiszta elkülönítését[2].

1.2. Rendszeren kívüli elemek a modalitásban

Talmy (1988) és Sweetser (1990) óta a kognitív grammatika a modalitásról erődinamikai keretben gondolkodik. Sweetser erők és akadályok interakciójaként próbálja leírni a deontikus és episztemikus modalitáshoz kapcsolható konceptuális struktúrákat, egyúttal bizonyítani kívánva azt, hogy az utóbbi modalitástípus nyelvi kifejezőeszközei az előbbiből alakultak ki, metaforikus kiterjesztés során.

Sweetser számára mind a deontikus, mind az episztemikus MAY jelentése a következő módon írható le: a cselekvés útjában egy potenciális, de nem alkalmazott akadály áll. Ezért a cselekvés végbemehet, de tudható az, hogy az akadály meggátolhatná a cselekvést.

1. In both the sociophysical and the epistemic worlds, nothing prevents the occurrence of whatever is modally marked with MAY; the chain of events is not obstructed.

2. In both the sociophysical and epistemic worlds, there is some background understanding that if things were different, something could obstruct the chain of events. For example, permission or other sociophysical conditions could change; and added premises might make the reasoner reach a different conclusion. (Sweetser 1990: 60)

Ennek megfelelően a deontikus olvasatú John may go mondat konceptuális tartalma a következő lehet:

‘John is not barred by (my or some other) authority (in the sociophysical world) from going’

A metaforikus kiterjesztés által létrejövő episztemikus jelentés (pl. John may be there) konceptuális tartalma pedig a következő:

‘I am not barred by my premises from the conclusion that he is there’

Ez az elemzés egyúttal azt is bizonyítja, hogy kognitív érvelés is lehet hibás (vagyis igazoható és cáfolható). Az ilyen módon feltételezett metaforikus kiterjesztés megsérti ugyanis az invariancia elvét (erre itt nem térnék ki), nem egyezik a diakrón adatokkal, melyek szerint az episztemikus jelentés a MAY esetében korábbi a deontikusnál, és mindkettő egy ma már kihalt dinamikus képesség jelentésből alakult ki, és nem tud számot adni a deontikus és episztemikus MAY szintaxisában, főképpen a tagadás hatókörében fellelhető alapvető különbségekről (minderről részletesen ld. Pelyvás 1996, 2000).

A megoldás szerintem az ‘előre menekülés’ taktikája lehet: komolyan kell venni az erődinamikát. A merev akadályt célszerű egy flexibilisebb erővel helyettesíteni, hiszen a deontikus logikában az engedély megtagadása nem implikálja a cselekvés meg nem történtét. Fel kell mérni az összes számba vehető erőt, és azokat a szituáció résztvevőihez kell kötni. Ennek a műveletnek a során jelenik meg a beszélő a konceptuális szerkezetben, hiszen az angol MAY esetében az engedély prototipikusan a beszélőtől származik, méghozzá viszonylagosan gyenge szerepben: nem alkalmaz eszközöket a cselekvés akadályozására/hátráltatására. (Ezért mehet végbe a cselekvés az engedély hiányában is: megtörténhet, hogy a beszélő rendelkezésére álló vagy általa mozgósított eszközök gyengébbek, mint a cselekvést támogató erők.) Megjelenik a mondat alanya is, méghozzá prototipikusan két szerepben is: egyrészt annak a potenciális célirányos cselekvésnek a végrehajtójaként, amire az engedély vonatkozik, másrészt az engedély kapójaként is[3], aki prototipikus esetben szeretné végrehajtani az adott cselekvést (ez a cselekvést támogató erő). Az így létrejött konceptuális struktúra jóval bonyolultabb, mint a Sweetseré, megmagyarázza azonban a deontikus MAY használatának minden elemét.

Hasonló konceptuális struktúrákkal leírható a többi angol deontikus segédige is, sőt kevés változtatással a magyar deontikus KELL is (bár itt éppen a beszélővel alkotott kapcsolat lesz jóval lazább).

A deontikus konceptuális struktúrák jó alapot adnak az episztemikus kiterjesztéshez is (nem a MAY esetén). A két fő mozzanat:

· a közvetlen hatókör (OS) szűkülése, ami kiveszi a profilból az erődinamika legnagyobb részét, különösen a cselekvőhöz kapcsolódó erőket, hiszen az episztemikus jelentésben akarat, kötelezettség nem játszanak szerepet és a cselekvésnek sem kell potenciálisnak és célirányosnak lennie (John must have been tall);

· a teljes hatókör tágulásával a beszélő/konceptualizáló közvetlenül, mint referenciapont lép be a szerkezetbe (ellentétben a deontikus jelentés magyarban vagy az angol SHOULD-nál nem is prototipikus megfeleltetésével), és ezzel létrejön a kognitív grammatikának egy olyan konstrukciója, amelynek nincs megfelelője a hagyományos nyelvészetben: a beszélő/hallagató és a világ között kapcsolatot teremtő, referenciapont-jellege miatt különleges szemantikai és szintaktikai tulajdonságokkal rendelkező lehorgonyzó predikáció (grounding predication).

2. Szintaxis és a szemantika elválaszthatósága

A lehorgonyzó predikáció, amelynek az angolban különleges tulajdonságai ismertek (hosszú távú mozgatás, emelés/KEA, stb.), szerintem igen jó példa arra, hogy létezhetnek a nyelvnek olyan komoly szabályszerűségeket mutató részrendszerei, amelyekhez a tisztán rendszerszemléletű grammatikával nem juthatunk el. Mivel a szabályszerűségek a beszélő és a mondandója közötti különleges (episztemikus) viszonyon alapulnak, hagyományos eszközökkel ezek csak a kivételek szintjén írhatók le. (Persze azért is, mert a jelenségek nem 100%-ban szabálykövetők, és a generatív grammatika csak az ilyen jelenségeket fogadja el szabályosnak – erről is lehetne beszélni.)

Ugyanakkor az is látható, hogy mivel ezekben az esetekben a szintaktikai viselkedés a szemantikai tartalomtól (is) függ, a mondattani elemzést nem lehet függetleníteni a szemantikai tartalomtól.

Ebben a kérdésben valószínűleg már nyílnak az együttműködés lehetőségei a két nyelvfelfogás között. Két területet emelnék ki:

2.1.A már a generatív grammatikában is elfogadott ‘rule to rule’ elve, amihez kognitív részről csak annyit kellene hozzátenni, hogy a jelentéstől érdemes talán indulni. [4]

2.2. A specifikusság, amelyről egyre inkább kiderül, hogy pl. a ‘gyenge sziget’ jelenségekben (ismét hosszú távú mozgatás) komoly szerepet játszik (ld. pl. Szabolcsi és Zwarts 1993)

3. A diakrón adatok fontossága

(Ha lenne még idő, ide a módbeli segédigék szemantikájának és szintaxisának általam párhuzamosként látott diakrón változása kerülne (ld. pl. Pelyvás 2001). De ez szerintem 30 percben teljesen irreális már.)

Hivatkozások

Laczkó, T. (1998). Két angol predikátumtípus elemzéséről – magyar megfelelőik viselkedése alapján. In: Büky L. – Maleczki M. (szerk.) A mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei III. Szeged: JATE 1998, 243-60.

Lakoff, G. (1972). Linguistics and Natural Logic. In: Davidson, D. and Harman, G. (eds.) Semantics of Natural Language. Dordrecht: Reidel.

Lakoff, G. (1987). Women, Fire and Dangerous Things. Chicago: University of Chicago Press.

Langacker, R. W. (1987, 1991a). Foundations of Cognitive Grammar I, II. Stanford, CA: Stanford University Press.

Pelyvás, P. (1996). Subjectivity in English. Frankfurt am Main: Peter Lang.

Pelyvás, P. (2000). Metaphorical extension of may and must into the epistemic domain’ In Barcelona, Antonio (ed.), Metaphor and Metonymy at the Crossroads. Berlin and New York: Mouton de Gruyter, 233-250.

Pelyvás, P. (2001). On the development of the category modal: a cognitive view. How changes in image-schematic structure led to the emergence of the grounding predication. In: Kocsány, Piroska and Molnár Anna (eds.), Wort und (Kon)text. Frankfurt am Main: Peter Lang, 103-130.

Sweetser, E. (1990). From Etymology to Pragmatics. Metaphorical and cultural aspects of semantic structure. Cambridge: Cambridge University Press.

Szabolcsi, A. – Zwarts, F. (1993) Weak islands and an algebraic semantics for scope taking. Natural Language Semantics 1. 3.

Talmy, L. (1988). Force dynamics in language and cognition. Cognitive Science 2. 49-100.

Jegyzetek

[1] Itt két közvetlen kapcsolat van K.L. bevezető gondolataival.

· Az én ismereteim szerint a holista kognitív nyelvészet fő vonulata (mondjuk pl. Putnammal ellentétben) a Lakoff (1987) által kifejtett tapasztalati realizmus talaján áll. Nem állítja azt, hogy a dolgok nem léteznek az elmétől függetlenül, csak azt, hogy a dolgok rendszerét, vagyis a kategóriákat (legalábbis az emberi kategóriákat) az ember hozza létre a környezetével állandó interakció alapján (pl. blackboard – whiteboard).

· Felmerül az a kérdés, hogy miért ne lehetne a tapasztalati úton kategorizált valóságot formális logikai eszközökkel leírni, hiszen a formális logikai rendszerek ugyanúgy az ember alkotásai. A kérdés szerintem itt az, hogy egy logikai rendszer igazán azt írja-e le, ahogyan az emberek valóban kategorizálnak, vagy inkább azt, ahogyan hiszik, hogy kategorizálnak, vagy szeretnék, ha kategorizálnának (ld. pl Lakoff 1972-es törekvéseit egy fajta fuzzy logic .megalkotására, vagy a formális logika modalitáselemzési kísérleteit).

[2]

Itt tehát vitám van K.L.-nak azzal a javaslatával, hogy az összerakás módja megoldást hozhat a kompozicionalitás elvének fenntartására. Mindaz, amit leír, tökéletesen igaz, de nem lehet egy rendszergrammatika része. Ha nincs beszélő/konceptualizáló, akkor nincs olyan forrás, ahonnan a további tartalom jöhetne. A rendszergrammatikából (+ még talán a nyelvi jel önkényességéből, amit a kognitív grammatika szintén vitat,) következik a szigorú kompozicionalitás elve.

Langacker (1987) szerint a nyelvtan szimbolikus egységek strukturált összessége (a structured inventory of symbolis units), és a legtöbb egység a K.L. által is leírt módon rögzül a nyelvhasználat folyamán. Ez tehát a kognitív megoldással szinte teljesen megegyezik, de szerintem csak használatközpontú grammatikában állhat meg ebben a formában.

[3] A magyarban, úgy tűnik, bármelyik szerep grammatizálódhat: János meg kell, hogy csinálja ezt / Jánosnak meg kell csinálnia ezt, az angolban csak az első.

[4]

Itt is közvetlen kapcsolódás van K.L. gondolataihoz, a 4. részben kifejtett szemlélet kérdésében. A ‘Keni a vajat a kenyérre’ / Keni a kenyeret vajjal’ problematikára a kognitv grammatika az eltérő ICM-ek keretén belüli konceptualizálásokkal úgy gondolom, kielégítő választ tud adni, magyarázva az esetleges telikusságbeli különbségeket is. Én úgy gondolom, hogy az (elképzelt vagy a szó köznapi értelmében implikált) végállapotok részei lehetnek az adott modelleknek (pl. ‘John was throwing the ball into the net’), illetve ha valamit konténerként konceptualizálok, az megtelhet (ld. Pelyvás 1986: 105). A nyelvtani értelemben vett aspektus (progressive) egyik tulajdonsága viszont éppen az, hogy ezt a végpontot (a kezdőponttal együtt) ‘kiveszi’ a profilból. Szerintem figyelemre méltó, hogy Laczkó (1998) LFG-re épülő tanulmánya szintaktikai tesztek alkalmazásával precízen bizonyítja, hogy az angol LOAD típusú predikátumokkal lehetséges két szerkezet (ellentétben a GIVE típusúakkal) két különböző predikátum-argumentum struktúrára épül, míg a kognitív elmélet meg tudja mutatni azt, hogy ez a kétféle szemantikai szerkezet következetesen két ICM-en, a forrás—út—cél sémán, illetve a konténer megtöltése sémán alapul (Pelyvás 1986: 105).