gy.b.log Én-blog: In Memoriam Cs.A.

A helyzet: 2007. február 5-én Cs. A. bejelentette kilépési szándékát a Szabad Változók Egyesületből.

Attilát életem egy fontos szakaszában legjobb barátomnak tudtam. Másodéves egyetemistaként, a filozófia szak felvételijére készülve bóklásztam az ELTE Piarista közben búvó könyvtárában, mikor az egyik polgári szolgálatos könyvtáros, meglátva a szorongatott könyveket, váratlanul megszólított. Öt perc múlva már hevesen vitatkoztunk az időfilozófiáról, az eszmecsatát később kávézókban, könyvesboltokban, és még ezer különböző, néha teljesen lehetetlen, helyzetben folytattuk. Attila hihetetlen kreativitással és energiával vetette bele magát új és új ötletekbe, alakított ki és védelmezett sokszor szélsőséges, ám jól argumentált filozófiai nézeteket; a kialakuló furcsa szimbiózisban nekem többnyire a hűvös kritikus szerepe jutott, aki ellenvetéseivel, s bár nem annyira kreatív, de talán józanabb alternatíváival igyekszik mérlegre tenni az elhangzottakat. Rajta keresztül ismertem meg Hardi Jancsit, hármasban olvastuk nyáron Veresegyházán a nominalizmus alapirodalmát (a tábor emléke azóta is mélyen él, utolsó napján Budapestre utazva eddigi legfontosabb döntésemet kellett megvalósítanom), később hármasban hoztuk létre az eredeti Szabad Változókat, s egy mappát, melybe egy-egy írásunkat helyeztük el. Hacsak el nem kallódott az idők során, a mappa most is a névadó és ötletgazda fiókosszekrényében lapul valahol. Bár kicsiny klubbunk teljesen sosem volt homogén - Attila és Jancsi már korábban elköteleződött az analitikus filozófia irányában, míg én a tudományelmélet felől érkezve a területre némi gyanakvással fogadtam az analitikus filozófusok fogalmi konstrukcióit -, mégis úgy éreztük, megközelítésmódunk, módszereink, kritikai hozzáállásunk és a direkt kritika iránti nyitottságunk és igényünk megkülönböztet minket a szakot végző társaink többségétől; közös olvasmányok, mint például Altrichter Ferenc "Válaszutakon az analitikus filozófia" c. frissen megjelent cikkének hatására úgy gondoltuk, zászlónkra az analitikus filozófia terjesztését kell tűznünk. Hármasunk részévé vált a szakon Rédei Miklós vezetésével beinduló informális tudományfilozófia hallgatói szeminárium "kemény magjának". Itt alakultak ki később azok a személyes és intellektuális kapcsolatok, melyek alapján bő egy évvel később csatlakoztunk az elsősorban Bárány Tibi szervezkedése nyomán kialakuló, akkor még jórészt irodalmi-nyelvészeti orientációjú formációhoz, mint annak "filozófia kontingense". Ez utóbbiból nőtt ki a Szabad Változók mai formája, átvéve a kiscsoport korábbi nevét.

Barátságunk több volt, mint intellektuális közösség; a kettő együttesét többek között éppen az tette lehetővé, hogy mindketten a személyes és az intellektuális szféra radikális kettéválasztására törekedtünk; bár ez talán sosem lett nyíltan lerögzítve, de mindketten természetesnek vettük, hogy még amikor a legkíméletlenebb módon is szedjük darabokra egymás érveit, álláspontját, meggyőződését, ennek a legcsekélyebb befolyást sem szabad gyakorolnia személyes viszonyunkra. A kegyetlen őszinteség vált kapcsolatunk alapjává és mércéjévé. Később, mikor egymás iránt érzett bizalmunk megrendült, mégha nem is teljesen, de részben ez a nyíltság okozta a vesztét is.

A bekövetkező családi tragédiáinkat követően (és, most már belátom, kis részben következtében), két intenzív év után barátságunk fokozatosan kezdett kihűlni. Az okok részletezése nem tartozik a nyilvánosságra; Attila, a változóművész - a Szabad Változók névadás egyik asszociációja ehhez a tulajdonságához kötődött - véglegesen elkezdett változni egy olyan irányba - értékekben, érdeklődésben, magatartásban -, ahova nem tudtam és egyáltalán nem is akartam követni. Találkozásaink előbb megritkultak, majd jelképessé váltak; a két éves átmeneti időszakban a fő kapcsolattartás egyre inkább áttevődött az szv levelezőlistájára. A korábban megszokott vitastílus rányomta a bélyegét a listán folyó munkára, és ez az ehhez a hangvételhez nem teljesen szokott közösségen belül komoly súrlódásokhoz vezetett. Amikor 2004 második felében komolyan elhatároztuk, hogy több energiát teszünk az szv megjelentetésébe, a feszített munkatempó, az ellentétes vélemények, munkafelfogásbeli és munkaminőségbeli értékítéletek, és a három keményfejű kolompos (Attila, Tibi, és jómagam) már személyeskedéstől sem teljesen mentes, sokszor feleslegesen agresszív hozzáállásának összjátéka fél év alatt - fájdalmas, de izgalmas-intenzív-gyönyörű fél év alatt - a szerkesztőség részleges szétrobbanásához vezetett. Attilával személyes viszonyunk is végérvényesen megromlott néhány esemény következtében, s felerészt ezen eseményekre való reagálásként lemondtam a főszerkesztői tisztségről és kivonultam a szerkesztőségből, ahol ő továbbra is tag maradt. 2005 eleje óta lényegében nem beszélünk egymással, és nem tartózkodunk egy légtérben, csak ha nagyon muszály; azt hiszem, az egyesület több tagja is hasonlóképpen kezdett érezni vele szemben. A robbanás és a későbbi újabb konfliktusok nyomán az szv lassan apátiába süllyedt, a tagok hozzáállását az exit-stratégiák kezdték dominálni, még ha a munka lassan folyt is tovább; ebből az állapotból csak mostanában kezdünk kilábalni, részben új tagok bevonásának hatására.

A 2007 januárjában tartott közgyűlésen Attila már nem jelöltette magát szerkesztőségi tagnak; kilépése mégis váratlanul, és váratlanul mélyen érintett. Nem hiszem, hogy őszintén tudnám marasztalni, bár egyik felem nagyon szeretné, ha nem menne el. Nem terveztem, és nem is tervezem megpróbálni normalizálni kapcsolatunkat; ez ugyanis lehetetlennek tűnik, és már nem is vágyom rá. De tudom, kilépésével megszűnik az utolsó érintkezési pont is, hogy ezután már tényleg nem állunk többet szóba. És ez is lehetetlennek tűnik.

Attila: mindketten tudjuk, nem beszélünk már többet. Mindenesetre, ha az egyik ejtőernyős ugrásom nem jól sülne el, és hasznát veszed, épen maradt szerveimet ezennel felajánlom a részleges immortalizációs projektedre, saját használatra.

Update (2007. március) A blogbejegyzést, szerkesztőségi diszkusszió nyomán, visszadátumoztuk fél évvel. Erősen személyes hangvétele nem teszi szerencséssé, hogy az új lapszám iránt érdeklődő alkalmi olvasó rajta keresztül kezdjen közelíteni az alapvetően akadémiai célokat kitűző Szabad Változókhoz. Más tartalmi változtatás nem történt, a bejegyzés továbbra is elérhető, bár így már nem a főoldalról.