Gyenis Balázs blogja

gy.b.log 30 millából jobb felsőoktatás? EGYSZERÜ

A magyar felsőoktatás a kívánatosnak tartott oktatás- és kutatás-politikai célokhoz képest erősen alulteljesít; ebben széles körűnek tűnik az egyetértés. Az is nyilvánvalónak tűnik, hogy az alulteljesítés forrása nem az, hogy a jelenlegi rendszer a különböző szereplők által kívánatosnak tartott különböző célok között egyensúlyozva esik a két szék között a földre, tehát hogy az alulteljesítés forrása a célok relativitása lenne; a probléma gyökerei ennél mélyebbek. Ez komoly érv amellett, hogy valamilyen változásra, változtatásra van szükség. Sokan úgy látjuk, hogy a jelenlegi felsőoktatás külső ösztönzők hiányában képtelen a belső megújulásra. Ugyanakkor komoly érvek szólnak amellett is, hogy külső szereplő, mint például az állam, vagy a felsőoktatás minősége miatt aggódó egyének egy csoportja, ne avatkozzon be közvetlen eszközökkel az egyetem akadémiai folyamataiba, az egyetemi oktatás és kutatás minőségének tartalmi kritériumainak kialakítását ne vegye saját kezébe, általánosabban: tartsa tiszteletben az egyetemek akadémiai autonómiáját. Így a következő kérdés vethető fel: lehet-e olyan mechanizmust tervezni, amely a vázolt helyzetben költségéhez képest hatékonyan segíti elő meghatározott oktatás- és kutatás-politikai célok megvalósulását anélkül, hogy közvetlenül beavatkozna az egyetemek magánéletébe. E bejegyzésben egy ilyen mechanizmus ötletével játszom el.

 

gy.b.log Én-blog: In Memoriam Cs.A.

A helyzet: 2007. február 5-én Cs. A. bejelentette kilépési szándékát a Szabad Változók Egyesületből.

 

gy.b.log filozófia phd: miért nem tanul egyetlen magyar diák sem Amerikában?

Egy friss élmény újból elgondolkoztatott, miért nem tanul jelenleg egyetlen magyar diák sem filozófia phd programban Amerikában. Én legalábbis nem tudok senkiről. (Nánay Bence és Zvolenszky Zsófi már nem számítanak, mindketten állást kaptak; az alábbiak szempontjából egyébként is csak Bence esete érdekes, Zsófi már eleve helyzeti-helybeni előnnyel indult.) Sőt, tulajdonképpen nem tudok olyanról sem, aki Angliában, Ausztráliában, vagy más angolszász területen folytatná doktori tanulmányait. Másfelől viszont rengeteg nyugat-európai, és úgyszintén több román, bulgár stb. illetőségű hallgatót ismerek odakint - tehát mind nyugatról, mind keletről többeket. Feltéve, hogy ez nem pusztán autobiográfiai észrevétel, mi lehet a háttérben?

 

gy.b.log no comment

Ez egy rövid bejegyzés lesz, mert nem tudok mit fűzni az alábbiakhoz. Bizonyos pontokban egyetértve Csányi Vilmos elemzésével ("Csúfolódók az öreg Bagoly körül", Népszabadság) ellátogattam az Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének honlapjára, hogy megnézzem, mennyire is "eredményes nemzetközi mércékkel mérve."

 

gy.b.log didaktikus kondícionális

Előző félévben A tudományos gondolkodás alapjai c. undergraduate kurzust tanítottam; ez egy alapozó kurzus vegyes hallgatóság részére, többek között némi bevezető szintű logikával kiegészítve. Talán meglepően hangzik, de tanítási szempontból a fő nehézségeim egyike a materiális kondícionális igazságtáblázatának motiválása volt.

 

gy.b.log nagymama fixpontja

Régen ígérgetem már valakinek, hogy írok egy-két bekezdést a nagymama-paradoxon és a fixpont-tételek kapcsán. Email-küldés helyett inkább ide illesztem, hátha mást is érdekel.

 

gy.b.log légből kapott ötlet

Furcsa dolgok sülhetnek ki abból, ha valaki szólásokat, vicceket szó szerint vesz (velem ez rendszeresen megtörténik). Például a mikrosütő.
 

gy.b.log egy jól csengő érv

Mint az már kiderülhetett, mostanában több időt töltök poros könyvek és folyóiratok olvasgatásával az MTA Könyvtárban - egy Maxwellhez és a kinetikus gázok elméletének megszületéséhez kapcsolódó tudománytörténeti dolgozat megírása a cél. Néhány nem kapcsolódó érdekesség is előbukkan.
 

gy.b.log könyvtárak

Egy rövid, feldúlt bejegyzés a hazai könytárak kapcsán. Hosszan lehetne azon siránkozni, milyen szánalmasan szegényes a magyar könytárak külföldi könyv- és folyóirat-állománya, milyen alapvető hiányosságokkal kell szembesülnie az egyszeri látogatónak is (az, hogy nincs egyetlen könyvtár sem Budapesten, ami este, horribile dictu akár egész éjszaka nyitva lenne - normális egyetemi könyvtárnak vizsgaidőszakban be se lenne szabad zárnia - csak egy apróság), blabla. Nem ezen vagyok most kibukva, hanem a következő, költségekhez nem kapcsolódó mérhetetlen ostobaságon.
 

gy.b.log tüdőhűtő

Végeztem Arisztotelésszel a félévre - még néhány simítás és mehet a dolgozat Lennoxnak és Gotthelfnek.
 

gy.b.log első rövid

Végre! Ma befejeztem a 108 Freud, Skinner, Piaget, Bartlett-esszé javítását, jegyek kiosztva, félév vége. Na.
 

gy.b.log genezis

Szóval az a döntés, hogy csináljunk Szabad Változók blogot. Oké, lássuk, mi is az. Az várható, hogy nincs túl sok értelme azon elkezdeni elmélkedni, ki volt az első blogger, mert ez nagyban attól függ, mennyire hosszú pórázra eresztjük a fogalmat; a hálózat megengedő értelemezésével talán még az előadásjegyzeteit postoló Arisztotelész is versenyben van.
 
XML csatorna