Írt egy könyvet. Kutyákról.

Bächer Ivánnak megjelent egy könyve. Hatlábú. Ez a címe.
Sajnos a legtöbb mondatát feldarabolja. Több darabra. Így.
Ráadásul nagyon sokat még külön bekezdésbe is szed.
Sajnos ez engem idegesít.
Nagyon.
Olyan ez, mintha a szerző azt hinné: minden külön szedett mondata jelentős. Rettentő fontos. Pedig hát nem azok.
Falra mászok tőle.
Néhány példát idézek. Többé-kevésbé véletlenszerűen.
(A bekezdéseket nem /-rel tagolom. Hanem ahogy a könyvben vannak.)
"Régen például gyűlöltem a harapós kutyákat.
Úgy véltem, aki harapós kutyát tart, az egy állat.
Aztán szépen, lassan szembenéztem a ténnyel: olyik kutya harap. Például az enyém. Nem mindig, de hébe-korba. Ő is lehet ideges. Különben sem harap nagyot. Odakap. Csippent." (10)
"Mert meg kell a kutyát nyugtatni. Ha új helye támad.
A kutya ugyanis helyes állat. [itt a bekezdés még folytatódik]" (21)
"Sok embert ismertünk meg itt is, és persze sok-sok kutyát.
És, persze, sok kutyatörténetet.
A kutyás érzékenyebbé válik a kutyahistóriák iránt is." (95)
De a legjobb: "Jó tér volt ez. Klauzál." (41)
Persze az is lehet, hogy ha nem szed szét minden mondatot, és nem dobja a felüket külön bekezdésbe, akkor nem lett volna könyvnyi szöveg belőle; bár így is rezeg a léc: 141 oldal. De ebből sok a fénykép. Mindegyik túloldalán üres lappal. És bizony sokba kerül. Pénzbe. (Az adatok a kiadó honlapján megtalálhatók (frémek nélkül, bocs).)
A végére bocsátanám azért, hogy a család statisztikailag is szignifikáns hányada Bächer-rajongó (ezért is kapódott több karácsonyra, és az egyik így hozzánk került); én viszont mást nem olvastam, úgyhogy ki tudja: lehet, hogy teszek egy próbát a családi közvélemény által az ouvre csúcspontjának tartott Kutya Mandovszkyval (ó jaj, az is kutya).
PS: Van egy rettentő fontos filozófiai mű, ami többé-kevésbé hasonló stílusban íródott, csak ott nem "a kutyás" emberről vannak sommás és (engem) rettentő idegesítő stílben előadott megállapítások, hanem a világról, tényekről, logikai formáról és barátaikról. De Wittgenstein legalább nem szépíró volt, és úgy tudom, nem is tartotta magát egy kicsit sem annak. Valamint az a gyönyörű számozási szisztéma is sokat lendít a Tractatuson.

 

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Varasdi Károly, 2006, január 9 - 09:24

Ez valóban. Iszonyú. Idegesítő. De talán azért van. Mert a szerző így akarja. A spontán elbeszélést. A maga megtervezettlenségében. Visszaadni. Én a falra. Másznék tőle.

Persze ezzel a tördelős módszerrel akár humoros is lehetne :) Mint Laurie Anderson: "She said it to know. She said it to no one. Isn't it just? Isn't it just like a woman?"

Wittgensteinről azt hallottam (F.Sz.I. anekdotikus sodrású filtört óráin), hogy a Tractatust irodalmi Nobel-díjra is ajánlották. Máig nem tudom, hogy ez igaz-e vagy sem...