2. szám

A Bécsi Kör érdeklődését tükröző, szűkebben vett tudományfilozófiai tradícióban sokáig a tudományos elméletekkel kapcsolatos filozófiai problémák elemzése volt egyeduralkodó.

Célszerű vizsgálódásunkat azzal a kérdéssel kezdeni, hogy vajon mindaz, ami létezik, rendelkezhet-e az időbeliség tulajdonságával. Igyekszem bebizonyítani, hogy nem rendelkezhet.

Széles körben elfogadott az a nézet, mely szerint az idő múlása szükségszerűen változással jár- azaz nem lehetséges olyan időköz, amelyben semmi nem válto­zik.

Írásunkban a gondolatkísérleteknek a mai analitikus filozófiában sokat használt, ám mégis sokat vitatott módszerét vesszük szemügyre egy tágabban értett logikai szempontból.

Az utóbbi egy-másfél évtizedben igen népszerűvé vált a modern fonológiának azon ága, amely a kölcsönszavak (jövevényszavak) viselkedését vizsgálja hangtani szempontból.

Rónai András tanulmányának második, befejező része.

Nemrég megjelent könyvében, a Titkos Tudásban David Hockney azt állítja, hogy van Eycktől Ingres-ig számos festő azért tudta a természetet meglepően hűen imitálni, mert munkájuk során nem csupán festői tehetségükre hagyatkoztak, hanem optikai eszközöket is felhasználtak.

Geréby György filozófiatörténésszel Bárány Tibor, Csordás Attila, Hardi János és Rónai András beszélget.

„Tar novellisztikáját ma, úgy látszik, a [következő] veszély környékezi: a leleplező, számonkérő, indulatos szociologizálásból íme, nem volt lehetetlen eljutni az érzelmes tárcák konvenciójáig.”

Sajátságos árképzése kizárólag a Pelevin-rajongók olvasmányává teszi a legújabb magyar kötetet, A tervhivatal hercegét. De nekik is csalódást okoz: még szellemes ötleteit sem tudja kihasználni.

Talán nincs is udvariatlanabb dolog, mint egy sok száz oldalas könyv egyetlen, 18 (tizennyolc!) oldalas fejezetéről véleményt nyilvánítani: az alábbiakban mégis erre vállalkozom.