Kifordított abszurd (abszurd poszt)

Most nem olyan dolgokról akarnék, hogy a neten mennyi minden abszurd.

Inkább arról, hogy hallom, olvasom, nézem: kötelező, muszály (-j-jel jobb lenne), előírt: a hogyanírjunk, hogyantévésítsünk, hogyantudósítsunk egyik alapszabálya, hogy legalábbis súroljuk az abszurd határát (a határ fogalmáról: Tandori Összes Művei (röv. TÖMi), 84. kötet, passim 987.).

Állítólag ugyanis az irodalomban döglött (meg) az abszurd, a filmben sose volt (van: de az a ripacskodással vegyített blődli). Színpad: oda azért járunk, hogy az abszurdot kifordítva élvezzük. A játékba (in general és állítólag) bevonódni köteles néző immár cselhez folyamodik: ő csinálja a színházat, amikor a játék (az abszurd, a dráma) számára mint valami abszurd jelenik meg (mellékes, hogy bárki számára bármi mint valami jelenik meg, a fő, hogy ez a lényeg). Azért megyünk színházba (irodalomba, filmbe, tévébe), mert az abszurd (dolog) - ezt akarjuk élvezni, nem a játékot, az (fennköltebben: ő) önmagában (ezmagában) nem érdekes.

Egyetlen megoldás lehetséges: a színpad jöjjön (le) a nézőkhöz, aztán szépen mindenki menjen haza.