A befejezetlenség mítosza

Van valami nagyon izgató a befejezetlen művekben, valami misztikus; mítoszuk ráadásul pont fordítva működik, mint ahogy az az irodalmi szövegek körül történni szokott. A befejezett nagy műveket ugyanis az életrajz mitizálása által szokás magyarázni (hogy aztán az irodalom-, filozófia- és egyéb történészek élvezettel demitizálhassanak), míg a befejezetlen nagy műveknél azt látjuk, hogy még abban az esetben is, mikor a hétköznapi józan ész számára úgy tűnik, hogy a szerzőt az akadályozta meg a mű befejezésében, hogy elhalálozott, tulajdonképpen a befejezetlenségnek akkor is "belső" okai vannak: maga a mű, nem nagysága ellenére, hanem éppen abból következően befejezhetetlen.
(Csak zárójelben egy magyarázatkísérlet: ennek talán az lehet az oka, hogy a mitikus Szerző élete, amellyel a szakrális Mű magyarázható, nem folyhat csak úgy véletlenszerűen: Ő nem halhat meg csak úgy, mondjuk holmi betegség folytán - ami történik, annak úgy kellett lennie, és ha a betegséget nem tudjuk kimagyarázni (bár gyakran azt is sikerül, vö. pl. Vörösmarty, Ady, stb.), akkor legalább a befejezetlenséget kell. A műhöz képest "külső" és "belső" "szükségszerűségek" amúgy is elég bonyolult viszonyban állnak egymással a kultikus irodalomértésben.)
A filozófiában a leghíresebb befejezetlen könyv ugye Heidegger Lét és idője, ami abból a szempontból is szerencsés, hogy Heidegger nem halt meg, viszont soha nem mondta meg egészen egyértelműen, hogy miért nem folytatta a könyvét, csak szokás szerint (értsd: a "Fordulat" utáni bevett szokása szerint) néhány misztikus bon mot-t ejtett el ezügyben. Ezért aztán könyvek, tanulmányok, mi több, szemináriumi dolgozatok tömkelege foglalkozhat azzal, hogy megfejtse: miért is befejezhetetlen a Lét és idő. De vannak még többé vagy kevésbé hasonló könyvek, csak a huszadik századból kapásból eszembe jut még Wittgenstein Filozófiai vizsgálódásokja és Merleau-Ponty A látható és a láthatatlan. Az irodalomban pedig a leghíresebb befejez(het)etlen mű minden bizonnyal A tulajdonságok nélküli ember.
Az egyik legjobb írás, amit valaha Heideggerről olvastam, a következő brilliáns mondatokat tartalmazza rögtön az elején: "nem állok elő azzal (...), hogy Heidegger "megfutamodását" e program elől megokoljam, egyáltalán, hogy "megfutamodásról" beszéljek, és ennek okait magában a programban benne rejlő szükségszerűségként mutassam fel. Valójában egy filozófiai mű befejezetlensége nem kevésbé meglepő, mintha azt befejezik. Szükségszerűségek pedig már egyetlen sor papírra vetésekor keletkeznek." (Moldvay Tamás: Heidegger futása in: Kukla Krisztián - Sutyák Tibor (szerk.): Kitolási szakasz. Fiatal filozófusok antológiája, József Attila Kör - Balassi Kiadó, [h. n.], 1997, 11.)
Tipikus aha-élményem volt, mikor ezt olvastam: sose gondoltam volna rá, de valójában minden bon mot-szerűsége mellett teljesen igaznak gondolom, hogy "Valójában egy filozófiai mű befejezetlensége nem kevésbé meglepő, mintha azt befejezik." Akár nagyon (vigyázat!) mély következtetéseket is le lehetne vonni ebből, de maradjunk a felszínes szórakoztatásnál, és képzeljük el, hogy mondjuk Hegel megírja A szellem fenomenológiája nagy részét, aztán mit tudom én, mondjuk kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot egy multi igazgatótanácsi állására, és élete végéig gazdag juppiként él. Képzeljük csak el, hogy hány rendkívül frappáns magyarázat született volna arról, hogy miért befejezhetetlen a SzF! De ugyanezt szinte bármelyik valamirevaló filozófiai műről el lehetne mondani; és mindenki, aki egy kicsit is tájékozott az irodalomtudományban, csuklóból fel tudna vázolni legalább két-három elgondolást arról, hogy miért nem lehet(ett volna) befejezni az Ulyssest, Az eltűnt idő nyomábant, satöbbi, satöbbi. Ami igazi elmetornát, valódi kihívást jelentene, az éppen az volna, hogy a Kántor nyomozról vagy egy véletlenszerűen kiválasztott Romana-füzetről (vannak még ezek?) bizonyítsunk be hasonlót.
Akár még azt is mondhatnánk, hogy amelyik műről nem lehetne bebizonyítani, hogy "befejezhetetlen", azt nem is érdemes elolvasni. Na jó, ez így nem igaz, és igazságtalan is, de egy bon mot kedvéért az ember felülemelkedik ezen, nem? (És még vissza is fogtam magam, a mondat ugyanis úgy fogant meg az elmémben, hogy: amelyik könyvet be lehet fejezni, azt nem érdemes elolvasni.)