gy.b.log no comment

Izgalmas és néha elszomorító ez a vita, és nehéz megállni, hogy ne szóljon hozzá az ember.
Kezdjük jó hírrel: JSTOR nem csak a CEU-n, hanem a BME-n is van (hogy ez mennyit arul el mirol, azt nem reszletezem, de lehet jonni letoltogetni...).
Folytassuk egy rossz hirrel: keves eloremozdito hozzaszolast latok, illetve olyat, ami nem erzelmi alapon probal reagalni, tamadni, vedeni. Nyilvanvaloan mashogy gondolkozik egy itthoni normakhoz szocializalodott (feltehetoleg kozepkoru) A és egy fiatal, amerikai versenyistalloban PhD-zo B. Amig A es B egymas szempontjait nem erti, es nem erti, hogy miert lett olyan az egyik es a masik, nehez a kommunikacio. De kicsit konkretabban: a hazai filozofiai kulturaban meg mindig (szerintem) eros az odzkodas attol, hogy egymas nezeteit nyiltan, kulturaltan megvitatassuk. Mindenkinek mindenkirol megvan a velemenye, de irasban keves kritikat kapnak pl. a szent tehenek. Vagyis ha idoben jelennenek meg a hazai folyoiratok, sem lennenek olyan pezsgo, izgalmas vitak, mint nyugaton - holott ez az egyik, ami kenyszeriti a resztvevoket az ujabb allaspontok es ervek felkutatsara (DT pl. reszben emiatt kezdte meg masokkal a Fil. Szemle csoportos konyvkritikait - es szerintem ez nagyon jo kezdemenyezes, remeljuk nem hal hamvaban es hosszabb tavon elosegiti azt, amit B. kivan a tavolbol.)
Amig nincs vitakultura, addig nehez elvarni angolszasz tipusu filozofiai kozeletet vagy akar publikacios mintazatot.
Emiatt szerintem gyumolcsozobb lenne kovetelodzes helyett ("Magyarázza meg nekem valaki, hogy ez miért nem felháborító.") kozosen megprobalni megerteni az okokat es kitalalni lehetseges kiutakat. (En szemely szerint az egesz intezetet megtartanam es atalakitanam olyan kutatointezette, ahova kivulrol palyazva lehet par evre beulni, megirni azt a konyvet, amit a gradualis filozofiakurzusok tomege miatt nincs idonk, es visszamenni tanitani. Aki meg eddig ott volt, tanithat helyettem - heti 16 orat... :) ) Szerintem az nagyon nagy lepes lenne, ha a filozofiai kozosseg egy konszenzualis tervet tudna lerakni, hogy mit ker es milyen valtoztatasokkal mikorra mit tud ezert cserebe adni ennek a kis orszagnak... De persze "letting off the steam" is legitim tevekenyseg.

Magánlevélről van szó, nyilván. - írtam.

Nem, ez egy magáncímre érkező baráti magánlevél volt, igazából én vagyok a ludas abban, hogy részleteit (az érthetőség kedvéért) megosztottam veletek, természetesen névtelenül. Nem is szeretném, pláne nem várnám el, hogy most az írója felfedje magát. Arra gondoltam, hogy hasonló gondolatok esetleg másban is megfogalmazódhattak, ezért hozakodtam vele elő..

GyB

Számomra nem világos, mit akart a levélíró, és miért így.

Nyilvánosan, mi több: név nélkül is hozzászólhatott volna a témához, legfeljebb az ip címét tudjuk megállapítani (hozzáteszem: nem szoktuk, csupán speciális esetekben). Balázs és a hozzászólók többsége névvel együtt vállalja azt, amit ír(t), és nagy respekt megy Demeter Tamásnak, aki gondolatit szintén így osztotta meg velünk. Magánlevélről van szó, nyilván.

Álnaiv módon fogalmazhatnék úgy, hogy 'de hát azt hittem, elmúlt az az időszak, amikor a sorok közt (vagy sörök mellett, privátin) kell olvasni (beszélni); bírálni pedig csak konstruktívan, szépen érdemes'. Nem látom be ugyanis, hogy mi lenne itt a romboló és miegyéb szándék, hacsak nem úgy van értve a rombolás, hogy ami nem oké, azzal kezdjünk már valamit, és nem úgy, hogy 'sok jó ember sok jó dolgot csinál és ezt a csúnya GyB és a csúnya SzV csúnyán lerombolja'.

Néhány nappal ezelőtt váratlanul kaptam egy emailt, amiben számos dolgot vágtak a fejemhez a fenti bejegyzéssel és a további diszkusszióval kapcsolatban. Válaszoltam is rá, most valamivel később arra gondoltam, itt is közzéteszem a válasz lényegét, hátha mást is érdekel.

Szerintem sok mindent hasonlóan látunk. Az Intézet összehasonlíthatóságával sok probléma van. Jelenleg (és sok éve már) az Intézet a munkatársainak gyakorlatilag egyetlen dolgot nyújt: állást. A kutatás minden egyéb feltétele gyakorlatilag hiányzik. Nincsen elegendő és megfelelő számítógép, folyóiratelőfizetés, elektronikus források, kutatói szoba, de még íróasztal se. Ezt az infrastruktúrát nehéz nemzetközileg összemérni... Ebből következik a válasz arra a felvetésre, hogy miért nem lesz a honlap karbantartása pályáztatva és kiszervezve.
Ha a kutatás eredményességének mércéjéül a közösség ítéletét választjuk bajban leszünk, mert kiderül, hogy az általunk valamire becsült tevékenységeket (megkockáztatom: ezek számos területen jelentős átfedéseket mutatnak) mások nem tartják sokra, viszont olyasmit, amit mi kevéssé becsülünk, mások nagyra tartanak. És az egész parttalan relativizmusba torkollik, mert a kritériumokban nem fogunk tudni megegyezni. Számtalan elkeserítő vitám volt arról, hogy mi a teljesítmény és mi nem az. Senkit nem sikerült meggyőznöm semmiről soha, kivéve, ha már kezdetben is sok mindenben egyeztünk. De ez érthető is: sok esetben primér érdek, hogy a semmit teljesítménynek tüntessék fel ill. akként fogadják el.
A peer review-val egyetértek. De az azért szimptomatikus, hogy idehaza egyetlen referált filozófiai folyóirat nincs.
Nem teljesen világos az XY filozófus előásásáról szóló példa és a tanulmánykötet-bekezdés. Szerintem mindkettő lehet primér kutatás eredménye. A bölcsészettudományokban (melyek nem is tudományok) a kutatás logikája egészen más, mint a természettudományokban, és sosem lesz úgy mérhető.

Nem akarom túlfeszíteni én sem az általam hangsúlyozott szempont érvényességét. Lehet, hogy indokolatlanul nagy jelentőséget tulajdonítok annak, hogy az intézetet úgy hívják, hogy Filozófiai Kutatóintézet. Azt, hogy mikor eredményes egy kutatás nehéz megmondani és ez nyilván számtalan dolog függvénye, de a kutatásnak mint olyannak köze van a hozzáadott érték előállításához. HA nem akarunk mindentudó világbölcsként nyilatkozni arról, hogy milyen témák értelmesek és érdekesek, és egy adott témakörben milyen output számít hozzájárulásnak - és én ezt, a magam részéről, igyekeztem elkerülni -, akkor a kevés mód egyike, ami alapján le lehet mérni, hogy valóban eredményes-e egy adott kutatás, az az, hogy megnézzük, hogy az adott terület szakemberei annak tartják-e. Ennek egy jele, ha az eredmény megjelenik egy peer-reviewed folyóiratban (horribile dictu később hivatkoznak is rá), ti. itt legalább van egy olyan lépés, amikor az adott terület szakértői rábólintanak egy munka minőségére. A folyóirat rangsorolása pedig azt (is) mutatja, hogy a peer-reviewing mennyire hiteles és megbízható.
Ha én magyarul írok egy könyvet XY ezer éve élt filozófusról, és Magyarországon nincs más hozzáértő szakember, aki valóban le tudná mérni a munkám hitelességét, akkor ugyan sokat tehettem azért, hogy a hazai közéletbe beemeljek bizonyos gondolatokat és elősegítsem ezek hozzáférhetőségét, de a kutatásnak legfeljebb a szolipszista részét végeztem el, annak értékét nem mérettem le, és a kutatás eredményességének megítéléséhez ez elengedhetetlen.

Tehát még egyszer, félreértés ne essék, tanulmánykötetet publikálni derék és támogatandó, és persze, hogy van jelentősége, de nem mint primér kutatásnak, hanem mint például ismeretterjesztésnek. Egy kutatóintézetnek viszont, elvileg, a kutatás a dolga, és mint kutatóintézetnek az eredményességét azon kell lemérni, hogy ebben, ti. a kutatásban, mennyire sikeres. Vagy tévedek.

GyB

ui: a hozzászólásokban korábbi évek terméseiről is esett szó, ezek is hozzáférhetőek a honlapról. Korábbi években valóban valamivel jobb a helyzet. Egyetértek egyébként, hogy egy kutató munkáját nem lehet egy év teljesítménye alapján értékelni; de huszonegynéhány IID valószínűségi változó összege már elég jól közelít a normálishoz, és az átlaga elég kevéssé mozog, ezért ha nincs valamilyen korrelációt előidéző ok (pl. gazdasági intézkedés, mely minden kutatót ugyanúgy érint), egy egész intézet munkájának megítélésekor egy éves periódusra támaszkodni nem feltétlenül alaptalan. Nagyjából hasonló megbízhatóságú becslést kapunk, mint egy kutató munkájának megítélésekor annak huszonegynéhány éves teljesítménye alapján.

Nyírié is egy lehetséges téma, vannak, akik fontosnak tartják, vannak, akik nem. - Természetesen lehetséges, sőt, bizonyára fontos is.

Szerintem a hazai egyetemekhez kell mérni, itt hasonlóak ugyanis a feltételek. Az intézet nem "csúcsabb" az egyetemeknél, sem fizetésileg, sem infrastrukturálisan (sőt...). - Nos, ezen érdemes vitatkozni. El tudom fogadni az álláspontodat, fenntartva azt, hogy a megmérettetés nemzetközi is kell legyen.

Nem volt szó több évről - Én magam is utaltam az egyik kommentben a korábbi évekre, de sőt, megnéztem az egyéni oldalak egy részét is.

A frissítés technikai kérdés, nem a teljesítmény ügye. Csak arra utaltam, hogy vannak újabb eredmények is. - Világos, én csak arra utaltam, hogy ezek az eredmények nem láthatók (olvashatók, hivatkozhatók stb.) Lehet, hogy az Intézetnek pályázatot kellene kiírnia a webhelye fejlesztésére, karbantartására.

Nincsenek közpénzből finanszírozva, publicisztikát akárki írhat. - Így van, de ha jól emlékszem, az éves jelentésben ill. az e-publikációk oldalon szép számmal fel vannak tüntetve ilyen írások.

A magam részéről elsősorban az Intézet és az ott dolgozók 'teljesítményének' (huh) magyar és/vagy nemzetközi összehasonlítását tartanám jó vitatémának, akár példálózhatunk is :)

Lehet, Balázs, nem teljesen értem az álláspontodat. Egyetértünk, hogy az értékelés alapegysége a referált publikáció. Az is világos, hogy itthon igazából nincsenek ilyenek. Ugyanakkor, noha elsődlegesnek tartom, mégsem abszolutizálnám ezt a szempontot, éppen mert a bölcsészettudományokban a magyarul született tanulmányoknak is van jelentőségük. Egyetemeken valóban kell oktatni, s ez legalább akkora előny, mint amekkora teher. De itt nem akarok frontot nyitni, mert beismerem, nagyon hamar elfogynának az érveim. Ugyanakkor legalább egy valakit tudok az Intézetből, aki teljesítményben bizonyosan mérhető Rédeihez, akinek vannak kötetei a Rodopinál, Böhlaunál, Kluwernél, Passagennél, és a kutatásainak van hatása. De egynél többet valóban nem tudok.

Megyek sorban:
1. Már miért jellemzné Nyíri projektje az Intézetet? Láthatod így, és látszhat ez a sajtóból. Valamiért ez az érdekes nekik, s nem az mondjuk, hogy ismét elindult a Filozófiai Írók Tára. De azt sok szempontból nem lenne jó kétségbe vonni, hogy Nyírié is egy lehetséges téma, vannak, akik fontosnak tartják, vannak, akik nem.
2. Szerintem a hazai egyetemekhez kell mérni, itt hasonlóak ugyanis a feltételek. Az intézet nem "csúcsabb" az egyetemeknél, sem fizetésileg, sem infrastrukturálisan (sőt...).
3. Nem volt szó több évről, a "Publications" menűpontot nézték a hozzászólók, ott csak egyetlen év adatai vannak.
4. A frissítés technikai kérdés, nem a teljesítmény ügye. Csak arra utaltam, hogy vannak újabb eredmények is.
5. A publicisztika nem tudományos teljesítmény, egyetértünk. De nincsenek közpénzből finanszírozva, publicisztikát akárki írhat. Ugyanakkor a hozzászólók ezt emelték ki, miközben van más is

Jani már válaszolt a pontok többségére, én is csak ismételni tudom magamat.
1,2: egy szót sem írtam a tartalmi ügyekről, ezzel kapcsolatban már egy kommentben kellően megvilágítottam az álláspontomat. Virágozzék száz virág, de kellően karbantartott kertekben.
3: Óriási különbség, hogy az egyetemek tanszékei időigényes oktatási feladatokkal vannak ellátva, míg a Kutatóintézet tagjai, mint olyanok, ha jól tudom, nem. Leegyszerűsítve, az egyetemeken azért (is) vannak emberek, hogy oktassanak, a Kutatóintézetben viszont azért vannak, hogy kutassanak. Nem mintha sokkal jobb véleményem lenne a tanszékek átlagteljesítményéről, de ez mégis fontos különbség. Egyébként tessék, hasonlítsuk össze egy tetszőleges Kutatóintézeti kollega teljesítményét mondjuk Rédei Miklóséval. Én örülnék a legjobban, ha az összehasonlítás működne.
4-5. Jogos, ahogyan ezt alább korábban el is ismertem. Egyébként te vagy a kevesek közül az egyik, aki valamennyire felhúzza a többi évet, de hogy ezt egy fiatal kutatónak kell tennie, filozófiai területen az is elszomorító.
6. Senki nem tagadta a valamilyen szerepüket, de erre megint csak magamat tudom ismételni.

GyB

Ritkaság a bölcsészet- és társadalomtudományokban, hogy valaki ne állami (lásd OTKA és társai) pénzeken folytasson kutatást, s ez inkább elismerésre méltó. - ebben nincs is vita köztünk, tényleg elismerésre méltó; bár nem feltétlenül Nyíri Kristóf és a T-Mobil ügye kellene hogy fémjelezze az Intézetet.

Nem lehet, hogy az Intézet teljesítményét inkább a hazai egyetemek tanszékeinek teljesítményéhez kellene mérni? - Ezt állítod vagy kérded? És melyik egyetem, melyik tanszékre gondolsz? Személy szerint azt mondanám, is-is és nem vagy-vagy.

A blogoló nyilván arra utalt egyébiránt, hogy az Akadémiai Intézet valamiképpen a csúcsát jelentené a filozófiai kutatás élvonalának, és ezt - bizonyos, talán vitatható, adatok alapján - kétségesnek találta.

Egyetlen év outputja - a korábbiakban a blogoló és mások is említettek több évre visszamenőleg adatokat (szvsz elismerő jelleggel is).

Egyéni (amúgy nem túl friss) publikációs jegyzékek - miért nem frissek? Már elnézést, de mi alapján értékelje bárki az Intézet munkáját, ha nem azon, amit az Intézet saját maga megjelenít?

A hazai publikációkat sem kellene teljesen ignorálni - szvsz nem kerültek ignorálásra, a blogoló élcelődése elsősorban arra irányult, hogy a publicisztikai írások talán nem közpénzből finanszírozandók.

Érintettként szólok hozzá az elhangzottakhoz, de nem hiszem, hogy elfogult lennék. Korántsem gondolom, hogy teljesen alaptalan lenne, amit itt megfogalmaztok, mégis eléggé torz a kép.
1. Mobilkutatás. Ez teljességgel Nyíri Kristóf és a T-Mobil ügye, az Intézet forrásait semmivel nem terheli, éppen ellenkezőleg... Azt hiszem, hogy a T-Mobilnak magánügye, mire költi a pénzét, ahogyan Nyíri Kristóf is szabadon szervezhet konferenciákat és kutathat, amit fontosnak tart. Ritkaság a bölcsészet- és társadalomtudományokban, hogy valaki ne állami (lásd OTKA és társai) pénzeken folytasson kutatást, s ez inkább elismerésre méltó. Más kérdés, hogy ki mit gondol ezek fontosságáról, színvonaláról, stb.
2. A "Recepció és kreativitás" projekten megint lehet vitatkozni, de azt nem lenne jó szem elől téveszteni, hogy a magyar filozófiai hagyomány nem elsősorban analitikus gyökerű. Az is világos, hogy a hazai eszme- és kultúrtörténeti foglalatoskodásnak bizony bele kell férnie a hasonló akadémiai intézetek profiljába... Egyébként ezt a projektet az intézet koordinálta, a színháztörténet, és több más kötet, nem az intézet munkatársainak terméke.
3. Nem lehet, hogy az Intézet teljesítményét inkább a hazai egyetemek tanszékeinek teljesítményéhez kellene mérni? Talán árnyalhatnánk ezzel a képet, és talán más látszana, mint most...
4. Teljes félreértésnek tartom egy intézet, vagy akár egy kutató teljesítményét egyetlen év outputja alapján megítélni.
5. A publikációs listát talán ki lehetne egészíteni azzal, hogy az egyéni (amúgy nem túl friss) publikációs jegyzékeket is megnézzük, mielőtt ítéletet mondunk. Ebből kiderül, hogy kötetek jelentek meg az utóbbi években olyan kiadóknál, mint a Rodopi, Passagen, Lang, amelyek nem OUP szintűek, de ki produkált akár csak ilyet ekkora számban hazai egyetemeken? Tanulmányok jelentek meg olyan folyóiratokban, mint a Synthese, SHPS, Grazer Philosophische Studien, Studies in East European Thought, Wittgenstein Jahrbuch, Philosophica, hogy csak referált, és a Philosophers' Index-ben jegyzett folyóiratokat soroljak. Tanulmányok jelentek meg Rodopi, Kluwer, Suhrkamp, és Königshausen & Neumann által kiadott, azaz nem olyan nagyon rossz kiadók által gondozott kötetekben. Persze, nem vagyunk Cambridge-ben vagy Pittsburgh-ben, de ismétlem: érdemes a hazai közeghez mérni, azt nézni, hogy mit produkálnak mások hasonló feltételek között.
6. Azért lehet, hogy a hazai publikációkat sem kellene teljesen ignorálni. Világos: nem lehet ez a teljesítmény mércéje, de ne tagadjuk el, hogy ezeknek van szerepük és jelentőségük.

Az a benyomásom hogy itt van egy anyagilag nem túl rózsás helyzetben lévő akadémia, teljesítményekkel meg sumákságokkal (az arányok nagyon fontosak, de nem akarok ítélkezni, mert nem látom át), ami monopolhelyzetben van sok téren. Így persze nincs igazi mércéje annak amit csinálnak, mert nincs megmérettetés sem (mert Magyarországon ki lehet képes hozzájuk felnőni legitimációban, hiszen "definíció szerint" ők "képviselik a nemzeti kultúrát legmagasabb szinten").

A verseny azt jelentené a tudományban (nem csak a pénzmegvonást - még ha az utóbbit sokszor a versennyel indokolják), hogy pályázni kell értelmes tervekkel, független bizottságok döntenek, stb. Persze erre egy kis közösségben vajmi kevés esély van (mert pl. Amerikában nincs gond ezzel: a LA-i meg a NY-i nem személyes riválisok vagy haverok; persze ott Akadémia sincs).

Erre az itthoni, intézményesített, monopóliumszerű pozícióval meg összhangban van a retorika: "mi képviseljük a kultúrát." Na most erre ki tud felelni, ha vetélytárs sincs?

Persze, hogy vannak up-to-date felkészült magyar filozófusok, és igaza van Károlynak, hogy aki nagyon akar valamit, azt azért meg tudja szerezni, csak éppen szerintem ott van a fontos különbség, hogy az up-to-date-ség :) megszerzéséhez szükséges feltételek a) természetesen és minden további (kérdés) nélkül megvannak (hovatovább ez volna az egyik minimálisan szükséges feltétele annak, hogy értelmes kutatóintézetet lehessen csinálni), vagy b) egyéni elhivatottság, küzdelmek, utánajárás, leleményesség és időbefektetés révén érhetők el.

Íme:
1. kb. két éve voltam a filint könyvtárában - Mo-n egyedülálló a gyűjtőköre, másrészt 10 perc átsétálni a CEU-ra;
2. a jstor nem ingyenes (ez köztudott persze), viszont nem annyira drága, hogy ne lehetne hozzáférést vásárolni - a btk-s intézetben én megemlítettem párszor, de hát nincs pénz ... csak drága monitorokkal felszerelt drága könyvtári gépekre van, amelyeket a drága olvasók szinte azonnal amortizálnak.

A magyar filozófusok meg nem up-to-date-ek - így ez önmagában túlzás (erősen), nem? Ismerünk azért szakterületén eléggé felkészült embereket (persze nem feltétlenül a katedrán).

Azért legyünk igazságosak!

Találtam egy Kluwer-es munkát, ezt itt:

Accommodation to a New Centre: Albert Szent-Györgyi's Trip to the Soviet Union, In: Travels of Learning: a Geography of Science in Europe (Boston Studies in the Philosophy of Science, Vol. 233.), (szerk. Simoes A., Carneiro A., Diogo M. P.), Dordrecht, Boston, London : Kluwer Academic Press, 2003, pp 329-344

Tényleg csak a teljesség kedbéért. Egyébként a Mobil Információs Társadalmat annyira nem akarták venni, hogy három évvel ezelőtt ingyen nyomták a kezembe valahol. Belenéztem, hát mondanom se kell, hogy azóta is a könyvespolcomon porosodik.

Szerintem, ha fogalmazhatok ilyen nagy általánosságban, akkor a magyar tudományos életben a verseny hiánya az, ami rossz. Nálunk pl. egy tanszékvezető már kiskirálynak számít - jóformán semmit sem kell csinálnia azon kívül, hogy parancsolgat -, Amerikában meg ha egy pillanatra is leenged, öt másik ember ugrik, hogy betöltse a helyét. De eleve az, hogy nálunk ezek a kártyák is előre vannak lezsírozva. Citációs index stb., senkit, de senkit nem érdekel, mert ez most is egy uram-bátyám ország. Ez persze nagyon demagóg meg minden, de szerintem ennyire egyszerű a magyarázat.
A magyar filozófusok meg nem up-to-date-ek. Szerintem eleve egy vicc, hogy a CEU-t leszámítva sehol sem érhető el JSTOR, a folyóiratokra - megint persze a CEU-n kívül - sehol sem fizetnek elő. Szoktátok tanulmányozni magyar filozófai írások végén az irodalomjegyzéket? (Már ha szoktatok olvasni, én egyre inkább kerülni őket...) Csupa könyv, és semmi cikk. A cikkeket egyszerűen kihagyják, legfeljebb azokat a klasszikusokat olvassák el, amik benne vannak egy gyűjteményes műben. Ez teljesen eltorzítja a nyugati publikációs szokásokat. Ha nem járatja valaki a folyóiratokat, akkor hogy tud up-to-date maradni?? Szerintem pont az a baj - és azt gondolom, hogy Csányinak ezért nincs igaza -, hogy nincs verseny. Néha leközölsz egy cikket mutyiban a haver gyűjteményes művében, oszt jól van.

Egyébként itt lehet zseniális cikkeket találni a "philosophy of hülyeség"-ből (nagyon tetszik a kifejezés!) :)

Kívülről szólok hozzá a filozófusok vitájához;) András, abban igazad van, hogy a folyóiratok hiánya komoly akadály lehet (de lásd még alább). Csakhogy az én tapasztalatom az, hogy ez a jelenség gyakran inkább okozat mint ok: azért nem járnak a folyóiratok, mert nincs is számottevő igény rájuk. A Nyelvtudományiba például mai napig járnak olyan fontos folyóiratok, amik nélkül a modern nyelvészet nehezen művelhető. Itt miért lehetett kigazdálkodni valahogy? (Nyilván itt se megy egyszerűen a dolog.) Szerintem előbb jön az igény, aztán az eszközök keresése. Másrészt: amikor nekem szükségem volt egy cikkre, amiről a kollégáimtól vagy a netről szereztem tudomást (mert az absztraktok azért ingyen elérhetőek) és nekünk nem volt, addig kajtattam utána, míg meg nem szereztem. Voltak ösztöndíjjal vagy így-úgy külföldön tartózkodó kollégáim (sőt, néha nem is nyelvészek), akár volt diákjaim, akik a helyi könyvtárban lemásolták nekem a cuccot, vagy elküldték a JSTOR-ról. Szemben a költséges laboros feltételekkel, a bölcsészettudományok vagy a matek esetében egyszerűen nem igaz, hogy ne férnél hozzá magához a forráshoz. Ha igazán akarsz.

Ami a Csányi Vilmos-cikket illeti, teljes mértékben osztom az idegenkedésedet a hangvételétől.

Egy kicsit árnyalnám a képet: ahhoz, hogy nemzetközi lapokban publikálható eredmények szülessenek, a személyi feltételeken túl szükség volna anyagiakra is, pl., hogy messzebb ne menjek, a kortárs tudományos diskurzus ismeretére (mit cáfoltak meg a múlt héten és mik a forró kérdések, ilyesmik) - ehhez meg járatni kéne legalább a fontosabb lapokat, plusz megvenni a fontosabb kiadók fontosabb könyveit stb. Anélkül, hogy ez meglenne, legalábbis nagyon nehéz nemzetközi tudományos lapok számára elfogadható cikkeket produkálni, légyen valaki akár nagyon okos is. És hát tudjuk: ez egyszerűen nincs meg, az Akadémiai Könyvtárba nem járnak nemhogy a közepesen fontos, de még a legfontosabb folyóiratok se stb.
Ami persze nem jelenti azt, hogy a jelenlegi teljesítmény ne volna sok szempontból bírálható még a helyzethez képest is.

A belinkelt Csányi-cikk engem megrémített, egyrészt a hisztérikus retorikájával (a gonosz reformerek le akarnak számolni a maradék kutatással is! csak az a céljuk, hogy övéké legyen a pénz!), másrészt azzal, hogy köszönő viszonyban sincs a megfogalmazott kritikákkal (a kritikák nem arról szóltak, hogy jajjaj, miért van még egyáltalán kutatás, hanem arról, hogy miért olyan roskatag az egész rendszer, miért azok a "nagy öregek" irányítják, akiknek lehet, hogy nincs is más érdemük, mint hogy "nagy öregek", miért nem a tudományos teljesítményt díjazza stb.). De ez nyilván egy másik, végtelen hosszú vita tárgya lehetne.

Lássuk be, az eredeti éle a bejegyzésnek nem a pénzügyekre vonatkozott, hanem a Kutatóintézet outputjára. Az szerintem alapelvárás egy állami pénzből fizetett kutatóintézet tagjaitól, hogy a kifizetett bérért cserébe tudományos teljesítményt produkáljanak. (Vagy legalábbis jó okokat arra, hogy miért nem sikerült eredményeket elérni - bár ez inkább érvényes a kutatólaborral dolgozó tudósokra, mint a pennával dolgozó filoszokra.) Arról különbözőek lehetnek az álláspontok, hogy ez a tudományos teljesítmény miben áll és hogyan mérhető, és ezt eldönteni filozófiában különösen nehéz ügy. De ha már a tartalomról nem akarunk direkt nyilatkozni, ennek a teljesítménynek szerintem a nemzetközileg jegyzett, peer-reviewed folyóiratokban elhelyezett publikációk a legrelevánsabb mérőszámai. Napi- és hetilapokban közéleti életet élni valóban fontos része lehet egy filozófus életének, de ez nem az a munka, amit egy Akadémiai kutatóintézetnek támogatnia feladata lenne; ez olyasmi, amire az ember este 10 és fél 12 között szánja rá az időt (részben, esetleg elsősorban, keresetkiegészítés gyanánt). Cikkekre éhező, jobbára pályázati pénzek hasznos felhasználásának bizonyításaként előállított gyűjteményes kötetekbe írni, kávéházi kiadók (nem nagyon találunk olyat a listán, hogy mondjuk Kluwer vagy Oxford University Press) által papírra nyomott könyveket az asztalra tenni igen derék és támogatandó, de megint csak nehezen tekinthető kutatómunkának. Ilyet ugyanis bárki csinálhat; minimális ugyanis a szakmai kontroll és visszacsatolás a minőséggel és a hozzáadott értékkel kapcsolatban. És ezen a ponton nem hiszem, hogy jogosan lehetne védekezni "kutatáskultúrabeli" különbségekkel, vagy azzal, hogy hazai sajátosságokról lenne szó. Ha igazán rosszindulatú lennék, azt is mondhatnám, hogy az, hogy a Kutatóintézet alig produkál szakmailag megmérettetett cikkeket, annak a jele is lehet, hogy megpróbált, de ezen cikkek visszautasításra kerültek, vagyis a színvonal botrányosan alacsony. Remélhetően nem ez a helyzet, de ez mindenesetre a jelenlegi körülmények között nem derül ki.

GyB

Remek ötlet, vigyük is tovább! Minek nekünk négy, amerikai szinten mérve kiemelkedő filozófus? Elég lenne egy is, de az legyen filozófiatörténeti jelentőségű! Ha az összes pénzt odaadjuk egyvalakinek, akkor lesz egy magyar Quine, vagy Denett, (vagy ...) :)

Nem hiszem, hogy ez így müködne. (A piaci szférában sem így működik.) A Filozófiai Intézet azt jelenti, hogy 22 ember foglalkozhat főállásban tisztán filozófiával.
Akárhogyis nézzük ez egy 10 milliós országban nem sok. (Egy közepes megyei hivatalban ülnek ennyien.)

Más kérdés, hogy a 10 millióból, ez-e az a 22 fő, akiknek leginkább érdmes filozófiával foglalkozniuk?
És ha nem, akkor ki mondja meg nekik? Te például vállalnád, hogy 10 idősebbet, halványabbat elküldesz, és behozol helyettük 10 inveciózus doktoranduszt? (Sokkal simább ügy, ha magát a rendszert kritizálod, mert akkor nincs személyes konfliktus.)

Oké, a fizetésekre vonatkozó demagóg részt visszavonom.
Bár az is kérdés, ha már mindenképpen ennyi pénzt akarunk fordítani az Akadémia keretein belül folytatandó filozófiai kutatásra, nem lenne-e jobb 28, egy Kutatóintézet mint olyan szempontjából kevésbé releváns módon termelő tag helyett kevesebb, ellenben relevánsabb módon termelő tagot foglalkoztatni. Ismét szélsőségesen fogalmazva, ez az összeg négy, Amerikában a legmagasabb fizetési kategóriában foglalkoztatott filozófus egyetemi tanár teljes éves bérének felel meg. Könnyen elképzelhető, hogy négy ilyen filozófus több intellektuális hozzáadott értéket produkálna, mint a nevezett 28. No jó, velük persze nem lehetne csökkenteni a diplomás munkanélküliséget. (Íme, demagógiát demagógiára cserélek.)

GyB

Évi 6-7 forint/fő; ennyibe kerül nekünk a Filozófiai Intézet - hogy ezt miképp kalkuláltad ki, nem tudom.

- Össz. támogatás: 110 millió
- Statisztikailag 28 alkalmazottjuk van, ebből 22 kutató. A közalkalmazotti bértábla szerint egy tudományos munkatárs 202e bruttó-t kap havonta. (A főmunkatárs többet a segédmunkatárs meg kevesebbet, de vegyük átlagnak a 200-at)
- A 200e bruttó, 200*1.36 = 272 eFt kiadást jelent havonta az Intézetnek alkalmazottanként.
- 272e * 13hó * 28fő = 99 millió bérköltség éves szinten.
- A bér jellegű kiadások legalább a fele adó és járulék, tehát visszakerül a költségvetésbe.
- 110 - (99/2) = 60,5 millió, amit ha elosztunk az ország lakosságával kijön a 6-7 ft/fő/év. (De a legfelső becslés is 11 ft/fő/év.)

Egyébként a 110 millió még az MTA kölcségvetéséhez képest is nagyon kicsi, mintegy 3 ezrelék.

---
Nem gondolom, hogy minden rendben van a Filozófiai Intézettel, csak azt gondolom, hogy a munkájukat pénzügyi szempontból értékelni, és az adófizetők pénzén sajnálkozni, rettentő demagóg megközelítés. (Más szempontok szerint persze lehet és kell minősíteni őket, de a 110 millióhoz nem szabad.)

Ebben nyilván Balázs is osztozik; és nem is arról van szó, hogy termeltek-e, és hogy eleget, hanem, hogy mit.

Évi 6-7 forint/fő; ennyibe kerül nekünk a Filozófiai Intézet - hogy ezt miképp kalkuláltad ki, nem tudom.

Valahogy úgy képzelem, egy "magáértvaló" (für sich) kutatóintézetért 1 forint/fő is sok; hogyhogy magáértvaló? Kalkuláljuk ki a működési és fenntartási költségeket, ezt vonjuk le a teljes támogatási összegből, és akkor láthatóvá válik, hogy mennyi költhető el szakmai dolgokra (konferencia, kiadás stb.).
Bizonyára nem sok marad - de önmagában ebből még nem következik, hogy a megtermelt "áru" eladható bármely piacon; ha meg nem adható el, akkor erősen kezd hasonlítani ama bizonyos magyar narancshoz...

Idézet az MTA Társadalomtudományi kutatóintézetek 2005 évi beszámolójából:

"Az év során összesen 165 különböző publikáció jelent meg nyomtatásban, illetve elektronikus formában. A közlemények legjelentősebb részét a tanulmánykötetekben megjelent 42 fejezet és könyvrészlet teszi ki, de hasonlóan jelentős az a 41 tanulmány is, amelyek rangos hazai és külföldi folyóiratokban látott napvilágot. Az intézeti munkatársak gyakran jelentkeztek publicisztikai
írásokkal, jeléül a szakmán kívüli közgondolkodásban betöltött fontos szerepüknek. Összesen 7 kötet szerkesztését végezték el a kutatók, közte két idegen nyelvű kötetét és két folyóirat különszámét"
(Filozófiai Intézet, 105. oldaltól)

Lejebb van egy táblázat is, amiből kiderül, hogy külföldi folyóiratban megjelent 1, azaz egy darab cikk 2005 során.
---
Egyébként szerintem azért nem felháborító a dolog, mert ez a 110 millió elég kis összeg. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy ennek nagy része bér jellegű kiadás, tehát a fele visszacsorog a költségvetésbe.

Évi 6-7 forint/fő; ennyibe kerül nekünk a Filozófiai Intézet.

Valóban, a 2004-es lista igazából csak 2003-as publikációkat tartalmaz.
Ellenben a vallástörténet / vallásfilozófia nem jó példa. Legyünk igazságosak, végigböngészve a 2002-es évet, akkor jobb volt a helyzet, mondjuk azt, hogy volt öt peer-reviewed folyóiratban elhelyezett publikáció. Ebből három vallástörténeti / vallásfilozófiai témájú (két Social Compass és egy Journal for the Study of Religions and Ideologies - azt nem tudom megítélni, hogy mennyire színvonalas újságok ezek, a másik kettő OK).

Én még csak nem is azon akadtam ki, hogy milyen hülyeségekkel foglalkoznak kutatóink. Mindig azt mondom, virágozzék száz virág. Felőlem legyen olyasvalaki is, aki a Philosophy of Hülyeség-et nyomatja. ((Erről jut eszembe, nyári olvasmánynak mindenkinek ajánlom Frankfurt: On Bullshit c. könyvét.)) De akkor az az elvárható szakmai minimum, hogy kutatásának eredményei legyenek olyan színvonalúak, hogy azok publikálva legyenek az International Journal of Hülyeség-ben. Máskülönben még a Hülyeség terjedéséhez sem járul hozzá, megmérettetés nélkül még csak híjával sem találtatik. És ekkor nem tudom, mi indokolja, hogy édesapám fizetésének egy részét a magyar állam az ő zsebébe helyezze át.

GyB

Ha nem tévedek, 2003-ban még Nyíri Kristóf volt a Filozófiai Intézet igazgatója. Ő vezeti (jelenleg is) a Communications in the 21st Century projektet, amelynek keretében egy német kiadónál jelent meg a

Mobile Democracy - Essays on Society, Self and Politics

című, 28 tanulmányt tartalmazó kötet.(2003, szerk. Nyíri Kristóf).
Ebből érdekességként néhány írás címe:

Ami még csak hagyján:
- Language and Community in the Age of Electronic Media
- Can Mobile Communication Make Democracy More Available?

De a többségük témaválasztása nem ennyire nagyívű:
- Who's in Control? Viral Politics and Control Crisis in Mobile Election Campaigns
- Communication Order in Hungarian Society - Networks in a Hungarian City

és a kedvenceim:

- Dramatextism -Mobile Telephony and People Power in the Philippines
-Virtual Strangers - Young Love and Texting in the Philippino Archipelago of Cyberspace
- What Mobile Phones Mean to Rwandan Entrepreneurs

Lehet, hogy én vagyok időzavarban, de a publ. listát áttekintve a 2004-es év mintha a 2003-as év jegyzékét tartalmazná, a 2003-as jegyzék viszont Not Found ;) Mit jelent ez? Szerkesztési hiba? Nem készült 2004-es jegyzék? Nem publikáltak 2004-ben?

Tegyük hozzá, vannak olyan projektek itt (pl. a vallástörténeti lexikon, vagy a magyar filozófiatörténet), amelyekre nincs nemzetközi "kereslet". A vall. tört. mondjuk erre nem jó példa :)

Lehet, hogy sokba kerül nekik valami; pl. a repülőjegyek? ;)

Gondolom a támogatási összeg nagy részét az olyan, társadalmi hasznosságukat tekintve kiemelkedően fontos és a kortárs filozófia középpontjában álló, jelenleg is folyó kutatási projektek kapták, mint a Kommunikáció a 21. században - a mobil információs társadalom (ld. itt),
vagy a
Recepció és kreativitás - nyitott magyar kultúra (melybe többek közt a színháztörténet is belefért, ld. itt).

Gratulálok hozzá.