Pályázati felhívás fiatal filozófusok számára a "Cogito Könyvek" könyvsorozat második kötetére

Második alkalommal hirdeti meg az ELTE BTK Filozófia Intézete és a Magyar Filozófiai Társaság a L’Harmattan Kiadóval közösen megalapított Cogito-díjat, amelynek nyertese önálló kötet kiadására kap lehetőséget a L’Harmattan Kiadó, az ELTE Filozófia Intézet és a Magyar Filozófiai Társaság által közösen indított „Cogito Könyvek” könyvsorozatban. Az ELTE BTK Filozófia Intézete és az MTA–TKI Nyelvfilozófiai Kutatócsoportja által rendezett tanévnyitó konferenciasorozat keretében 2004 szeptemberében hirdettük ki a Cogito-díj első nyertesét és az induló könyvsorozat első kötetét. Szabó Zsigmond könyve, A keletkezés ontológiája: A végtelen fenomenológiája Merleau-Ponty Látható és láthatatlan című művének értelmezése alapján nyitja majd a Cogito Könyvek sorozatot.

A felhívás fiatal, pályakezdő filozófusoknak szól, akik saját kötettel még nem rendelkeznek és önálló kötet, monográfia anyagán – például disszertációmunka formájában – dolgoznak, vagy ezt tervezik, esetleg haboznak nekilátni, nem látván át a későbbi kiadási lehetőségeket.
A pályázóktól 2005. június 2. határidővel lemezen és 5 kinyomtatott példányban kérjük a készülő könyv már teljes, magyar nyelvű (120–250 normál oldal terjedelmű) kéziratát az ELTE Filozófia Intézet címére megküldeni:

Kelemen János
Cogito-díj
ELTE BTK, Filozófia Intézet
1088 Budapest, Múzeum krt. 4/i.

A beérkező kéziratok közül a Cogito-díj kuratóriuma által kiválasztott pályamű díjazásban részesül, amelynek átadására az első évben nyertes kézirat könyvemutatója alkalmával kerül sor, a hagyományoknak megfelelően 2005 őszén az ELTE BTK Filozófia Intézet tanévnyitó konferenciáján.