Az EP-rutin

Elolvasgattam az új Esterházy-könyvet, nettó néhány óra, mondhatni rutinmunka és (most következik az a rész, amit hivatalosan nem mernék leírni, ezért jó, hogy feltalálták/felfedezték a blogot, erre való, (vagyis) erre használom) megírni is valószínűleg rutinmunka lehetett. De ezt most nem úgy értem, vagyis hát nem csak.
Minden bizonnyal aki megír két novellát (két mondatot), az már rutinból is ír. Van, aki erről nem tud (ettől még lehet jó), van, aki igen - ezek bizonnyal okosabbak, de az okosság még nem feltétlenül irodalmi erény. Esterházy tud róla, ki is játssza, el is játszik vele, de ezt is sokan csinálják, és mégse olyan jól (jók), mint ő: mert a legtöbben görcsösen csinálják, mintegy örvendezve azon, hogy ők milyen okosak (lám, én tudom, hogy a rutin vezet, és ezzel máris kijátszottam őt) - míg Esterházynál mindez olyan könnyedén megy: rutin, reflexió, reflexiórutin (és így tovább meddig?). (Mint ahogy könnyed, ahogy a műveltségét (ide beírná, hogy Bildung?) mozgatja, lásd rögtön a címet: egy Céline-utalás.)
A fotball-tematikához nem illő módon egy pingpong- (vagy tenisz-)allegóriával: állandóan feladja magának a labdát, aztán lecsapja, illetve állandóan feladódik, feladja a nyelv, és akkor igazán jó, amikor nem lehet eldönteni, hogy melyik történik. Néha viszont necces, megint máskor meg beleüti a hálóba, főleg, ha túl erősen üti, vagy ha nem figyel egy kicsit.
Itt például szerintem nem figyelt, és úgy ütött a hálóba: "Ki emlékszik egy jó bíróra, mondjuk, egy vesztes meccs után? Inkább keresünk benne valami szeplőt, s aki keres, talál. [Már ez se túl, de most jön külön bekezdésbe kiemelve:] Van, hogy más sincs, mint szeplő." (48) Szintén lapos poénra végződik Mari és Karló szomorú (tragikus?) története. Egy harmadvonalbéli író fejezne be így egy novellát, visszahozva szó szerinti ismétlésekkel egy korábbi motívumot, és végül három ponttal: "akkor, régen, amikortájt Varga Zoli oda-vissza..." (80) És hát lásd rögtön a címet.
Egy példa a neccre: de ez aztán olyan, hogy megalapozott bírói döntést, átment-e a hálón vagy visszacsorgott, csak alapos megfontolás után lehet hozni. "A frankfurti este eltelt (egy regényben úgy írnám: az estéről, mely mély volt, sötét és titokzatos, beszámolni nem tartozik munkaköri kötelességeim közé; lehet, hogy egy pocsék regény volna?), reggeli a hotelban, mellettem nagyobb társaság." (68) Szerintem átment, de megértem, aki szerint nem.
És persze a rengeteg találat, amikből most csak kettőt, apák-fiúk témakörben: "A férfi [az apja], akinek, többek között, az életemet köszönhetem, fontoskodva* [lent egy csodás lábjegyzet] ráncolja a homlokát" (35), ill. "1000 kilométerre az otthonomtól, szeretteimtől, hű nejemtől és engemet titkon tisztelő gyermekeimtől" (131).
Szerintem emiatt a könnyedség miatt van, hogy Esterházy sztár (a sztár), nem a kényeskedő barom fajtából, hanem aki akármit ír, az újság azzal dicsekszik és az olvasók is kajálják (akik egyáltalán szóba jöhetnek), felkérésekkel bombázzák Németországból is és ő eleget tesz (mint e könyvben, -vel is, lásd erről itt). Mint ahogy nem sztár pl. Tandori, pedig neki is van (mennyire hasonló és mennyire más) rutinja, ő is ír a mindenhová; neki is van rajongótábora, de neki csak: keménymag. (Nem értékítélet, nyilván, egyik irányba sem.)
(PS: volt egy olyan szándékom, hogy a stílusát e bejegyzésnek kissé EP-paródiába fordítom, de valószínűleg inkább lett ön-.)