Megjelenés: Szabad Változók (http://www.szv.hu)

Megnevezés és szükségszerűség

Szerző: Simonyi András
Létrehozva: 2008-12-29 03:01

A rendkívül magas színvonalú fordítás és kísérőtanulmány az analitikus filozófia magyar fordításirodalmának legjobbjai közé emeli a kötetet, amely minden bizonnyal meghatározó szerepet tölt majd be a hazai filozófiai kultúrában. Simonyi András kritikája Saul Kripke művének magyar kiadásáról.


Körülbelül két és fél évvel ezelőtt, a Szabad változók „Fordítás – elmélet és gyakorlat” fórumán Laczó Ferenc a következő kérdést tette fel az oldal látogatóinak: „melyek azok a könyvek, melyeket a legfontosabbnak (vagy legsürgősebbnek) éreztek lefordítani, és miért?” A kérdésre elsőként az „Analfil” (értsd: „Analitikus filozófia”) című egymondatos válasz érkezett: „Kripkétől alapvetően hiányzik a Naming and Necessity, David Lewistól a Plurality of Worlds, de talán méginkább a Counterfactuals.” A kibontakozó vitában, amely innentől kifejezetten a lefordítandó analitikus filozófiai művekről szólt, a hozzászólók sokszor egymástól eltérő nézeteket fogalmaztak meg a művek kiválasztásának általános elveivel kapcsolatban, de Saul Kripke könyve – egyedüliként – mindenki által elfogadott közös nevező maradt, olyannyira, hogy rövidesen már a magyar címről, illetve a teljes könyv wikin alapuló, „nyílt forrású” fordításának lehetőségéről folyt az eszmecsere.

Bár a közös fordítás terve meghiúsult, a fentiek mégis jól szemléltetik, hogy a Kripke 1970-ben, a Princetoni Egyetemen tartott három előadásának szövegét tartalmazó könyv magyar nyelvű megjelentetése vitathatatlanul az analitikus filozófiai hazai művelőinek és szimpatizánsainak legsürgetőbb feladatai közé tartozott. A fórumon feltett kérdés második felére („miért?”) adható válaszra csak röviden térhetünk ki. A magyarázat egyrészt a kötet filozófiatörténeti jelentőségében rejlik. Az előadássorozat nem csak a nyelvfilozófiában hozott fordulatot, amikor az általánosan elfogadott deskriptivista elméletekkel szembefordulva radikálisan új képet vázolt fel a nevek szemantikájáról, de a szükségszerűség fogalmának új értelmezésével, és az egyedi dolgok, illetve fajtáik modális tulajdonságaira irányuló vizsgálódásaival egyik kezdeményezője volt annak a folyamatnak is, melynek során az analitikus filozófiában létjogosultságot nyertek korábban gyanakvással szemlélt, kifejezetten metafizikai fogalmak és problémák is, például az esszencializmus témaköre. A történeti fontosságon túl a kötet két további jellemzője említhető meg az indokok között. Először is, kifejezetten élvezetes olvasmány: a szöveg hűen tükrözi az előadások spontaneitását (Kripke jegyzetek nélkül beszélt), és kerüli a túlságosan technikai részleteket – logikai formulák például csak a lábjegyzetekben, illetve az előszóban fordulnak elő. Másodszor, az előadások óta eltelt majd négy évtized ellenére ízig-vérig kortárs filozófiai műről van szó, amely az olvasót ma is használt fogalmakkal és élénken vitatott problémákkal, álláspontokkal ismerteti meg.

A régóta várt fordítás most Megnevezés és szükségszerűség címmel az Akadémiai Kiadó nemrég újraindított Filozófiai Írók Tára sorozatában jelent meg, klasszikushoz méltó segédapparátussal, hiszen Kripke szövegének magyar változata mellett egy nagylélegzetű kísérőtanulmány, részletes glosszárium és terminusszótár is helyet kapott a kötetben. A legfontosabbal kezdve a sort: Bárány Tibor fordítása kiváló munka. A filozófiai terminológia átültetésekor magabiztosan alkalmazza a kiforrottnak tekinthető megoldásokat, és jó érzékkel választja ki a magyar megfelelőt a vitatott fordítású, vagy közismert fordítással egyáltalán nem rendelkező kifejezések esetében. A két utóbbi kategóriából kiragadott egy-egy példával élve: a magyar szöveg a „proposition” szót „propozíció”-ként, és nem – a szintén elterjedt – „kijelentés”-ként adja vissza, ami a szerencsésebb választás, mivel az utóbbi megoldás túlságosan a hangzó nyelvhez köti ezt a hangsúlyozottan absztrakt entitásokra utaló terminust; Kripke (Feigltől kölcsönzött) „nomological dangler” kifejezésének „nomologikus fityegő” fordítása pedig egyértelmű telitalálat.

A második példa egyúttal átvezet minket Bárány fordításának legszembetűnőbb vonásához: a szöveg hűen tükrözi Kripke előadásainak korábban már említett spontaneitását és gyakran informális, a hétköznapihoz közelálló nyelvhasználatát. A fordító bátran eltér a mondatok eredeti határaitól, ha ezáltal könnyebben követhetővé válik egy bekezdés, és Kripkéhez hasonlóan nem habozik időnként a filozófiai értekezések szokásos nyelvétől idegen, a városi szlengből származó, vagy éppenséggel tájnyelvi fordulatokkal színesíteni a gondolatmeneteket. Következzék néhány – ismét többé-kevésbé véletlenszerűen kiragadott – illusztráció:1

What is going on here? Can we rescue the theory? [...] Maybe by enough futzing around someone might eventually get something out of this [...] (87-88. o.)

Akkor hát mi a helyzet? Megmenthetjük az elméletet? […] Ha eleget szöszmötölünk, talán kisülhet belőle valami […] (65-66. o.)

Yet another case which can be forced into this description is that of meeting someone and being told his name. (94. o.)

Sokak szerint ez az eset is beszuszakolható ebbe a kategóriába, amikor találkozunk valakivel, és ez a valaki megmondja nekünk a nevét. (71. o.)

Those, who have argued, that to make sense of the notion of rigid designator, we must antecedently make sense of 'criteria of transworld identity' have precisely reversed the cart and the horse [...] (49. o.)

Vannak, akik az állítják: csak akkor használhatjuk értelmesen a merev jelölő fogalmát, ha előzetesen rögzítettük a „világokon átívelő azonosság” kritériumát. Ezeknél a filozófusoknál a lekvár keveri a nagymamát […] (32. o.)

A magyar szöveg mindazonáltal sohasem a tartalmi hűség kárára gördülékeny: a fordítás pontosan követi Kripke érvelésének apró részleteit is. Recenzens az angol eredetivel való tüzetes összevetés során – két elírt formula mellett2 – mindösszesen egy, döntőnek távolról sem nevezhető hibára bukkant:

We have concluded that an identity statement between names, when true at all, is necessarily true, even though one may not know it a priori. (108. o.)

Arra a következtetésre jutottunk, hogy ha egy nevek közti azonosságállítás igaz, akkor szükségszerűen igaz – noha igazságát nem tudhatjuk a priori módon. (83. o.)

A problematikus rész a mondatot záró „one may not know it a priori”, melynek kontextustól elvonatkoztatva mind a szövegben alkalmazott „igazságát nem tudhatjuk a priori módon” (vagyis „nem lehetséges, hogy a priori tudjuk”), mind az ettől eltérő „lehetséges, hogy nem tudjuk a priori” olvasata elfogadható lenne, de az előbbi mégis kizárható annak alapján, hogy Kripke nyilván nem azt állítja, hogy egyetlen azonosságállítás – például a „0=0” – sem tudható a priori módon.

A fordítás mellett a kötet szövegeinek elrendezése, valamint a kísérőtanulmány és glosszárium is arról tanúskodik, hogy a készítők a lehető legszélesebb közönség számára kívánták hozzáférhetővé tenni a Megnevezés és szükségszerűséget, minden lehetséges segítséget megadva az olvasóknak az előadások megértéséhez, illetve a további tájékozódáshoz. Az olvashatóság szempontját szem előtt tartó, valószínűleg helyes szerkesztői döntés, hogy Kripke 1980-ban írt előszava az eredeti sorrenddel szemben az előadások és a függelék után következik a kötetben, mivel nagyrészt kritikákra válaszol, és ezért előfeltételezi az előadások tartalmának ismeretét.

Kripke szövegét Zvolenszky Zsófia „Megnevezés és szükségszerűség – négy évtized távlatában” című, nagy felkészültséggel megírt tanulmánya követi, amely bemutatja a Kripke által kritizált filozófiai álláspontokat, és rendkívül világosan rekonstruálja az előadások kulcstéziseit, illetve a mellettük felhozott legfontosabb érveket. Túl azon, hogy fogódzót kínál Kripke gondolatmeneteinek mélyebb megértéséhez, a dolgozat a Megnevezés utóéletéről is képet ad: folyamatosan jelzi, hogy mely szerzők kritizálták, vagy fejlesztették tovább Kripke éppen tárgyalt nézetét, és külön szakaszt szentel néhány, a mű által felvetett, jelenleg is hevesen vitatott tézisnek (például az eredet szükségszerűségét állítónak). A tanulmány végén részletes bibliográfia található, amely Kripke főbb műveinek felsorolásán túl áttekintést nyújt a magyar nyelven megjelent fordításokról és másodlagos irodalomról is.

Sajnos az olvasót segíteni hivatott másik hosszabb anyagba, a nagyrészt filozófiai és logikai fogalmak magyarázatait, illetve a szövegben említett személyekre vonatkozó információkat tartalmazó Glosszáriumba a kötet többi részével ellentétben meglehetősen sok hiba csúszott. Ezek között említhető a hatókör fogalmának hibás definíciója: ezt mind a „hatókör”, mind a „modális kontextus” szócikk a kvantor, illetve operátor után közvetlenül következő legnagyobb mondatként határozza meg, holott a legszűkebb (legrövidebb) mondatról van szó. Szintén problematikusak a „metanyelvi állítás”, illetve a „materiális/extenzionális ekvivalencia” fogalmához fűzött magyarázatok. Az előbbi szerint egy nyelv akkor tekinthető egy másik nyelv metanyelvének, „ha az tartalmazza a tárgynyelv állításait, vagy legalábbis azok lefordíthatók a metanyelvre”, de a fordíthatóság nyilván nem elégséges feltétel, hiszen ha az volna, akkor minden nyelv önmaga metanyelve lenne. Az utóbbi, materiális/extenzionális ekvivalenciára adott „ha egy mondat igazságából következik egy másik igazsága” meghatározás pedig valójában a materiális ekvivalenciától különböző logikai ekvivalencia definíciója. Végül pontatlanságokat tartalmaznak a Hilbert, Gödel, illetve Post munkásságáról szóló pár soros ismertetők is: a Hilbert cikk ellentmondásmentes aritmetikai nyelvről beszél ellentmondásmentes elmélet helyett, Post nem a teljes Principia Mathematica, hanem csak propozicionális fragmentumának helyességét és teljességét bizonyította, Gödel nemteljességi tételei pedig nem kizárólag elsőrendű elméletekre vonatkoznak.

A Glosszárium kisebb hibái azonban semmiképpen sem rontják el, legfeljebb csak árnyalják a Megnevezés és Szükségszerűség kifejezetten pozitív összképét: a rendkívül magas színvonalú fordítás és kísérőtanulmány az analitikus filozófia magyar fordításirodalmának legjobbjai közé emeli a kötetet, amely minden bizonnyal meghatározó szerepet tölt majd be a hazai filozófiai kultúrában.

Saul Kripke: Megnevezés és szükségszerűség
Fordította: Bárány Tibor
Szerkesztette, a kísérőtanulmányt és a glosszáriumot írta: Zvolenszky Zsófia
A glosszárium összeállításában közreműködött Márton Miklós
Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007.

Jegyzetek:

1. Az angol eredeti részleteit a következő kiadásból idézem: Saul Kripke: Naming and Necessity. Oxford: Blackwell, 1981.
2. A fordítás 28. oldalának 13. lábjegyzetében „∀y∀x(Ax⊃Ay)” szerepel a helyes „∀y(∀xAx⊃Ay)” helyett, a 134. oldalon pedig „∀x◻(x=y)” a helyes „∀x◻(x=x)” helyett.


Forrás URL:
http://www.szv.hu/kritika/megnevezes-es-szuksegszeruseg