Címlap » Blogok » Laczó Ferenc blogja

tömegolvasás, tömegtermelés, felvillanások, specializáció

Laczó Ferenc, 2005, augusztus 22 - 21:01
Egy ideje már „készülőben vagyok” egy komolyabb vizsgára, melyet majd szeptemberben fogok (remélhetőleg) letenni. Emiatt elég szisztematikusan kell anyagokat olvasnom mostanság, ami (főleg így nyáron) eléggé szokatlan számomra, aki ennél szabadabban szoktam búvárkodni (szokásos, de/és nem kopó élvezettel). Szerencsémre vizsgatémáimról, melyeket én jelölhettem ki még a tavasszal, egyre jobban érzem, mennyire összefüggenek, sőt, szorosan összetartoznak. Szinte bármelyik van terítéken, majdnem mindig szó esik a többiről is. Rendszeresen arra figyelek föl, hogy a művekben (melyek többsége kurrens, angolszász történészi munka) sokszor a véletlenszerűen megírt, szabadabban előadott megnyilatkozások a legfigyelemreméltóbbak, az olyan megjegyzések a legérdekesebbek, melyek nem a mű központi kérdéseiről mondanak tudatos, hosszú idő alatt kialakított véleményt, hanem egy merészebb, váratlanabb, markánsabb álláspontot villantanak föl. Ez persze származhat adott esetben tudatlanságból is – abból, hogy a szerző nincs igazán tisztában mit is „kellene” erről gondolnia a könyvtárnyi szakirodalom tükrében. Pont ennek a kellenének az okán adódik alkalmam elmerengeni az akadémiai tömegtermelés természetéről, az újratermelés üzletszerűségéről (, vagy másként mondva, ipari módszereiről), ami egyben jelenti a kreativitás visszaszorítását és a kiszámíthatóság (jótékonyabban fogalmazva: a racionalitás) messzemenő térnyerését. A könyvek struktúrái, a szerzők érvrendszerei megtévesztésig „képesek” hasonlítani. Az ember néha tényleg úgy érzi, hogy pusztán információt szív magába. Kristálytiszta, átlátszó minden: az alapok szilárdan lefektetve már az elején, a következtetések pontokba szedve kifejtve a végén. Emellett a készülés mellett kevés időm jut befalni jelentősebb műveket „csak úgy brahiból, saját kontómra.”Így némiképp kényszerűségből elkezdtem specializálódni párbeszédes kötetekre, ugyanis véleményem szerint az élőszó leírva szinte mindig élvezetes, nem is túl megterhelő olvasmány, és különösen tanulságos is tud lenni. Hadd emeljem ki ezen utóbbi időben olvasott kötetek közül Alexander Wat lengyel futurista költő hihetetlenül érdekes önéletrajzát, melyet Milosznak adot elő még a hatvanas években, és is angolul is hozzáférhető (még Ervin bácsinál is megvan).
 
Laczó Ferenc blogja | A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges | nyomtatóbarát változat

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
persze irodalmiasabb kortárs történelmi művek is vannak...
Laczó Ferenc, 2005, augusztus 30 - 09:19
Valóban sajátságos, hogy a publikációk száma milyen radikális növekedett az utóbbi időben, miközben az olvasóközönség, hát, nem növekedett hasonlóan radikálisan, hogy nagyon visszafogottan fogalmazzak. Közben eszembe jutott, hogy eredeti meglátásomhoz lényeges hozzátenni a következőt: a történelmi művek esetében a hardcore szakmai művek mellett, melyek alaposak, hasznosak és nem ritkán borzasztóan unalmas olvasmányok, újra felfutott az irodalmias történelemírás, sok olyan mű jelent meg, mely olvasmányos, viszont szakmailag nem sok újat hoz. Ez utóbbi típusú művek népszerűsége messze meghaladja a kortárs (szakmailag) éltörténészek munkáiét. Különválása e kettőnek a egyik legérdekesebb jelenség: mert persze ismeretterjesztő, népszerűsítő történelemírás „mindig is volt” (hogy történelmietlenkedjünk egy jót), míg szakmai művek csak egy ideje vannak, viszont mostanság az előbbiek szimulálják az utóbbiakat, és szakembernek kell lenni (a historiográfiai kontextus ismerete szükséges), hogy az ember érzékelje a különbséget a két fajta mű között innováció tekintetében. Így aztán marad a tágabb olvasóközönségnek az izgalmas, szakmailag megalapozottnak tűnő irodalmias történelem, nekünk meg a szakmailag megalapozott unalom.
A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Tömegtermelés, minőségbiztosítás
Rónai András, 2005, augusztus 23 - 16:19
Hát ja, a tömegtermelési nyomás úgy tűnik, minden tudományágban létrehozza a maga anomáliáit (gondolom, a term.tud.ban is meg a matematikában is). A szomorú az, hogy a "minőségi kontroll" arra visz, hogy információközlő cikkek jöjjenek létre; mert a társ.tudományok még mindig szenvednek a kisebbrendűségi komplexusoktól, és ezért a tudományos minőséget csak mint információgazdagságot képesek elgondolni (az "íráskészség", az valami megfoghatatlan bölcsész-lilaság, mi egy tudományos szerkesztőség vagyunk, hogyan foglalkozhatnánk ilyesmikkel?). Persze a tömegtermelés akkor sem jó, amikor a "kreativitás" a követelmény; lásd például a nemanalitikus irodalomtudományt, ahol a "radikalizmus", "megkérdőjelezés" a követelmény, és ezért aztán elviselhetetlen mennyiségben születnek az álradikális, "na akkor most ezt is megkérdőjelezem jól (azzal a módszerrel, ahogy már ötezer más dolgot megkérdőjeleztek)"-típusú cikkek. Ez az egész egyébként szerintem összefügg az "oktatás eltömegesedése" néven emlegetett jelenséggel: ugyanúgy, ahogy a felsőoktatás nem tudja kezelni a régi módszerekkel a "tömegeket", és a változás helyett a panaszkodást választja (romlik a színvonal), ugyanígy megmaradt az "egyetemi oktató=cikkeket produkáló tudós" képlet is, csak éppen rengeteg egyetemi oktatóval, akik nem feltétlenül akarnak és/vagy tudnak értelmeset publikálni, de muszáj nekik.
A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
igen is, meg (konkrétan) nem is
Laczó Ferenc, 2005, augusztus 22 - 23:33
Teljesen jogos a felvetésed. Egyetértek abban, hogy nem feltétlenül érdemes ezt számon kérni szakcikkek, könyvek esetében, bár változatlanul hiszem, hogy jellemző „kortünetként” így is érdemes lenne alaposabban megvizsgálni ezt a kérdést (nem kórtünetként; azaz kérdésedre válaszként: fájni éppenséggel nem fáj, de azért van hogy untat, tompít). Amit én alapbajnak érzek az, hogy amíg a (rendszeres) publikálásra nem volt a maihoz hasonlóan rákényszerítve sok „aspiráns,” és a szövegek megszületését egy hosszabb érési folyamat előz(het)te meg, addig az íráskészség alapvető érték és mérce volt. Míg manapság nem kell ahhoz jól írni, hogy az ember publikálhasson, sőt, sokan nem is törődnek a stílusukkal, a "tartalmat" veszik egyedül döntőnek. A stílus tekintetében az a minőségi kontroll, ami működik is, pont az általam kifogásolt egy kaptafára menést segíti elő. Hogy ez mennyire baj, azt már érdemesebb szakáganként lebontva körbejárni. Én konkrétan történelmi művekről beszéltem, és ebben az esetben a „tisztán racionális” szövegek néha bizony furcsák. Az evokáció hiánya, az erős, átélhető, demonstratív példák felidézésének elmaradása igenis szegényebbé teszi a szövegeket. Valamint azt is bajosnak érzem, hogy az általunk tárgyalt történelmi kor saját hangja helyett a mienkét hallani erősebben, néha már-már fülsüketítően.
A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
puszta információ és szakmai ötletesség
attacs, 2005, augusztus 22 - 22:41
A könyvek struktúrái, a szerzők érvrendszerei megtévesztésig „képesek” hasonlítani. Az ember néha tényleg úgy érzi, hogy pusztán információt szív magába. Kristálytiszta, átlátszó minden: az alapok szilárdan lefektetve már az elején, a következtetések pontokba szedve kifejtve a végén. Na most az a kérdésem van tőled Ferenc, hogy a kreativitás visszaszorítása és a racionalitás térnyerése neked személy szerint fáj-e? Ha ez a túlracionális stílus azt éri el a kezdő kutatónál, hogy már csak a témától elkalandozó, odavetett megjegyzések villantják fel benne az érdeklődő kiváncsit, akkor valóban aggódhatunk, hogy a stílus nem éri el azt, amiért kialakították: a szakmai információk sallangmentes, gyors és hatékony átadását. Jómagam nem kérném túlzottan számon a szakcikkektől, könyvektől a nem várt kreativitást, és azt gondolom, hogy a puszta szakmai információk zökkenőmentes magamhozvétele munkámat segíti. Viszont elvárom és megkapom a kreativitást ott, ahol tényleg komoly szerepe van: élő előadások, konferenciák során, poszterelőtti, ebéd alatti, négyszemközti beszélgetések alkalmával, ahol a személyiség is kibukkanhat kissé, hogy megkönnyítse a befogadást. Persze őrülnék néha én is egy nem várt és kreatív megjegyzésnek egy szakcikkben, de a gondolataim amúgyis elég csapongóak, ezért nem zavar a stilisztikai, retorikai színesség hiánya, és régen baj lenne, ha nem kötne le az adott szakmai cikk tárgynyelvi szintű és témához kapcsolódó ötletessége.
A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges