Nolens volens

Van valami nyugtalanító a rasszizmus és modern válfajának eredője, a holokauszt irodalmában, filmjében, költészetében - egyszóval: újraélésében. És ez nem az, amit lépten-nyomon tapasztalhatunk, nevezetesen, hogy tudatunkba ez s amaz bemászik, becsorog (ki tudja honnan?), akár akarjuk, akár nem. És ez az, amit óvatosan kultúrpolitikának és emlékezéspolitikának nevezünk (komolyan veendő szavak!), pedig csak arról van szó, minek legyünk a tudatában és minek ne. De nem ez az, ami nyugtalanító. Az újraéltetés művészete nélkülözi azt az egyetlen lehetséges, már számunkra lehetséges, rátekintést, amely például Jakov Katz Az előítélettől a tömeggyilkosságig című könyvében és a Sorstalanság filmváltozatában (hangsúlyoznám, hogy filmváltozatában) jelen van. Ezek a világok a mieink. Azt a rátekintést biztosítják, amely egyedül nyújtja számunkra a morális felelősségvállalás feletti gondolkodás lehetőségét, mégpedig a nem résztvevő szemlélő perspektíváját. Nem tudunk ugyanis részt venni (szeretnénk-e egyáltalán?) ebben a dologban. A megértés lehetősége nyílik meg ezekben a világokban. Akár akarják, akár nem.
 

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Hardi János, 2005, május 13 - 18:16
Arra gondolok, hogy: 1. Átélni azokat az élményeket képtelenség, aki ezzel próbálkozik, szánalmas kísérletet tesz "valaminek az átélésére" (ez a valami definiálandó). 2. Átéltetni ezeket az élményeket az 1. miatt nem csupán képtelenség, de arcátlanság is; ebben az értelemben lehet egy mű rosszhiszemű. Jó példa erre a Schindler listája, vagy Adorno és Pilinszky vonatkozó megjegyzései. 3. A rátekintés perspektívája szenv-telen (szenvedélymentes + szenvedélymentesített) és részvét nélküli (nem-részvétkeltő), az 1. miatt megint. Mindkettő megtalálható például az említett Sorstalanság filmben. 4. Az etika és esztétika (egyiknek sem vagyok szakértője) véleményem szerint önálló domainek, tartományok, még a moralizáló filmek esetében is. A Sorstalanság moralizálás nélkül szép, és esztéticizálás nélkül moralizál. Utóbbit mindig akkor, amikor párbeszéd van jelen, hiszen az etika vagy morál diszkurzív, megbeszélős jellegű, és ez így is van rendjén. 5. A soá morálisan tárgyalandó, műalkotásokban bemutatandó, filozófiailag elmélendő és történetileg feldolgozandó. Szösszenetem azok ellen vagdal, akik kisajátítani igyekeznek ezt vagy amazt ezekből, és helyükre démonokat állítanak. Mert ebből élnek.
Rónai András, 2005, május 13 - 12:24
, hogy pontosan mire gondolsz. Hogy az a műalkotás stb., amely azt célozza, hogy "átéljük, amit a rasszizmus, nácizmus stb. áldozata átélt", nem érheti el a célját (mondjuk valamiféle morális átalakulást), vagy hogy egyáltalában lehetetlenre vállalkozik? És ha ez utóbbi, akkor ez azt jelenti, hogy ezek a művek a) rosszhiszeműek b) giccsek? És (mivel nem olvastam a szóban forgó könyvet, a filmet pedig nem láttam :() nem pontosan értem, milyen is az a mű, ami biztosítja a rátekintés perspektíváját. Ugyanakkor az is biztos, hogy ezek a kérdések rendkívül fontosak, valahol az etika és az esztétika határvidékén vagy kereszteződésében. És szerintem bármelyik (etika, esztétika) akarja a hátán elvinni a másikat, akkor gáz van. Úgy értem pl. ha az etikai tartalomnak kell "garantálnia" az esztétikait, akkor abból jó nem sülhet ki (viszont Oscar-díj, nos, az szinte biztosan:)). Fordítva pedig (esztétika => etika), nos, ez nagy hagyományú szép elmélet (az esztétikai szféra autonómiája), csak éppen pont az ilyen határeseteknél, mint a soá, szerintem joggal megkérdőjelezhető.