...elvből nem vitázom

Tegnap láttam a tévében, hogy az Akadémiai Kiadó ingyen lecseréli az elavult helyesírási szótárakat újakra, a beszedett példányokat pedig nagylelkűen kiküldi ajándékba a határon túli iskolákba. Rögtön fel is húztam magam, egyszerűen képtelenség ezt nem úgy érteni, hogy "nekik ez is jó lesz." (Esetleg ha mondjuk több hónap eltelne a csere és az ajándékozás között, akkor kevésbé lenne feltűnő.) Mai hír, hogy nem csak én húztam fel magam, hanem legalább egy ember a "határon túl", újságíró. A jogos sértődés azonban ezzel a szemlélettel párosul: az anyaországiak direkt meg akarják ölni a mi magyar nyelvű kultúránkat: "elég lesz, ha a modern kor új műszavait a többség nyelvén vagy angolul szajkózza [a "határon túli magyar gyerek"], hiszen ránk lehet sózni minden lejárt szavatosságú kultúrát".
A szokásosan alakuló történet (hülyeségre hülyeség a válasz) a továbbiakban sem vesz váratlan fordulatot, mégis érdemes megnézni, mit viszontválaszol az AK igazgatója, sok érdekesség kiderül belőle nem csak arról, mi a viszonya a határon túliakhoz, hanem a racionalitáshoz, érveléshez, érzelmekhez és hasonlókhoz.
(Az idézetek forrása: Hírszerző illetve Index)
"Határon túli gondolatokkal elvből nem vitázom, együtt érzek velük, az érzéseikből kiindulva igazuk lehet, de minket nem ez az elképzelés vezetett" – mondta Bucsi-Szabó Zsolt, az Akadémiai Kiadó igazgatója kedden az MTI-nek.
Tehát a határon túliaknak érzéseik vannak, ezért nem kell/lehet/szabad/illik velük vitázni, elvből.
Számtalan kérdés vetődik fel ezzel kapcsolatban. Ha ez csak a határon túliakra vonatkozik, akkor ez azért van, mert nekik speciális érzéseik vannak: határon túli érzések? Vagy ugyanolyan érzéseik vannak, csak ezek más (határon túli) viszonyban állnak az érvekkel, állításokkal, amiket előadnak? Minden határon túli ember minden állításával elvből nem vitatkozunk, vagy csak bizonyos fajta határon túli érzésekből fakadó bizonyos fajta állításokkal?
Lehet-e igaza egy határon túlinak? Előfordulhat-e, hogy nincs igaza? Nem is vetődik fel ez a kérdés, vagy felvetődik, de elvből nem keressük rá a választ?
Mitől lesz egy érzés vagy egy állítás határon túli, amivel tehát elvből nem vitakozik az AK igazgatója? Hogy aki mondja/érzi, határon túli, vagy ha az orgánum, amelyben megjelenik, határon túli?
Fel lehet-e ismerni egy állításról, ha nem ismerjük a kontextusát (hol jelent meg/ki mondta), hogy az határon túli vagy sem? Ha nem lehet felismerni, akkor a biztonság kedvéért elvből nem vitatkozunk vele, vagy esetleg vitatkozhatunk vele, kockáztatva azt, hogy véletlenül egy határon túli állítással keveredünk vitába?
Ha egy határon túli átköltözik az anyaországba, akkor lehetséges-e vagy szükségszerű-e, hogy idő után anyaországi érzései vagy állításai lesznek, amikkel elvből lehet vitatkozni, vagy örökké megmarad határon túlinak? Ha megváltozik, rögtön vagy egy idő (1 hónap? 1 év? 10?) után teszi-e?
A határon túli szerzők által írt tudományos könyveket, lévén, hogy tartalmukat elvből nem szabad a racionalitás követelményei szerint megvizsgálni, en bloc mind kiadja az Akadémiai Kiadó vagy en bloc nem adja ki? Ha mondjuk csak egy fejezetét írta határon túli tudós, akkor az a fejezet változtatás nélkül megjelenik, vagy kimarad akkor is, ha a többi rész átcsúszik a tudományos ellenőrzésen?

Nyilván van olyan, hogy ugyanazzal az állítással az ember másként vitázik attól függően, hogy ki mondja; és még csak azt sem állítanám, hogy ezzel a racionalitásunkon teszünk erőszakot.
No de mindezt elvből, ilyen kritérium alapján, hogy "határon túli", ráadásul az Akadémiai Kiadó igazgatójától, mindennek tetejébe ilyen mondatok kíséretében, hogy: "Az újságíróval az anyaországtól távol, egy sajátos, bonyolult politikai helyzetben mondatja ezt valami" - ez nekem sok.

""Ez egy létező folyamat" – fűzte hozzá."