A mindig elmaradó olvasmányok

Hát igen, ebben az értelemben valóban sikere volt nálam Feyerabendnek, csak nem értem, mire volt jó ezt a könyvet megírnia (feltéve, hogy nem gondolta tényleg komolyan). Ilyen erővel ugyanis pl. írhatta volna jobbról balra a sorokat, az is épp elég bosszantó. :)

Előző hozzászólásomban a siker kifejezést elfelejtettem idézőjelbe tenni (, pedig terveztem). Úgy talán inkább egyetértettél volna, ugyanis arra próbáltam utalni az "idegesítő sikerrel," hogy vannak művek melyek bosszantják az embert (és ez néha a szerzői szándéknak is megfelel, azaz ilyen értelemben bosszantóan sikeresek nálunk, szenvedő, horogra akadt olvasóknál), hogy "hogy lehet valaki ilyen hülye, aki amúgy milyen okosnak tűnik."

Nem ilyen, ehhez hasonló élményed volt véletlenül? Hogy egy szellemes, lendületes, eredeti(eskedő) szerző Feyerabend, aki elégge elszúrta művét, márcsak abból az alapvető szempontból is, hogy tagadandó (és viszonylag egyszerűen tagadható) tézisekre építi gondolatmenetét...

Ezt nekem már többen fogalmazták meg kb. így, ezért is hoztam fel a Lakatossal való megegyezést, vetettem fel, hogy talán elsősorban provokációval van dolgunk.

Pont az, hogy nem volt nálam sikere.
Chalmersnek volt nálam sikere, mert a dualizmus mellett érvelt. A dualizmus szerintem egy elkerülendő elmélet, de Chalmers érvei annyira jók voltak mellette, hogy "bosszankodva", de nagyon is meggyőzőnek találtam.
Feyerabenddel nem így áll a helyzet, mert neki gyengék az érvei.

Ennek megint min. két oldala van. Egyrészt valaki más álláspontja ellen írni könnyen vonhatja (és sokszor vonja) maga után saját véleményünk radikalizálódását. Másrészt Feyerabend "eleve" szerette az "érdekes," "izgalmas," provokatív megfogalmazásokat. Vitára próbált ingerelni, kikényszeríteni a biztosnak vett alapokról való elgondolkozást, és azt is, hogy próbálj ellene érvelni. Ilyen szempontból valószínűleg nálad is sikere volt...még ha ez idegesítő siker is.

Borges írja valahol, hogy semmi sem felszínesebb az emberben, mint a véleménye. Ez általában véve sem tűnik badarságnak, de Feyerabend esetében kifejezetten alkalmazható meglátásnak érzem.

A sztori igaz, de az hogy két filozófus megbeszéli hogy egymás ellen ír, még nem jelent semmit. Ilyen művek ma is jelennek meg, az Oxford University Pressnek külön sorozata is van ebből "Great Debates in Philosophy" címen. És a szerzők nagyon is komolyan gondolják az álláspontjaikat.

Ezt még évekkel ezelőtt hallottam (és jelenleg sajnos nem tudom ellenőrizni, de ha érdekel utánanézek és megírom nemsokára - vagy kérem csatlakozzon aki jobban emlékszik/tudja) hogy Feyerabendnek volt egy (titokban tartott) egyezsége Lakatossal, hogy akkor írnak két pamflet jellegű szöveget, a másik (felvett!) álláspontja ("standpoint taken by the other") ellen. Feyerabend feladata az volt hogy minél radikálisabban kritizálja a tudomány elképzelését (the idea of science, mármint), Lakatos (soha el nem készült műve) meg lett volna a "módszerellenzés kritikája." Szóval Feyerabend provokálni próbált, ergo a) nem gondolta egészen véresen és nem volt "nihilista", b) nem gondolta véresen ezt sem, és nihilista volt. Én az előbbit tartom valószínűbbnek (már csak a "tökéletesen nihilizmus" problémai miatt is)

Igen ám, de ha F. az általad említetteket mondja, akkor ez Kunhhoz és Lakatoshoz képest semmi újat nem jelent. Feyerabend az én értelmezésemben nem instrumentalista volt, hanem nihilista: azt mondta, hogy a tudományban semmiféle fejlődés nincs, semmilyen értelemben. Az előbbire boldogan rábólinthat az, aki a másodikat hülyeségnek tartja.

Nézzétek szerintem itt azért kicsit másról lehet szó elsősorban (habár sajnos azóta sem haladtam túl sokat a sokszor elhalaszott módszerellenzésrőlértesülésben, bevallom férfiasan), mégpedig a tudomány legitimációjáról. Azaz: nem egy az egyben arról van szó, hogy a tudományban "van-e igazság, fejlődés, stb.", sokkal inkább azoknak az állításoknak a kritikájáról hogy "a tudomány az igazság(ról szól, vegytisztán)", és "a fejlődés legfőbb biztosítéka, és maga is egy hatalmas fejlődéstörténet." Nyilván ti is ismeritek "a tudomány mint valláspótlék" elképzelést, és hogy létezik a világ jobbításának eszközeként felfogott tudomány fetisizálása - szerintem inkább ennek a kritikája fogalmazódik meg, a tudomány piedesztálra állítása helyett talán érdemes megnézni mi is folyik évszázadok óta, fejti ki Feyerabend.

Ezt persze Feyerabendet és a tudománytörténetet nálam sokkal jobban ismerők cáfolhatják...itt csak utalok az alapvető tényre, hogy a tudománynak kontextusa van (ami nagyban meghatározza mozgásterét), és önképe meglehetősen hazug (kb. mint a politikai rezsimeknek). A tudományos fejlődés természetéről meg Kuhn alapkönyvét (mely szerint nem többet, hanem elsősorban mást tudunk tudományos korszakonként) talán nem haszontalan bevonni a tárgyalásunkba.

Feyerabenddel az a baj szerintem, hogy hiteltelen. Nehéz elgondolni, hogy őszerinte tényleg nincs haladás a tudományban. Ez olyasmi, mint a mozgás-paradoxon Zénónnál: már akkor biztosan tudod, hogy hülyeség, mikor még nem sikerült megcáfolnod.
Feyerabend, ezt látatlanban le merem fogadni, használt otthon olyan, a mindennapi élethez "szükséges" eszközöket, amelyek egyértelműen a tudomány fejlődésének az eredményei. Ezzel hallgatólagosan már el is ismerte, hogy jobbnak tartja ezeket az eszközöket, mint ha az ezer évvel korábbi állapotok között élt volna. Ezt nehéz máshogy megmagyarázni, mint hogy a tudományban mégis csak van fejlődés.

Szerintem Feyerabendben nem a relativizmus a rossz, mégha parttalan is, mert hát mit tehet egy relativista, ha úgy gondolja ez az igazság (sic!)?! Feyerabend szerintem ott "hibázik", ahol általában szoktak: nem elégszik meg a higgadt helyzetértékeléssel, hanem igyekszik valamifajta morált, vagy - ebben valószínűleg igazatok van - egyfajta politikai iránymutatást is kicsiholni az előzőből. Konkrétan arra gondolok, hogy miután - szerintem elég meggyőzően - kimutatta, hogy Galilei & Co. pénzt, paripát, fegyvert, összekötettetést és csalást nem kímélve keresztülverekedte elképzelését, mit sem törődve annak "racionalitásával" és "metodológiai megalapozottságával" (mely erények inkább az ellenfelek oldalán szerepeltek), szóval mindezek után F. hevesen támadja napjaink "szcientista korifeusait", hogy ugyanezt csinálják.
Szóval F. szerint nincs racionális alapjuk a tudomány-lobbistáknak több pénzt, állami befolyást és oktatási pozíciót követelni maguknak. De hát pont ő mutatta ki, hogy Galileinek sem volt! De hát mindezt ugye ki nem ... magasról? Vagy bár régen elment, ma már mégsem megy el bármi?

Igen, ez így már sokkal meggyőzőbb. Főleg az újbalos kritika gyökereivel kapcsolatban gondolom úgy hogy (egyrészt) helyes amit írsz az önfeladásról, másrészt jobban is meg lehetne vizsgálni ennek a forrásait.

Röviden: szerintem ennek egyik legfontosabb dimenziója a modernizáció feltétlen elfogadása [lásd pl. sztálinizmus, aminek mégiscsak ez volt a motorja, mármint a hihetetlen brutális iparosítási láz; lásd pl. Kotkin], amit ennek éles kritikája követett [zöldek; lásd pl. "a proletáriátus a más(od)ik ipari osztály, és az ipari társadalom a baj forrása"]. A zöldek pl. a maguk módján kifejezetten emlékeztetnek a 20. század elején nagy számú természetjárókra (akik nem voltak balosak, sőt).

Amúgy én pl. már a frankfurtiiskolásoknál is igen erősnek érzem a modernitáskritikát és a hanyatlásteóriát - és hát ha a gyökerekig megyünk Lukács és egy organicista jobboldali között sincs akkora különbség. (Általánosítok, de azt hiszem) végülis abból indulnak ki hogy a kapitalizmus természetellenes, és helyre kell állítani a (természetes) harmóniát.

A modernitáskritika meg a 20. század borzalmai után min. érthető - és valóban lehetetlen is lenne egy balos, naiv, progresszív történelemszemléletbe illeszteni mindazt ami történt...

Pontatlanul fogalmaztam. Feyerabend "liberális", de nem az európai értelemben.
Európában a liberális, az kb. az, mint az USA-ban a libertariánus/neokonzervatív. Én ezt szoktam érteni liberálison, és Feyerabend nem tartozik ide. A másik értelmében a liberális - az amerikai liberális - kb. mefeleltethető az európai szocdem/liberálisnak, ez pedig egyértelműen baloldali jelző. Progresszívon egyébként kimondottan az amerikai mozgalmat értettem.
És igaz az is, hogy a baloldaliság eredetileg azt is jelentette, hogy valaki hitt a tudományban és a haladásában, viszont sok minden megváltozott. Nézd meg pl. a kritikai iskola "technokrácia"-kritikáját, nagyon is baloldali, és (szerintem) nagyon is tudományellenes. Sokal éppen erről panaszkodott '96-ban megjelent cikke után: a baloldal pont a legfontosabb gyökereit veszítette el, amikor társadalomkritikájával parttalan relativizmusba süppedt. Ebben az értelemben szerintem Feyerabend baloldali, mégpedig a lehető legrosszabb értelemben...

Az első megjegyzéseddel nem értek egyet. Ez nyilván nem csak ténykérdés, de ha olvasol befogadástörténeti műveket, rájöhetsz hogy minden műnek sokféle értelmet tualjdonítanak. Persze egyes művek eleve sokértelműek, ez még nem teszi őket eleve rosszabbá - ugyanakkor lehet az ilyen ambivalenciát nem szereti, meg lehet szeretni is, ugyebár.

Feyerabend esetében a hírneve nyilván összefügg egy politikai "pillanattal" a Nyugat történetében, tágan véve a 68-as generáció kritikájával, a gyanú hermeneutikájának kiterjesztésére a természettudományokra is. Az "egy igazság van, és az koherens, mindenre vonatkozik valahogy" eszméjének megrendülésének "pillanata" volt ez, és valóban zászlóra is írták Feyerabend nevét ezügyben.

Viszont politikai besorolásod téves: nincs benne semmi baloldali (akik ugyebár pl. hinni szoktak a tudományban és a haladásban), se felvilágosult (akik meg pl. az egy igazságban, a megismerésben). Pluralista, liberális: na az már igen, sokkal inkább, és ezt lehet prognak is tartani - ez viszont már nézőpont kérdése, hogyan kinek mi a progresszív. Kaotikussága miatt amúgy fasisztának is bélyegezték, nem is ritkán (amúgy a fasiszta szó angolul is "lebeg", a "felelőtlen", "rosszindulatú", "elvetemült" igen durva megfogalmazása, azt hiszem.)

Valamiért nem szoktak tetszeni az olyan könyvek, amiket a közvélemény szerint "sokféleképpen lehet értelmezni". (Szerintem amit sokféleképp lehet értelmezni, annak valószínűleg nincs saját értelme, az olvasó csak a saját ötleteit látja benne igazolódni. Ez problémás akkor, ha az embernek nincs különösebben erős saját elképzelése mondjuk a tudomány fejlődéséről.)
Mivel én úgy szoktam olvasni, hogy különösebb teketória nélkül leemelem a cuccot a könyvespolcról, vagy berontok a könyvtárba és viszem ami kell, néha elég komoly meglepetések érnek. Feyerabend kapcsán egy rigorózus, komoly tudományfilozófusra számítottam, és kaptam ezt az összefüggéstelen salátát.
Szóval lehet hogy érdemes lenne róla elmerengeni, igazából nem látom, mitől annyira zseniális Feyerabend. Szerintem írása merőben politikai természetű, különösen a vége; természetesen nagyon progresszív, baloldali, értelmiségi, felvilágosult, pluralista stb. De lehet hogy felületesen nézem.

Erre a rövid listára Feyerabend viszonylag egyszerű okból kifolyólag került föl. Mégpedig azért mert érdekes, és sokak szerint még ráadásul szórakoztató is. Lehet komolyan is venni ("provokálódni", megrökönyödni, és mélyen elgondolkozni rajta, sőt, válságokon átmenni, miegymás), de nem muszáj, lehet pusztán élvezve olvasni [pl. olvastam az önéletrajzát, ami (azt hiszem bizonyíthatóan) leginkább komikus]. Ezért illett erre a listára - ja, meg mert a polcon fenn van, és szoktam látni.

Dávid!
A Feyerabendről egyszer elvitatkozgathatnánk. Az az érdekes, hogy én is nemrég olvastam, persze azzal a várakozással, hogy egy nagyot mondó, okoskodó, juj-de-nagyon-provokatív-és-önreflexív szöveg lesz. Ebből a perspektívából nézve teljesen pozitív volt az élményem, hiszen helyenként kifejezetten alapos, visszafogott és okos munka ez, szerintem.
Szóval sokat számít a bejegyzés címében emlegetett mittoménmi (de látszik, hogy ilyen kifejezéseket is tudok ám használni, mi!).

Nálam Lukács társadalmiontológiája ilyen. Teljesen kívül esik az érdeklődési körömön, de valami megmagyarázhatatlan késztetést érzek, hogy elolvassam. De valszeg sohase fogom.

Ha lehet egy szerény jó tanácsom, Feyerabend "A Módszer ellen"-jét NE olvasd el. Én olvastam, és a következő a benyomásom:

- F. nagyon okos akar lenni, de
- nem nagyon okos (de egy kicsit azért az),
- a könyv fele arról szól, hogy Galei csalt, de jól tette,
- a könyv másik felében meg ebből von le rossz következtetéseket.

És nagyon provokatív is akar lenni, de csak unalmas. Ami Feyerabend-ről egy böcsületes filotörténeti könyvben benne van, nos, szerintem ennyit érdemes tudni róla.

A Lét és időhöz szintén volt "szerencsém", és nagy jóindulattal is ugyanez a kategória. Három évvel ezelőtt olvastam, és mai fejjel azt gondolom: hablaty.