Az ítéleterőben való hit kritikája

Meglepett (és kellemes egyáltalán nem volt) az, hogy másfél évtizeddel a rendszerváltás után milyen erős az ítélkezésre való hajlama sokaknak, a „zsigeri tudás” milyen „fenséges” tort ül napok óta. Mintha nekünk [(igenis!) távolállóknak, kiknek ismeretei részlegesek, hiányosak, átérzőképességünk pedig véges, már ha egyáltalán próbára tesszük)] kellene elítélni Szabó Istvánt [igencsak jellemző, hogy ezt a tényfeltárást kapásból leleplezésként nevezik meg – mintha a tény már önmagában (úgymond) helyretenné az embert], vagy megbocsátani őneki (mintha nekünk tett volna rosszat, minket bántott volna meg, és ezért nagylelkűek lehetnénk/illene lennünk vele szemben hirtelen). Mintha nemcsak egyből értenék, hogy „miről is van itt valójában szó,” és hogy mindez morálisan-politikailag mit is jelent pontosan, de egyben ránk is tartozna kimondani a (végső) szentenciát. Mintha a mi illetékességünk magától értetődő lenne...

Mindent elolvastam az elmúlt héten, ami elérhető volt (többek között azért is, és ezt hadd jegyezzem meg, mert nagyra tartom, sőt, szeretem Szabó munkásságát), de bizonytalan vagyok - és nem akarok „egy ítéletet” hozni (, most még semmiképpen). Petíciót sem írok alá, és nem szeretnék hangoskodni se véleményemmel, ugyanis tiszteletben szeretném tartani, hogy Szabó ezt nem így akarta a nyilvánosság előtt feldolgozni. (Mert kísérleteket igenis tett erre, magánemberként is, művészként is. Azt meg, hogy az ÉS-ben jogosulatlanul jelent meg mindez, igen fontos pontnak érzem, de ebbe nem kívánok belemenni.)

Az lenne a fő érv ez ellen a tisztelet ellen, hogy „az országnak tudnia volt joga (már korábban)”? Szomorú leírnom, de értelmes, nüánszolt véleményalkotásra ennyire felkészült (felkészületlen) országunkat nem tudom mennyire szabad illetékesnek tartanunk, "jogát a tényekhez" abszolutizálni. Legyen ez automatikus, a kontextus fölvázolására tett kísérlet és a mérsékelt, körültekintő interpretáció igénye nélkül (is) adott jog? Hát, én sem szívesen néznék szembe egy ilyen csámcsogó közvéleménnyel, mely nagyobb hajlandóságot érez a "zsigeri tudásra," mint érzékenységet a részletek iránt, valamint a dráma átérzésére.

Ez akár fórumnyitóként is kezelhető, ha bárki fontosnak érzi az ügy itteni, további tárgyalását.

 

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Hardi János, 2006, február 6 - 12:01

Az lenne a javaslatom, hogy kutatók vagy nem tudom kik végezzenek kárelemzést a következő címmel és szempontok alapján (itt csak a beszervezettekről beszélek):

Cím: X beszervezett kárelemzése
0.: általános elemzés
1.: a magánkár elemzése
2.: a közkár elemzése

Eljárás:
0.:
- X beszervezett hány db jelentést írt (minden jelentés értéke 1 pont)
- X beszervezett önkéntes vagy kényszerített-e (önkéntes: az összes pontját duplázni kell; kényszerített: a pontjai alapértéken számítanak)
1.:
- megállapítandó, hogy X jelentése kinek és milyen mértékű kárt okozott közvetlenül (minden személy említése +1 pont, az esetleges következmények szerint 1-10 pontok adása személyenként)
2.:
- megállapítandó, hogy X jelentése kinek és milyen mértékű kárt okozott közvetve (hosszantartó együttműködés: +10 pont)

És így tovább. A 2-es pontot legalább olyan fontosnak tartom ebben az esetben, mint a magánkárt. Vajh miért nem említődik soha ez a szempont?

Ez - ha megfigyeljük - csak a nagyon gonosz diktatúrákkal való együttműködés (igenigen: kollaboráció) esetén "nyilvánvalósul".

Laczó Ferenc, 2006, február 5 - 12:10

(A politikai kontextusról.) Ahogy (mint írod) személyiségük nagyobb részét kell(ett) invesztálniuk a művészeknek, úgy a politikai relevanciája is nagyobb (volt) a filmezésnek pl., mint a mérnökök munkájának - a művészek inkább ki voltak téve a politikai zaklatásnak/nyomásnak is. Jobban (oda)figyeltek rájuk, eleve többeket szerveztek be közülük. Ez fontos "körülmény" a kreatív értelmiség kádári kori megítélése szempontjából - és hozzászólásodból hiányoltam elemként.

(Szabóról) Ő nem nagy művészként (amit eleve elvitatsz tőle, így felvetésed kicsit inkonzisztenssé válik) lett beszervezve, hanem fiatalon, mikor életműve még előtte állt. Hogy már ekkor is a emberi-művészi tartása különleges lett/lehetett volna, azt kétlem. (Hogy később különleges kvalitásokat csillogtatott, ezt állítják azok, akik a "fiatalkori botlást" megpróbálják elfeledtetni - de a kettő náluk sem egyidejű.)

(Általánosan) Írásodban az a felfogás fogalmazódik meg (implicite), hogy van a művész és van az ember, és a kérdés az, hogy ez a kettő hogyan függ(het) össze. Hát, én az elválasztást-összekötést furcsának tartom, és ilyen összefüggésről (mármint emberi tartás és művészi teljesítmény viszonyáról) nem is nagyon tudok értelmesen gondolkodni - általánosan meg főleg nem érzem, hogy így lehetne értékelni.

Miért is? Mert a művészet és politika viszonyának sokféle változata van (nyílt támogatástól a nyílt ellenzékiségig). A kérdést (az "emberi tartás" szempontját tekintve) sokszor az befolyásolja leginkább, hogy a politikai megítélés milyen. Pl. az orosz forradalomról (közismerten) készültek zseniális, dicsőítő filmek. Ezeket elítéljük, mert politikailag nem értünk egyet a művész álláspontjával? A művésznek nem volt tartása, mert bolsevik, vagy bolsevikpárti művész volt (hit az októberi forradalomban, stb.)? Petrinek viszont pl. lett volna emberi tartása, mert nem "hitt" a kádári diktatúrában, a szocialista rendszerben (ahogy amúgy a későbbi rendszertől sem volt elájulva, hogy nagyon "finoman" fogalmazzak)? Az ellenzékiség már emberi tartást is ad [nem lehet, hogy egyéb emberi gyöngeségeket (is) táplál]?

Úgy hiszem, ezek (művészet, politika és emberi tartás háromszögében gondolkozva) legfeljebb bonyolult, sokszor áttételes összefüggések lehetnek - de szerintem elsősorban politikai kérdésekként jelennek meg, nem "általánosan emberiekként."

Laczó Ferenc, 2006, február 4 - 23:57

Némi privát kommunikáció, ha már Te is itt folytatod: nézd Attila, (utánad szabadon) én is visszanéztem, és (a pontosság kedvéért) három blogbejegyzésem van, az első kettőről nyugodtan mondhatjuk, hogy magamról szól (ezekhez, a világ nagy vesztesége, kétségtelenül, nem tudtam linkeket találni a weben). A harmadik bejegyzésem, melyet leszúrtál (az utsó bekezdés hangnemére már reagáltam...), pedig az elmúlt 10 nap kétségtelenül "leghangosabb" ügyében lett elkövetve (amire gondolom időközben Te is rájöttél).

Ne haragudj, de feltételeztem, hogy akit érdekel a téma, az ismeri - akit meg nem, az meg minek akarna írni a bejegyzésemre? Kicsit az az érzésem veled kapcsolatban, hogy az ügy nem érdekelt (meg a művészete sem foglalkoztat Szabónak) - engem viszont gratuit megpróbálsz beállítani "etikátlannak." Javíts ki, ha tévedek - mert ezt nem is értem...

Csordás Attila, 2006, február 4 - 21:27

Én azt az "elméleti" kérdést tartom itt érdekesnek, hogy általában van-e összefüggés művészi alkotás és morális tartás között? Speciálisabban valami oknál fogva tetszene az az erősen gyengített tétel, hogy igazán jó minőségű filmet nem csinálhat egy nem túl gerinces figura. Hogy ez miért lehet így? Talán mert műalkotások esetében az alkotók személyiségük sokkal nagyobb részét teszik be műveikbe, mint mondjuk a természettudósok a felfedezéseikbe, vagy a mérnökök a gépeikbe, programozók a szoftvereikbe. Persze könnyű cáfolni ezt az állítást, ha ellenpéldát hozunk, tehát egy köztudottan szarjellemű valakit, aki viszont minden kétségen felül nagy művész volt. No most sztem Szabó István se nem nagy művész, se nem nagy ember. De nem is egy utolsó. Filmjeit általában (egy alkalommal) érdekesnek, ám többször túl szájbarágósnak találtam, egy képzett, ám semmiképpen sem iszonyatosan tehetséges mesterember műveinek. Nekem ez a mostani hát bizony igen szomorú ügy egy dologra jó: hogy többet ne érdekeljenek az alkotásai. Eddig se érdekeltek túlságosan, és annyi mindenki más műve érdekel. Vagyis egyáltalán nem ítélem el morálisan (ám az a tény, hogy ugyanebben a korszakban többen is voltak, akiknek "igazhatnékuk" volt, és másokat nem sikerült beszervezni, szerintem nagyon erősen megnehezíti morális tisztára mosását) csak éppen ökonómiai megfontolásokból törlöm mozgóképeit érdeklődéseim listájáról.

Amúgy köszönöm Andrásnak, hogy belinkelte a hiányzó információforrásokat, melyeket szerintem a webes infós etikett szerint Ferencnek kellett volna illesztenie posztjába. Általában véve végignéztem Ferenc blogjait és némi meglepetésemre nem találtam bennük egy aktív linket sem.
Ferenc a szerkesztéshez szükséges információkat megtalálhatja a János által belinkelt "További információ a formázási lehetőségekről" című angol nyelvű szövegben.

Laczó Ferenc, 2006, február 3 - 17:42

Viszont kérdésemmel kicsit más irányba (is) kívántam vinni a vitát, mégpedig a megértés és/versus ítélkezés irányába. Azaz inkább ideáltipikusan fogtam volt a morális (mint abszolutizáló/ítélkező) és a történelmi (mint relativizáló/megértő) ítéletet. Extrém esetben ezt Kádárral szokták játszani, azt állítva hogy "morálisan ez, de történelmileg amaz." Amivel egyáltalán nem kell egyetérteni konkrétan, de a jelenség érdekes: miért van ez a (ebben az esetben szomorú) szembeállítás, és van-e jogosultsága? (Mert meggyőződésem, hogy nem csak a "történelmi szükségszerűség" elméletéből következik, akkor könnyű lenne túllépni rajta, hanem a történelmi gondolkozás "kisebb rossz" iránti fogékonysága is szerepet játszik ebben. Aztán persze ez is leginkább magyar sajátosság, azt hiszem.) Szóval: szerintem jogos a megkülönböztetés, az igazi kérdés, hogy meddig az. Szabó esete is ezt a kérdést veti fel számomra: mennyit változtathat a történelmi értelmezés a morális ítéleten, vagy maradjon (csak) a kettő független?

Laczó Ferenc, 2006, február 3 - 17:25

Ismét csak elismeréssel vagyok "kénytelen" kezdeni, ugyanis (véleményem szerint) sok igazság van abban, amit írsz. (Talán más is látta) Kovács Zoltán szerepelt az ATV-n tegnap este egy vitaműsorban, és ott végülis hasonlóan magyarázta az ő főszerkesztői alapállását, és ez ügyben tanúsított magatartását - ezt én abszolút jogosnak éreztem már akkor is. (Amúgy TGM is jelen volt - és nem lesz meglepő, ha hozzáteszem, hogy ő vitte a szót. Vele is sokban egyetértettem, sok fontos megkülönböztetést tett, és az előző rendszer "buzgón folyó" rehabilitációján háborgott alapvetően.)

Ugyanakkor a cikket megjelentető szerző (ezt másodkézből hallottam, de felteszem, hogy így van) megbánta, hogy nem lépett kapcsolatba Szabóval a cikk megjelentetése előtt. Nem tartom lejáratásnak (hogy egy újabban közkedveltté vált kifejezést is bedobjak) az ügyet, mert ilyen értelemben egyáltalán nem nevezhető rosszindulatúnak a publikáció, de körültekintőbben/jobbindulatúan is el lehetett volna járni. (Ezzel ezt a szálat végleg elbogoztuk, azt hiszem.)

A kontraszt kifejezést Ungvárytól vettem (lásd: HVG), amit (mint írtam) nem éreztem szerencsésnek.

A társadalmi vita természetéről szóló eszmefutattásod meg teljesen jogos.

Rónai András, 2006, február 3 - 15:09

Először erre válaszolnék:

a releváns szabályozás úgy szól, hogy vagy személyes beleegyezéssel, vagy történelmi kutatás céljából (azaz annak részeként) lehet megjelentetni ilyesmit

Szerintem az ÉS szerkesztőségében úgy gondolják, hogy ha ez is a szabályozás, ez egy rossz szabályozás, és inkább megsértik. Polgári engedetlenség, mondjuk így hívják ezt. A demokratikus, de a szerkesztőség szerint nem elég demokratikus törvények környezetében ez egy bevett módszer. (Demokratikus, amennyiben nem zúzzák be, nem zárják börtönbe, de mégis tiltja a jogszabály.) Még a, hm, a tényfeltárásban nem igazán jeleskedő és túlzott szervilizmussal (erre vagy arra) joggal vádolható magyar sajtóban is voltak már hasonló események, pl. a postabanki VIP-listák nyilvánosságra hozatala, amiért, ha jól emlékszem, jogerős bünti is járt.

Ami a Paskai & Szabó "kontrasztot" illeti, én sem hiszem, hogy sok mindent "megmagyarázna", de nem is gondolom, hogy ez volna az ÉS célja. Sokféle módon szerveztek be sokféle embert, akik sokféle módon működtek együtt, ez a (nem túl erős) állítás, és ebből az következik, hogy ha meg akarjuk ismerni mindezt, akkor sokféle történetet kell megismernünk. Márpedig akarjuk, kéne akarnunk, mert ez a mi közvetlen múltunk, amit meg kéne értenünk, hogy értsük magunkat ma.

A morális értékelés nem hiszem, hogy abszolutizálna, vagy legalábbis legfeljebb úgy, hogy először mérlegel, körülnéz, kontextualizál, aztán persze végül ítéletet hoz; az ítélet persze lezár, összegez, de normális esetben ez nem jelenti azt, hogy a megítélt ne védekezhetne. Nyilván ez leginkább az "életben" van így, amikor személyes kapcsolatban állunk, és ekkor is inkább "jó esetben". A nyilvánosság szerkezeténél fogva egyszerűsít (minél szélesebb, annál inkább) és abszolutizál, de a modern társadalomban, így az érv, inkább vállalnunk kell ezt, mint hogy a veszélyektől megrettenve, és a nyilvánosság fogyasztóit kiskorú, önálló véleményalkotásra képtelen embereknek tartva kizárjuk. Ha kímélendő kiskorúnak tekintjük a "népet", akkor bizony semmi esélye nincs annak, hogy valaha "nagykorúvá" váljon.

Egyébként nagyon viccesek a mai ÉS-ben az olvasói levelek. És egy határozott vélemény a Hírszerző.hu-ról: "A múlt megismerését, eddig úgy tartottuk, a gaz politikusok gátolták Magyarországon; most hozzátehetjük: a közszereplők és az értelmiség is elszabotálja."

Laczó Ferenc, 2006, február 3 - 13:21

Azáltal is továbbgyűrűzött időközben az ügy (és természetesen folytatódott általa a vita is), hogy Ungváry megjelentette Páskaival kapcsolatos „hasonló” cikkét az ÉS-ben (linkelni nem tudom, nincs még fönt), éppen olyan szándékkal (is), hogy a kontrasztot kidomborítsa. Azaz szerinte „hasonló, de mégsem” a két eset.

Véleményem szerint ez a kontraszt nem helytelen, de nem képes sokat megmagyarázni. Hiszen más az, ha valakit tizenévesen, ’57-ben beszerveznek, és komoly félelmei vannak, és más az, ha valaki felnőtt fejjel, egyházi személyként a hatvanas évek közepétől jelent. Nem állítom, hogy Szabó félelme igazolja cselekedeteit, csak azt, hogy létezése magyarázza ezeket valamelyest – és inkább azon érdemes elgondolkozni, hogy elfogadható volt-e az, ahogy ő a vele szembeni elvárásokat elképzelte (mert hogy meg akart felelni nekik, az elég nyilvánvalónak tűnik; és ezt el kell ítélni, de az előbbi figyelembe vétele utáni mértékben).

Azt érzem, hogy a történelmi kontextualizáció (pl. az elváráshorizont figyelembe vétele) máshogy működik (relativizál), mint a morális értékelés (ami abszolutizál). A kettő elszakad egymástól – és nem tudom, hogyan lehetne a két értelmezéssíkot összeilleszteni.

Erről mit gondoltok?

Molnár Zoltán, 2006, február 1 - 18:54

R.A. írta: Azt gondolom, pont ezért van, hogy éppen az ő "leleplezése" kelt ilyen hullámokat (én legalábbis nagyobbnak érzékelem most a, talán nem jó szó, megrendülést, mint néhány korábbi hasonló esetben) - mert "tőle nem ezt vártuk".

Egy ilyen döntést vállalni ugyanolyan bátor dolog, mint az ellenkező döntést meghozni. Szembenézni önön besúgóságunkkal és nem összeomlani és belerokkanni erkölcsi tartást feltételez. Ezt Szabó István mintha mondta is volna az Szsz-ás riportban: sokáig büszkén vállalta maga előtt a történteket.

Másrészt, Szabó István valóban olyan szerepben tetszelgett az utóbbi években, mint aki „most nagyon megmondja, hogyan is vannak a dolgok és mi lenne a helyénvaló” (például Lakat T. műsoraiban). Ezt a hozzáállást én nem nagyon szeretem, de még a történtek után is gondolhatom hiteles közszereplőnek, amennyiben a "szálfaderék" kategóriájába beletartozónak ítélem a döntéseink önmagunk előtti felvállalását – és feltéve, hogy Sz. I., ezt megtette.

L. F.:Mintha nekünk [(igenis!) távolállóknak, kiknek ismeretei részlegesek, hiányosak, átérzőképességünk pedig véges, már ha egyáltalán próbára tesszük)] kellene elítélni Szabó Istvánt [igencsak jellemző, hogy ezt a tényfeltárást kapásból leleplezésként nevezik meg – mintha a tény már önmagában (úgymond) helyretenné az embert], vagy megbocsátani őneki (mintha nekünk tett volna rosszat, minket bántott volna meg, és ezért nagylelkűek lehetnénk/illene lennünk vele szemben hirtelen). Mintha nemcsak egyből értenék, hogy „miről is van itt valójában szó,” és hogy mindez morálisan-politikailag mit is jelent pontosan, de egyben ránk is tartozna kimondani a (végső) szentenciát.

Talán joga van a mai társadalomnak, de vajon érdemes-e tudnia, hogy ki volt beszervezett? Egy ma történt eset. Irodalomtanár beviszi az órára a Bori notesz faximile kiadását. Gyerek megnézi és méltatlankodva kérdezi:
-- Dehát, ez kockásfüzet! Mért nem tudta normális sima noteszbe írni?
Tanár:
-- Szerinted megtehette volna, hogy kiszalad a közeli ápiszba szebbért?
Gyerek:
-- Hát ja, most mért ne?
(amúgy megjegyzem, az eset mindennapos)

Próbáljuk Radnótit tanítani, ez OK. De miért kell, hogy ez a gyerek (mutatis mutandis) arról értesüljön, hogy valami Szabó nevű filmrendező "kommunista besúgó"? Talán látta a Napfény ízét, de még akkor sem tudja feltétlenül, ki rendezte. Persze lehet, hogy gyakorlatilag csak az értelmiségieknek fontos a jog, hogy tudjanak a besúgóság tényéről. De vajon Szabó István csak nekik készítette filmjeit? Biztosan nem és szerintem hitelesebben értesülhetnek a srácok, ha inkább a filmekből tudják milyen volt Sz. I. múltja, ha egyáltalán fontosnak tartják megnézni Sz. I. filmjeit.

Laczó Ferenc, 2006, február 1 - 12:53

Egy esetre hadd utaljak vissza röviden, mellyel megpróbálom az általános zavarodottságot érzékeltetni.

Ugyanis vannak különleges élményeim a bűn(/kollaboráció) fogalmának "hazai" meghatározásáról. Közismerten a legutóbbi nagyot durranó eset a 2002-es, akkori miniszterelnökünket implikáló leleplezés volt. A lemondását követelők ("jelentett, bűnös" logika mentén) (kivételek voltak, de nem túl nagy számban) szépen elfelejtették hogy ezeket a jelentéseket nem csak írták, hanem pl. olvasták is (pl. az az ember is, aki őt leválthatta volna akkoriban). Ez valahogy komolyabban nem is került terítékre - hogy nem csak hozzájárulni volt bűn a rendszer működéséhez, de esetleg (akkor már) annak működtetése is annak minősül(het)ne.

Ezt azért vetem fel, mert ha határt akarunk húzni, akkor ez (miniszteri pozíció az előző rendszerben, a titkosrendőrségek "napi használata") bőven túl van, megítélésem szerint. Viszont ilyen esetből még nem lett leleplezés tudomásom szerint, hogy pl. (akkori) pártelnökúr jelentéseket olvasott, ilyen információk alapján döntött, cselekedett, stb.

Ez úgymond normális, természetes.

Laczó Ferenc, 2006, február 1 - 11:36

Nézd András, megfogalmazott gondolataid közül többel nagyon is egyetértek (a nagyobb megrendülés feltünő, a különleges szerep felvetése is jogos). Ott érzek némi inkonzisztenciát, hogy ha van ilyen különleges szerepe, ami a kiállást "szokásosnál jobban" indokolta volna, akkor ez pont hogy filmjei miatt lehet így. Másképp megfogalmazva: a művészetszociológiai rész egyszerűsítésnek hat. Tényleg ne menjünk bele a művészi értékelésbe, de élményem szerint A Napfény íze c. mű ('90 után, ugyebár) "nagy leleplező" film volt sokaknak, egy igazi konfrontáció. Történelmileg viszonylag hiteles, művészileg viszonylag igényes és sokakat elért - ez talán elfogadható értékelés.

A 4. és 5. részre válasz: az "inkább a személyről van szó"-t úgy értettem, hogy pl. a Szabót védő (vagy hogyan is nevezzem) petíciót aláírók nem az esettel foglalkoznak, hanem a személlyel, és más forrásokból (az "ellenkező oldalról") is inkább az megy hogy "egy ilyen ember és hogyan." Magyarul azt érzem, hogy nem a kádári rendszer kialakulása került terítékre, a titkosszolgálatok működése, stb., hanem egy személy morális karaktere lett a vita tárgya. Nem mondom hogy ebben egyáltalán nem vagyunk illetékesek, de azért szerintem az ő emberi kvalitásait ne akarjuk megítélni, mert hogy mennyire "jó" vagy "rossz" ember az "faktuálisan" nem derült ki (ez részben válasz GYB-nek is, habár többek érdemelne válaszként). Az 5. pontra: rosszindulatú (ellenséges szándékú), mert (ha jól tudom,) a releváns szabályozás úgy szól, hogy vagy személyes beleegyezéssel, vagy történelmi kutatás céljából (azaz annak részeként) lehet megjelentetni ilyesmit, nem önmagában (és saját kontóra). Az időzítés is vitatható, de ebbe ne menjünk bele, annyire tényleg nem lényeges.

Gyenis Balázs, 2006, február 1 - 05:22

Lényegében egyetértek Andrással, és nem nagyon tudok mit hozzáfűzni a "kiállással" kapcsolatos elemzéséhez.

Egy kérdést viszont felteszek: miért kellene "ennél jobban tudni a részleteket" ahhoz, hogy az eredeti, éveken átívelő és ennek megfelelően rengeteg megfontolásra lehetőséget adó cselekedetek sorozatát (és nem csak az önkéntes vállalás későbbi elmaradását) megítéljük (mármint mindenki saját maga megítélje)? Nem kibúvás ez a stratégia éppen a nehéz kérdés viszonylatában? Az ÉS cikkből, és a későbbi híradásokból elég sok minden kiderült már, és ezek faktuális tartalmát lényegében Szabó sem vitatta, bár kifejtette meggyőződését, miszerint azokkal nem árthatott senkinek. (Bár mondjuk pl. onnan, hogy olyasmit jelentett valakiről, hogy ezt vagy azt lopott, nem lenne nehéz belátnia, hogy egyenes út vezethet akár a beárult pajtás beszervezéséig (köztörvényes bírósági eljárás nyilván nem lenne az ügyből, hiszen SZ.I. mint besúgó túl értékes jószág ahhoz, hogy tanúként megjelentessék, viszont a pajtást kirúgással, ellehetetlenítéssel stb. fenyegetni ezzel már lehet), ami azért kitolásnak nem utolsó.) Milyen szempontból van ennél több részletre szükség? Pontosabban: mi alapján határoznátok meg, hogy ebben a konkrét esetben (ti. általánosságban nem nagyon lehet semmi informatívat mondani) hol van a részletességnek az a határa, aminek alapján már a megítélésetek alá esne az ürge?

Még provokatívabban: a blogbejegyzés eredeti hozzáállása (kevés ismeret hiányában "nincs jogom / illetékességem" ítélkezni) "politikailag" természetesen nagyon szimpatikus, de azért ne feledkezzünk meg arról, hogy a megítélésnek mint a csoportviselkedésre hatást gyakorló pszichológiai mechanizmusnak az egyik legfőbb funkciója alapvetően társadalmi szintű, ti. visszatartó erőként hat bizonyos viselkedéseket megfékezendő. Ahhoz, hogy ez a mechanizmus ténylegesen csoportszelekciós előnyökhöz vezethessen, nem lehet akármekkora energiát belefeccolni a körülmények pontos megismerésébe, valahol meg kell húzni a határt*. Természetesen, nagyon helyesen, civilizált közegben ez a határ egyre messzebb tolódik, és egyre kevésbé vagyunk hajlamosak kevesebb információ alapján ítéletekre hagyatkozni (részben, mert mostanában több időnk / lehetőségünk van az információk beszerzésére és mérlegelésére, részben, mert alternatív társadalmi mechanizmusokat is kitaláltunk az utóbbi néhány ezer évben, amik egyre inkább nélkülözhetővé teszik a személyes megítélést). De ettől még a határ csak kitolódik, nem szűnik meg. Most hol van?

GyB

* ((Ez nem amellett érv, hogy akkor most nekünk meg "kell" húznunk a határt, hanem a mellett, hogy a pszichológiai mechanizmus maga olyan, hogy egy adott ponton van egy határ, ahol az adott információk alapján eldől, vajon a cselekedet megítélés alá esik-e vagy sem. Most ne menjünk bele, hogy ez mennyire tudatos folyamat eredménye, és hogy mennyire lehet kikerülni, ha feltétlenül ki akarjuk kerülni.))

Rónai András, 2006, január 31 - 19:43

tudta, hogy vannak akik komolyan veszik szavait, csak nem érti hogyan vehették komolyan ezeket a nyilvánvaló lódításokat...

Elfogadom, hogy ezt mondta (nem hallgattam vissza), viszont akkor már korántsem olyan "szórakoztató" a dolog (Sz.I. szava): ha tudod, hogy valakik komolyan veszik, és ezek a valakik igen súlyos dolgokat csinálhatnak e komolyan vétel alapján, akkor hiába tartod te komolytalannak, mégse erkölcsös megtenni.

Ugyanis ami sokak mulasztása, azt most nem lehessen szépen rákenni az "áldozati bárányra"...

Ez egyfelől nyilvánvalóan igaz, és nem is akartam volna ezt tenni. Viszont úgy gondolom, hogy az a közéleti-erkölcsi pozíció, amit Sz.I. betölt, őt kifejezetten és másoknál inkább felhatalmazta volna arra, hogy a nyilvánosság elé álljon. Sőt, ennél tovább megyek: én úgy értelmezem az ő közéleti szereplését, hogy egy olyan erkölcsi pozíciót kívánt betölteni, ami talán egyenesen kötelezte is volna erre.
Azt gondolom, pont ezért van, hogy éppen az ő "leleplezése" kelt ilyen hullámokat (én legalábbis nagyobbnak érzékelem most a, talán nem jó szó, megrendülést, mint néhány korábbi hasonló esetben) - mert "tőle nem ezt vártuk".

a művészi feldolgozás (bemutatás, leleplezés) igenis ér valamit. (...) Nem kerülte e témát. A csámcsogást (a személyeskedést) elkerülte, de a (köz)beszédet a témáról elősegítette.

Anélkül, hogy esztétikai-elméleti vitákba kéne bocsátkoznunk, nézzük a művészetszociológiai oldalát: egyszerűen látnivaló, hogy a rendszerváltás óta film (hogy a többi művészeti ágról ne is beszéljünk) egyszerűen nem kelt olyan hatást, hogy széles körben (az újságok véleményrovatain és az azokat figyelemmel követő körön kívül) beszédtéma legyen. Lehet, hogy (voltak, akik úgy észlelték, hogy) a rendszerváltás előtt volt ilyen hatás, de néhány év alatt azért mindenki rájött, hogy ez (már) nem így van.

Meg hát az etikai súlya is más egy személyes történetnek, mint egy fiktívnek, akármit gondoljunk is e kettő viszonyáról stb.

Most meg pont fordítva van, róla van szó inkább ("személyeskedés folyik"), nem az esetről.

Nem értem a különbségtételt.

ilyen formában lehozni a cikket meg kifejezetten rosszindulatú volt.

Mit értesz ezen?

Laczó Ferenc, 2006, január 31 - 18:01

Első bekezdésed végére reagálva: azt nem érti, hogy "a kommunisták hogyan vehették komolyan, hogy mi őket támogatjuk, hiszünk bennük." (Azaz tudta, hogy vannak akik komolyan veszik szavait, csak nem érti hogyan vehették komolyan ezeket a nyilvánvaló lódításokat...)

A harmadik bekezdéseddel egyetértek (meg ami utána következik, azzal is). Erkölcsileg nagyon is szükségesek lettek volna ilyen kiállások, megnyilatkozások - és ha ez kilencvenben elkezdődik, akkor most nyilván nem itt tartanánk. Hiszen pont az a baj, hogy ő egy olyan kiforratlan kontextusba került, mely 90-ben is már (/még csak) ilyen volt (és még most is ilyen). Szóval ő "szívott" volna akkor, de más már nem szívna így most, ha akkor valami elkezdődik, esetleg általa. Szóval jobb lett volna, ha akkor beszél, de ettől még érdemes megfontolni, hogy miért nem tette, és nem úgy tenni, mintha csak "képtelen" indokai lehetnének. (Ugyanis ami sokak mulasztása, azt most nem lehessen szépen rákenni az "áldozati bárányra"...)

Viszont a második bekezdésed végével nem értek egyet (3. pontod), szerintem a művészi feldolgozás (bemutatás, leleplezés) igenis ér valamit. Persze nem jelenti ki a rendező a filmjében, hogy "beszerveztek," de a társadalmi/kollektív élmények, melyekről filmjei szólni próbálnak, igenis magukban foglalják ezt a dimenziót. Nem kerülte e témát. A csámcsogást (a személyeskedést) elkerülte, de a (köz)beszédet a témáról elősegítette. Azaz "ne rólam legyen szó, hanem a fontos, megtárgyalandó esetekről" - volt valószínűleg az álláspontja (és ezért is mondom hogy lehettek indokai, hogy nem akart kitárulkozni ebben a közegben; nem csak alkatilag ilyen, ami viszont elég nyilvánvaló). Most meg pont fordítva van, róla van szó inkább ("személyeskedés folyik"), nem az esetről.

Személyes hangnemben: Szabón én azt láttam, hogy szenvedett rendesen, hogy nagyon nehezére esett erről beszélni, hogy fel volt zaklatva, és háborodva is (ebből mondta azt hogy "meg akarnak ölni" - azaz hogy ki akarják csinálni). [Mert (mint írtam már korábban) ahogy én tudom a kutatónak nem volt joga megjelentetni róla ezeket a dokumentumakat, és ilyen formában lehozni a cikket meg kifejezetten rosszindulatú volt.]

Én ebből a "hirtelen kellemetlenségből" vezetem le azt is, hogy pár nappal előbb büszke volt, aztán már "csak azt hittem." Ugyanis szerintem ő is rájött, hogy a nagyközönség nem fogadja el ezt a kijelentést így, azaz nem lehet rá büszke ország-világ előtt. (Nem nehéz belátni, hogy más az akusztikája ennek a "büszke vagyok"-nak a TV-ben, mint a baráti körben, ahol bizalom van iránta, és van temérdek hitele). Szóval nem inkonzisztens ő, csak egy kisközönségnek szánt kijelentést mondott ki nyilvánosan, amit aztán felülbírált, mint "nyilvánosan helytelent."
---
Attilát én is megértem bizonyos szinten - csak nem már én éljek a nyolcvanas években, mert követem még a interneten kívüli médiumokat is.

Rónai András, 2006, január 31 - 16:13

Szerintem ketté kell választani a dolgot. Az egyik az, hogy elitéljük-e, amit anno tett vagy nem, vagy kicsit (purgatórium). Én a magam részéről arra hajlanék, és ebben, ha jól látom, egyetértek Ferivel, hogy amíg nem tudjuk a részleteket, addig ne ítéljünk. Ugyanakkor hozzátenném, hogy ami Szabó István (a továbbiakban Sz.I.) A szólás szabadságában (a továbbiakban Szsz.) elmondott, még nem önt teljesen tiszta vizet a pohárba. Hogy direkt magánéleti pletykákat írt le, amik nem árthattak senkinek - hogy akkor erről mit lehetett tudni, történeti kérdés; ma szerintem lehet tudni, hogy ez azért így nem igaz. Hogy nem érti, hogyan vehette valaki komolyan a jelentéseinek a "pártos" részét, azt nem tudom elfogadni: hogyhogy nem tudta akkor, hogy igenis vannak, akik ezt komolyan veszik?

A másik része, hogy miért nem állt elő 1990-ben és azóta egyáltalán ezzel. Erre három dolgot mondott Sz.I. a Szsz.ban, mindhárom gyenge lábon áll: (1) hogy volt egy esküje a volt osztálytársaival, hogy nem mondja el. De ha ő úgy gondolja, hogy el kell mondania, akkor bizonyára megbeszélhette volna az osztálytársaival, mint ahogy elmondása szerint most is hosszan beszélgettek a dolgokról. (2) Hogy akit illetett, akinek tudnia kellett, az tudta. De hát könyörgöm, épp arról van szó, hogy az országnak és a közönségének is tudnia kellett volna, és pont ennek a belátása a legszörnyűbb mulasztás, mármint '90 után. (3) Hogy minden filmjében voltak erre utaló mozzanatok. Ez tényleg annyira szomorú, ha komolyan mondta, hogy inkább nem is foglalkozom vele.

A lényegi pont tehát az, hogy ez nem csak az ő és osztálytársai privát ügye, hanem az országnak lett volna jó, ha ő áll elő vele, mégpedig minél hamarabb. És ez kapcsolódik az "ítélőerő kritikájához": hiszen pontosan azért van az ma, ami van, hogy pl. vannak a mi ügynökeink=ártatlan áldozatok, és a ti ügynökeitek=végletekig romlottak (mi, ti tetszés szerint variálható referenciájú kifejezések, tudjuk), mert senki, akinek kellő erkölcsi hitele lett volna, nem állt elő evvel, nem ragadta magához a kezdeményezést, hogy elmondja: ez-és-ez történt, így-és-így gondoltam akkor, így-és-így látom ma, beszéljük meg higgadtan, kedves ország.

És ha feltesszük, hogy Sz.I.nek meglett volna ehhez a kellő hitelessége (és ezt én is elfogadom, noha nem vagyok éppen rajongója), akkor pont neki kellett volna ezt megtennie. Végül is az összes filmje arra épült, hogy az élet fontos kérdései a nagy morális dilemmák (hatalom és értelmiség viszonya, blabla), tehát feltételezik ezek a közönségükről, hogy képes ezeket a nagy morális dilemmákat felnőttként értelmezni, beleérezni akár több oldalba is magukat, és nem pusztán csámcsogni stb.

Aztán persze lehet, vagy akár valószínű, hogy ha előáll mondjuk '90-ben a történetével, lényegében akkor is ugyanígy alakultak volna a dolgok, de ez nem ad felmentést.

Ami pedig azt illeti, hogy "miért éppen most", hogy őt "meg akarják gyilkolni", ez pont az a csámcsogó, "nézzük meg kinek az érdeke, és ez alapján rögtön meg is tudjuk mondani, hogy szent-e vagy velejéig gonosz" logika, amit teljesen jogosan kárhoztatsz.

-
A nem lényegi része: én megértem Attilát, hogy nem olvas Népszabadságot és nem nézi a Szsz-t satöbbi; én is úgy vagyok vele, hogy azt gondolom, ami igazán fontos, majd megtudom a netről, és akkor nem kell számomra érdektelen vagy éppen idegesítő dolgokat végignéznem/hallgatnom.

Szóval néhány link: a kirobbantó ÉS-cikk; Sz.I. A szólás szabadságában; A magyar Szellemi Élet képviselői Sz.I. mellett; A Die Welt cikkének összefoglalója

Laczó Ferenc, 2006, január 31 - 15:03

(attól tartok off topic) válasz Attilának, én is hiszek a modern technológia hasznában, de azt azért nem gondolnám, hogy emiatt az ÉS című neves folyóirat, a Népszabadság című "legkedveltebb napilap", a MTV egyes csatornája (hétvégén, főműsoridőben) [a peticiókat (két oldalról) nem említem, mert az valóban emilben jön] már nem számítanak (, és linkelni kellene, hogy valaki ismerhesse). Ma már amúgy a rádió híreiban is ez volt az első (!) hír. Ha ironizálni akarnék nagyon, akkor elismerném, hogy rádió is volt már a kádári korban.

Hardi János, 2006, január 31 - 14:29

Több dolgot megpendítesz, és ez jó. Én most csak pár dologra reflektálnék, bár szinte semmit nem tudok az ügyről, annak körülményeiről (btw. ki tud?)

A "szeretem X-et, X munkásságát, X tevékenységét, X hatását itt-és-itt" véleményem szerint rossz irányba tereli a dolgokat.

Először is, bármely társadalmilag jellemezhető cselekvés esetében - szerintem a művészet is ilyen - az alkotó ki van téve annak, hogy (saját kontextusa és más kontextusok fényében) amit nem művészként tesz, azt ugyanúgy teszi, mint a nem-művész (mint pl. a cipész etc.); ez alól talán olyasvalaki lehet kivétel, aki a művészetet, vagy saját művészetét éli meg, esetleg a művészetet a társadalmi cselekvés "szolgálatába" állítja (ha jól sejtem, ennek esete nem áll fenn).

Másodszor, ha jól veszem ki, itt a konkrét (saját és a környezet) túlélési stratégiája jött szóba annakidején - és azt hiszem ezzel a dologgal nincsen baj. Ha túl akarok élni, akkor a határhelyzeteket leszámítva magamra kell gondolnom. Amellett külön érvelés kellene, hogy ez határhelyzet volt-e és ha igen miért, és miképpen. A "Tomoceuszkakatiti vagy Gyugyu?" kérdés mindenkor felvethető, ha határhelyzet van. De mondom, amellett érvelni kell, hogy határhelyzet van.

(folyt.köv.)

Csordás Attila, 2006, január 31 - 14:29

ha kihasználnád a webben rejlő lehetőségeket, minimálszinten 1-2 linkre gondolok, valami tájékoztatásra. Nekem gőzöm sincs erről az egész Szabó ügyről, és nem ártott volna, ha néhány információt is közölsz az esetleges érdeklődővel, mielőtt elolvassa mélységes és nagyon értelmiségi felháborodásodat, felkavartságodat, melyet az ügy kapcsán érzel. Sajnos írásodból semmilyen tényanyaghoz nem jut az olvasó, hacsak ahhoz nem, hogy szereted Szabó munkásságát.
"Mindent elolvastam az elmúlt héten, ami elérhető volt"- ennek nagyon örülök, de ugyan már mi is nyerjünk valami információt ebből a nagy elolvasásból.
Írásod kapcsán az a kellemetlen érzetem támadt, hogy a nyolcvanas években vagy a Kádár korszakban járunk technológiai szempontból. Is.