Kant monológja

Az ágon a levél,
az erdő és a szél,
az ember és a ló
mind-mind magánvaló.
Amit látunk, csupán jelenség,
nincs befejezett végtelenség,
s - habár úgy tűnik, képtelenség -
mindez a priori belátható.
Felismeri, ki tehetséges:
megismerni mit lehetséges?
Megtudni most már csak azt kéne,
vajon az empirikus Én-e
már önmagában a szintézis,
vagy szorult belé tiszta ész is?
Tér s idő: szemlélet. Ezt kétli a
sok dogmatikus metafizikus
A transzcendentális esztétika
nékik túlontúl unszimpatikus.
Éppúgy a sok szintetikus ítélet -
pedig nélkülük nem élet az élet!
Ki szembeszáll velem, leérvelem.
Segít az érzékelés és az értelem,
megismerésünknek gyökerei,
ítéleteink vivőerei.
S hogy almát teremjen a tudás fája -
megmetszi a Tiszta Ész Kritikája.

E. B.