Tudomány- és kultúrtörténet

Kuhn és a relativizmus - konferencia

Kuhn és a relativizmus - Konferencia Thomas S. Kuhn halála 10. évfordulójának tiszteletére
Időpont: 2006. szeptember 11-12. (hétfő-kedd);
helyszín: BME Oktatói Klub (K épület 66).
A részletes program és az absztraktfüzet megtekinhető a konferencia honlapján.

 

IV. Erasmus Konferencia

IV. ERASMUS KONFERENCIA

2006. június 17-18.

ELTE BTK, Budapest, Múzeum krt. 4., „A” épület, 047.

2006. június 17., szombat

9:30 – 9:45 Köszöntő – Margócsy István, az Erasmus Kollégium tanulmányi igazgatója

I. SZÓREND, JELENTÉS, METAFORA (9:45–11:30)
Elnök: Nádasdy Ádám

9:45 – 10:20
Imrényi András: A magyar szórend alternatív modelljei
Vitaindító: Kálmán László

10:20 – 10:55
Tanos Bálint: Poliszémia, elsődleges jelentés, gyakoriság

 

Erasmus Kollégium: pályázat

Az Erasmus Kollégium pályázatot hirdet olyam kiemelkedően tehetséges egyetemi és főiskolai hallgatók számára, akik tanulmányaik mellett tudományos munkát végeznek, önálló kutatást folytatnak. Az idei pályázatoknak az alábbi tárgykörök valamelyikéhez kell kapcsolódnia: - „Állam és magánszféra a gazdaságban és technológiában” - „Társadalmi terek és identitások” - „Nyelv, nyelvi ismeretterjesztés, nyelvfilozófia” Pályázhat valamennyi magyarországi felsőoktatási intézmény beiratkozott diákja. A pályázat formai és tartalmi feltételeiről részletes információ található a http://www.sarok.org/users/erasmus/ címen.
 

Multiple Antiquities -- Multiple Modernities

Multiple Antiquities – Multiple Modernities Antiquities and Their Entangled Histories in Nineteenth-century Europe Conference at Collegium Budapest, June 27-30 with the support of the Fritz Thyssen Stiftung
 

Az Erasmus Kollégium tanévzáró konferenciája

Az Erasmus Kollégium 2005. július 2-3-án tanévzáró konferenciát tart a Professzorok Házának földszinti konferenciatermében (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21). A kétnapos konferencián az Erasmus Kollégium három évfolyamának diákjai, valamint a magyar és román diákok együttműködésében folyó East-East program résztvevői mutatkoznak be. A konferencia társszervezője a Budapesti Európa Intézet. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
 

Volkswagen ösztöndíj

A Volkswagen Alap poszt-doktori és egyéb ösztöndíjakat kínál a bölcsészettudományok művelőinek.
 

Pictures, Maps, Graphs - Tudománytörténeti munkabolt

Az Erasmus-díjas Simon Schaffer és Robert Brain szervezik az alábbi workshop-ot tudománytörténész doktoranduszok számára a természettudományok és a vizualitás (a tudományos illusztráció, leképezés) kapcsolatáról. Jelentkezési határidő június 15!
 

Con/Texts of Invention konferencia

A Case Western Reserve Egyetemen rendezik az alábbi, igen érdekesnek ígérkező konferenciát a találmányok, a szerzői jog és hasonló fogalmak társadalmi és kulturális kontextusairól. A szakma legkitűnőbb képviselői szervezik a konferenciát.
 

Holland Tudománytörténeti Nyári Egyetem

The summer school will be organized around the rich collection of historical scientific instruments from the last 500 years kept at Utrecht, and all sessions will employ actual instruments. The emphasis will be on hands-on experience. Examination and testing of historical instruments will be combined with an investigation of the historical records surrounding their employment, the functions they fulfilled within the evolution of scientific disciplines, the rituals of which they formed part, and their wider societal significance.
 
XML csatorna