A jelentés értelme

Ruzsa Imre rövid válasza Farkas János László kritikai észrevételeire a fregei Sinn és Bedeutung kifejezések fordításával kapcsolatban.

Jelölet és jelentés (Frege németül) c. tanulmányában (Minden filozófia "nyelvkritika" II. Analitikus filozófia és fenomenológia, szerk.: Neumer Katalin és Laki János, Gondolat Kiadó, Budapest, 2004., 36-53. old.) Farkas János László kritikai észrevételeket fűz Gottlob Frege magyar fordításban megjelent írásainak terminológiájához. Pontosabban: a fregei Sinn-Bedeutung kifejezéspárnak a jelentés-jelölet szópárral való visszaadását teszi bírálat tárgyává.

Személyes érintettségemet megvilágítandó, el kell mondanom, hogy 1980-ban jelent meg Frege munkáiból magyar nyelven egy válogatás Logika, Szemantika, Matematika címmel (Gondolat Kiadó), amelyben a bírált terminusok először láttak napvilágot. E kötettel kapcsolatban minden felelősség engem terhel: kiadását én javasoltam, anyagát én válogattam, a szakkifejezéseket én alkottam, én írtam a kommentárokat is. A fordítást Máté András (akkor még fiatal) kollégám végezte, ő egyszerűen elfogadta, tudomásul vette az én útmutatásaimat. Ezzel föltehetően tisztáztam, hogy a kritika kizárólag rám vonatkozik. Az újabb Frege-kötet: Logikai vizsgálódások (Osiris, 2000) örökölte ezt a problémát.

A kötetet a logika történetében korszaknyitó Begriffsschrift (Fogalomírás) megjelenésének centenáriumára (1979) szántuk (a kiadó csak egy évet késett), de fő célunk nem a tisztelgés, hanem a modern logikai kultúra magyar nyelvű terjesztése, valamint az volt, hogy kiegészítő irodalmat nyújtsunk bölcsészkari logikaoktatáshoz. Általánosan is: arra törekedtünk, hogy minél szélesebb olvasóközönség számára hozzáférhetővé tegyük Fregét.

Ennek érdekében nem ragaszkodhattunk mindenütt betű szerint a Frege-szöveghez, bár a tartalom hű visszaadására természetesen törekedtünk. Így a Fogalomírás kétdimenziós formuláit fölcseréltük a napjainkban elterjedt lineáris írásmóddal. A szakkifejezések megválasztásában is ez volt a vezérmotívumunk.

Kritikai írásában Farkas János László finom részletességgel kimutatja, hogy a Sinn-Bedeutung terminuspár - s főleg a Bedeutung - miként illeszkedik Frege gondolatmenetébe, hogyan kapcsolódik a (német) szavak köznapi jelentéséhez, s előadja, hogy ezt a magyar fordításban is hűen követni lehetett volna (talán helyenként némi mesterkéltséggel). Mivel ez kétségtelenül hiányzik a magyar fordításból, a kritika e tekintetben megalapozottnak tűnik.

Lehetséges, hogy Frege számára kezdetben a Bedeutung többet jelentett, mint a puszta jelölet, a megkülönböztetni tervezett két szemantikai érték egyike. De ez a megkülönböztetés a forrása Frege egyik legfontosabb felfedezésének, a kétdimenziós szemantikának, mely a logika 20. századi fejlődésére (s talán az elméleti nyelvészetére is) rendkívüli hatással volt. Helyesnek láttam ezzel összhangban interpretálni Fregét. Ő kezdetben individuumkifejezésekre (számnevekre, tulajdonnevekre, deskripciókra) vezeti be a Sinn-Bedeutung megkülönböztetést, de tüstént áttér mondatokra is, ezek Bedeutung-jaként igazságértéküket fogadja el, analógiás alapon: helyettesíthetőség szempontjából a mondat igazságértéke úgy viselkedik, mint a név jelölete. (Kétséges, hogy Farkas János László finom megfontolásai, amelyek helytállóaknak tűnnek a nevekkel kapcsolatban, itt is értelmesek maradnának-e.) Később közel jut ahhoz, hogy a predikátumok Bedeutung-jának igazságtartományukat tekintse (lényegében ezek az ő értékmenetei [Wertverlauf]). Fölcsillan a probléma: a kétféle szemantikai érték (bárhogyan nevezzük is őket) alkalmazásának kiterjesztése minden grammatikai kategóriára.

Rudolf Carnap e célra az intenzió-extenzió terminuspárt javasolta (Meaning and Necessity, 1947, 1956, Chicago). Az intenzió mint a fregei Sinn általánosítása megfelelőnek tűnik, ám az extenzió mint a Bedeutung általánosítása bizarr eredményekhez vezet. Predikátumoknak persze lehet extenziójuk, nevezetesen az igazságtartományuk, de egy név vagy egy mondat. terjedelméről beszélni nem tűnik értelmesnek. A magam részéről a faktuális érték kifejezést vezettem be a jelölet általánosításaként. Így egy név faktuális értéke a jelölete, a mondaté az igazságértéke, a predikátumé az igazságtartománya (ha úgy tetszik, a terjedelme). (Lásd pl.: Ruzsa Imre: Klasszikus, modális és intenzionális logika, 1984, 2.5.5. szakasz.)

A kétdimenziós szemantika jelentőségét nem csökkenti, hogy az extenzionális logika technikájában (a logikaoktatás törzsanyagában) csak a faktuális értékekre hivatkoznak (mert a tartalmas kifejtésnek túl kell lépnie a puszta technikán), és az sem, hogy további szemantikai értékek bevezetése is szóba kerülhet (mert az is a kétdimenziós alapesetre támaszkodik).

Gottlob Fregét nem magasztalhatjuk eléggé a kétdimenziós szemantika fölfedezéséért. Ehhez viszonyítva nem lényeges, hogy a Sinn és a Bedeutung terminuspár mennyire frappánsan tudja kifejezni a szó értelme (vagy jelentése) és jelölete (das Bezeichnete) különbségét. A magyar Frege-fordításban alkalmazott megoldás a tiszta, éles elkülönítést szolgálja, és ez pedagógiailag fontosabb, mint a betű szerinti hűség Frege egyénisége által is befolyásolt fejtegetéseihez.

Az, hogy az angol fordítók és interpretátorok hogyan birkóztak meg Frege nyelvezetével, nem tartozik ránk. (Emlékezetem szerint én akkoriban nem is ismertem az ő munkájukat - abban az időben nem volt könnyű külföldi irodalomhoz hozzáférni.) De megjegyzem, a téma kapcsán Quine-nal nem érdemes vitatkozni, hiszen számára a jelentések entia non grata.

Farkas János Lászlónak igaza van: lehetett volna Fregét úgy is fordítani, ahogyan ő gondolja. De az nem szolgálta volna kellően a logikai oktatás és ismeretterjesztés ügyét. Ezért maradok bűnömben megátalkodva, bánkódás nélkül...